Nem fair, amit a riválisok csinálnak – állítja a Citroen

A Citroen Racing vezetője, Pierre Budar nyomást helyezett a Nemzetközi Automobil Szövetségre, hogy vegyék fontolóra a rali világbajnokság teszteléseire vonatkozó szabályváltoztatásokat.


A Citroen Racing vezetője, Pierre Budar nyomást helyezett a Nemzetközi Automobil Szövetségre, hogy vegyék fontolóra a rali világbajnokság teszteléseire vonatkozó szabályváltoztatásokat.

Az FIA a gyári csapatoknak engedélyezett tesztnapok számát ötvenötről negyvenkettőre csökkentette a 2019-es szezonra, ez a változás pedig azt eredményezte, hogy a gyári alakulatok egyre többször neveznek autót nemzeti bajnoki futamokra, miután ezzel kapcsolatban nincsenek megkötések a jelenlegi generációs World Rally Car-okra vonatkozóan.

Budar azt akarja elérni, hogy egyes nemzeti bajnoki futamokra történt nevezések legyenek beleszámolva az adott csapat tesztlehetőségeibe – főként az olyan esetekben, mint ahogyan a Hyundai is egy i20 Coupe WRC-vel nevezte Sebastien Loeböt a Vosges Rally-ra. A francia verseny hasonló pályákon zajlott, mint a világbajnokság augusztusban megrendezésre kerülő német fordulója, és bár Loeb várhatóan nem vesz részt ez utóbbin, értékes adatokat biztosíthat csapata számára, melyek fontosak lehetnek a Deutschland Rallye-ra.

Annak a lehetőségéről, hogy a gyári versenyzők nemzeti futamokon vehetnek részt, a rali világbajnokság bizottságának múlt májusi ülésén beszéltek is, és az FIA is át fogja tekinteni a kérdést. „Nem fair, ami folyik” – szögezte le Budar az autosport.com-nak. „Ez egy útja az FIA által a tesztnapok számára felállított szabály megkerülésének. Kérvényeztük az FIA-nál, hogy amikor egy P1-es versenyző, aki a gyártónak is pontot szerez, egy nemzeti versenyt csinál, azt tesztként vegyék figyelembe. Amennyiben ez egy másik pilóta, egy úrvezető, vagy egy fiatal pilóta tréningezik a jövőre, az más. De ha ez egy P1-es pilóta, az bizonyosan valamennyi tesztet jelent.

Értem, hogy szép dolog World Rally Car-okat tudni a nemzeti bajnokságokban, jó dolog promotálni a ralit azokban az országokban, a médiának és a rajongóknak látni az autókat, de csináljuk ezt más versenyzőkkel és adjuk esélyt más versenyzőknek, hogy ezeket az autókat vezethessék. Ez a mi egyedüli kívánságunk. Mi nem tervezzük, hogy nemzeti versenyeket teljesítsünk.”

A Toyota és a Hyundai ugyancsak vett már részt nemzeti bajnoki futamokon idén, Takamoto Katsuta és Jari Huttunen alakulatuk junior versenyzőjeként Finnországban álltak rajthoz.

A japán gyártó sportigazgatója, Kaj Lindström azon a véleményen van, hogy a tesztnapok számának növelése lehet egy válasz a felvetésre. „Mit csináljunk, amikor egy autó kiesik egy versenyen, majd visszaáll, számoljuk azt is tesztnapnak?” – tette fel a kérdést Lindström a világbajnoki futamokon biztosított lehetőséggel, miszerint ha kiesett egy versenyző, a következő napon időbüntetéssel a birtokában visszatérhet a pályára. „Számomra a tesztelés különbözik a versenyzéstől. Katsuta esetében inkább a tanulási görbéjéről szól a dolog.

Amikor csökkentik a tesztnapok számát, elkezdenek megtörténni ezek a dolgok. Nagyobb számú tesztnappal kellene rendelkeznünk csupán? Ha a nemzeti futamokon történő részvétel egy probléma, akkor emeljük meg a tesztnapok számát. De mi történik abban az esetben, ha van egy verseny, amire a promóció miatt van szükségünk? Használjunk akkor egy tesztnapot a promóciós verseny napjára? Az egy verseny, nem egy teszt.”

Amikor Andrea Adamót kérdezték arról, hogy látja-e Budar nézőpontját, a Hyundai Motorsport igazgatója a következőket válaszolta: „Nem arról van szó, hogy értem vagy nem értem. Nem foglalkozok vele. Vannak szabályok, és csak használom őket. Úgy gondolom, Pierre egy kedves fickó, aki jól teszi a dolgát. Néha azonban meg kell értenie, hogy vannak szabályok, és vannak dolgok, amiket meg lehet tenni.

Értem, hogy vannak dolgok, amiket több mint jól csinál azzal a lehetőséggel, amivel rendelkezik, talán nincs meg az a költségvetése, mint ami megvan a többieknek. Én azért jöttem ide, hogy tegyem a legjobbat, amit tudok azokkal a szabályokkal és lehetőségekkel, amikkel rendelkezem. Nem panaszkodhatok olyan dologra, ami nem lehetséges számomra, hogy megtegyek.”

 

Andrew

 

2019. július 8.


 

Újabb versenyeken a Hyundai, újabb viták a tesztnapokról

Ismét fellángolt a vita a rali világbajnoki csapatok teszteléséről, miután a Hyundai Motorsport bejelentette, autójuk, az i20 WRC fejlesztése érdekében elindítják azt felkészülési versenyeken is.

A két megmérettetésre a világbajnokság októberben megrendezésre kerülő brit és spanyol futamai között kerül sor, a san marinói – aszfalton zajló – Rallylegenden Thierry Neuville, a spanyol murvabajnoki fordulón, a Rally Ciudad de Granadán pedig Sebastien Loeb áll rajthoz annak érdekében, hogy még versenyképesebbé tehesse a csapat az autót és vissza tudja verni a Toyota elszánt támadását a gyártói világbajnoki címért folytatott csatában. A pontversenyt a Hyundai már csak nyolc ponttal vezeti, holott két fordulóval korábban negyvennégy egység volt az előnyük.

A téma, hogy a rali világbajnokságba nevezett gyártók milyen feltételekkel vehetnek részt nemzeti versenyeken, a rali világbajnokság bizottságának pénteken tartott ülésén éppen napirenden szerepelt. A viták elsőszámú kezdeményezője Pierre Budar, a Citroen Racing első embere volt, aki az ellen van, hogy kisebb versenyeken teszteljenek a csapatok.

„Lefixált allokációnk van a tesztnapok számát illetően, az ezeken a versenyeken történő részvétel pedig tesztelés, úgyhogy ezeknek a napoknak az allokációból kellene jönni” – mondta el Budar.

A tesztnapok számát 2019-re jelentősen csökkentették, az ötvenöt helyett negyvenkét nap áll a csapatok rendelkezésére, arról azonban nincs hír, hogy a kérdéses bizottsági megbeszélésen döntés is született volna. A téma nem új keletű, és a főszereplők is ugyanazok, mint korábban voltak: a Hyundai már nyáron is részt vett nemzeti versenyeken az autója fejlesztése érdekében, ami ellen a kisebb költségvetés felett diszponáló Budar emelte fel a hangját.

 

Andrew

 

2019. szeptember 9.

Módosítás: (2019. szeptember 09. hétfő, 16:18)