Eltévedő szervizes, fogfájás, jogosítvány nélküli pilóta – epizódok a juniorok kanári-szigeteki versenyéből

A Kanári-szigeteki Rally a rali Európa-bajnokság 2019-es sorozatának második állomása volt, a futam a junior bajnokságokba is beleszámított. A „kisebbek”, azaz az ERC 3 Junior kategória versengése bővelkedett érdekes történésekben.

 

A Kanári-szigeteki Rally a rali Európa-bajnokság 2019-es sorozatának második állomása volt, a futam a junior bajnokságokba is beleszámított. A „kisebbek”, azaz az ERC 3 Junior kategória versengése bővelkedett érdekes történésekben.


Csaknem üzemanyag nélkül maradt Franceschi

Jean-Baptiste Franceschi nemcsak autója, a Ford Fiesta R2T teljesítményével volt elégedett, de hálás volt a rivális Sainteloc csapatnak is, hiszen nekik köszönhette, hogy versenyben maradhatott. Történt ugyanis, hogy a francia pilóta szervizese eltévedt a verseny első napjának délelőttjén, és nem ért oda időben a második szakaszt követő tankolózónába. „Vártunk a tankolásra, de senki sem jött” – mesélte Franceschi. „Vártunk, vártunk, de senki sem jött. Hallottam, hogy eltévedt útközben, őrület volt, de ilyen a ralisport, és szerencsések vagyunk, mert a Sainteloc segített rajtunk azzal, hogy megtankolták az autónkat. Ha nem így történik, megálltunk volna ezen a helyen, úgyhogy köszönetet szeretnék mondani nekik.”

Franceschi és navigátora, Anthony Gorguilo megnyerték az addigi két gyorsaságit, ennek megfelelően vezették is az ERC 3 Junior kategóriát, a harmadik rajtjából ugyanakkor késtek két percet az intermezzo miatt, a büntetésnek köszönhetően pedig visszaestek a harmadik helyre. A nap további hagyományos szakaszain aztán ugyancsak nem találtak legyőzőre, így vissza is vették a vezetést, amit másnap – kizárólag első időket autózva – meg is tartottak. Az ERC 3-as értékelésben ugyan öt másodperccel szorultak a második pozícióba, a történet vége azonban happy end, a fair-play díjat pedig a Sainteloc csapata mindenképp megérdemelte.


Bukfenc jogosítvány nélkül

Petr Semerad versenye – ezzel együtt junior Európa-bajnoki pályafutása – is drámain kezdődött. A cseh pilóta a második szakaszon tette tetőre Peugeot 208 R2-esét, de szerencséje volt, és folytatni tudta a viadalt.

„Meghúztam a kéziféket, a bal első kerék megcsípte az aszfalt belső peremét, és felborultunk. Olyan gyorsan történt, hogy semmit sem tudtam tenni” – magyarázta Semerad. „Annyira gyors volt! Felborultunk, mindenki rohant az autóhoz, visszaborítottak, elindultunk, és mentünk tovább. Nem sokat láttam az autóból, de rendben van. A geometria rendben, fog a fék, kanyarodik, működik a motor, úgyhogy nincs probléma a vezetésével.”

Semerad az ERC 3 Junior mezőny legfiatalabb pilótája a maga tizenhét esztendejével, olyannyira, hogy navigátora, Jiri Hlavka vette át tőle a kormányt a közúti etapokra, mivel Semerad nem rendelkezik még jogosítvánnyal.

A páros versenyét az is megnehezítette, hogy nem tudtak részt venni a verseny előtti teszten, majd a szabadedzésen és a kvalifikációs szakaszon sem, mivel autójuk csak csütörtök délelőtt érkezett meg Las Palmas-ba. Semeradék a nehézségek ellenére célba értek, a kategóriában a tízedik helyet szerezték meg.


Pilótanő agóniában

A mezőny egyik pilótanőjének, Catie Munnings-nek ugyanakkor esélye sem volt, hogy meglássa a célt, ugyanis el sem tudott rajtolni. Ennek oka igencsak szokatlan probléma, a huszonegy éves brit hölgy ugyanis fogtályoggal szenvedett.

„Egy kicsit beteg vagyok” – mondta Munnings, miután a szabadedzést és a kvalifikációs szakaszt teljesítették Veronica Engannal. „Van egy tályog a fogamban, úgyhogy egyenesen a fogorvoshoz megyek sürgősségi ellátásra. Teljes agóniában vagyok! Trükkös azon a szakaszon vezetni, a fejem nem igazán volt ott, de remélhetőleg jobb lesz holnapra!”

Munnings kezelésben részesült csütörtökön, a fájdalom azonban legyőzte, és nem rajtolt el másnap Peugeot 208 R2-esével.

 

Andrew

Módosítás: (2019. július 02. kedd, 15:24)