Továbbra is lassú a Toyota a durva felületű pályákon, és újabb műszaki hiba sújtotta őket

Bár tavaly megnyerték a Török Rally-t, tisztában volt mindenki azzal a Toyota GAZOO Racing ralicsapatánál, hogy azt a diadalt nem a tempójukkal szerezték meg, hanem a megbízhatóságukkal, valamint a vetélytársak balszerencséjével.

Bár tavaly megnyerték a Török Rally-t, tisztában volt mindenki azzal a Toyota GAZOO Racing ralicsapatánál, hogy azt a diadalt nem a tempójukkal szerezték meg, hanem a megbízhatóságukkal, valamint a vetélytársak balszerencséjével.

Ennek megfelelően futóműmódosításokkal készült az alakulat a rendkívül durva felületű versenyre, és remélték, hogy ezúttal saját erőből is képesek lesznek a győzelemért harcolni.

Bár a defektek is nagyban meghatározták a verseny alakulását, ez nem jött össze, még csak a dobogós helyezésekért sem tudtak harcba szállni. Pénteken este a legjobb Yaris WRC is a hetedik pozícióban állt csupán. Kris Meeke-t a kezdetekben megzavarta a defektre figyelmeztető jelzés – szerencséjére egyik kereke sem eresztett le –, aztán lefulladt egy hajtűkanyarban, majd az eső megérkezésével csak csúszkált az alaposan elkopott abroncsokon, ráadásul bal első kereket sem tudott volna cserélni az emelési pont sérülése miatt.

Ott Tanak a nyolcadik pozícióból várhatta a folytatást ekkor, a világbajnoki aspiráns előbb az úttakarítással vesztett időt, délután pedig egy defekttel. Jari-Matti Latvala a pénteki első és harmadik szakaszt megnyerte a letisztított utakon autózva, délután azonban neki is kidurrant egy kereke, miután elhagyta autójáról a hátsó lökhárítót és az utastérbe szűrődő kipufogózajtól rosszul hallotta az itinerinformációkat, melynek eredményeként eltalált egy követ. Az esőben a viseletes gumikon a finn is csak küszködött.

A három toyotás – akik tíz másodperc különbséggel követték egymást – ekkor már másfél percre volt az éllovas Esapekka Lappitól, a hatodik helyen tanyázó Dani Sordo azonban csak hét másodperccel előzte meg őket, és a versenyt végül harmadikként záró Andreas Mikkelsen is behozható távolságra, fél percre volt tőlük.

Másnap saját erőből egyikük sem tudott előrelépni, Sordo ötven másodperces előnyre tett szert. Meeke és Latvala erejéből csak annyira futotta, hogy egymást előzgették oda-vissza. Latvala hatodikként zárta a napot, de az első helyet szombat este elfoglaló Sebastien Ogier-től már több mint három perccel volt lemaradva. A finn autója túl kemény volt, nem fordult, és nagyon agresszívnek kellett vele lennie. Délután ez azt jelentette, hogy idő előtt elkoptak az abroncsai, úgyhogy vissza kellett vennie a tempóból.

Meeke a hetedik pozícióból várhatta a befejező napot tizenöt szekundummal csapattársa mögött. Délelőtt megforgott, és a viseletes gumik miatt délután is volt egy kicsúszása, aminek következtében defektet is kapott. A toyotásokat az elsők között rajtolva csúszós pályák fogadták szombaton, Meeke azonban őszintének bizonyult. „Meg kell mondanunk, az úttisztítás nem a teljes története annak, hogy miért nem vagyunk közelebb az élmezőnyben zajló csatákhoz itt” – írta a nap végén blogjában. „Úgy tűnik, egyszerűen nincs meg a teljesítményünk, az ilyenfajta felületeken és ezen a versenyen.

Alapjában véve amikor egy autótervezési koncepcióval kezdesz, úgy fogod végezni mindig, hogy egyes autók jobban fognak működni a durva felületeken, mint a másikak. A szezon folyamán természetesen inkább egy Toyotát vezetnék még mindig, mint bármi mást. El kell azonban fogadnunk, hogy küszködünk itt.”

Tanak csapattársainál is rosszabbul járt szombaton, miután több mint egy másodpercet kapott kilométerenként a harminchárom kilométer hosszú nyitószakaszon, a második gyorsasági rajtjába nem is érkezett meg. „Ideértem, elkezdtük felvenni a sisakot, beültünk az autóba, és semmi sem történik, nem tudjuk beindítani” – mondta az észt a helyszínen. „Valami elektromos dolog, úgy vélem, biztonsági módban van minden. Öt kilométerrel korábban volt a tankolás, leállítottuk, újraindítottuk, és rendben volt.”

A csapat vezetőjének, Tommi Makinennek is csak tippjei voltak ekkor, hogy mi is történhetett. „Nem tudjuk még, várjuk, hogy visszaérkezzen az autó a szervizparkba” – nyilatkozta Makinen. „Úgy gondolom azonban, hogy az ECU az, vagy valami az üzemanyagellátással kapcsolatban, nem hinném, hogy bármi más lehetne. Volt ilyenünk egyszer már, amikor nem akart elindulni az autó, de amikor lehűlt az ECU, elindult, ez volt a legrosszabb dolog, ami történhetett, mivel nem tudtuk kideríteni egyáltalán, hogy mi is történt. Ez alkalommal ki akarjuk deríteni.”

Makinennek igaza lett, a motorvezérlő elektronika makacsolta meg magát. A szakvezető csakúgy, mint a korábbi problémák esetén, ezúttal is teljes kivizsgálást ígért.

Tanak ezzel elvesztette az esélyt, hogy az abszolút értékelésben pontokat szerezzen, egy reménye maradt pontjai gyarapítására, a Power Stage. Vasárnapra mindent feltett ezért, a súlycsökkentés miatt nem is vitt magával pótkereket a négy szakaszra, ami elég merész húzásmnak bizonyult, de bejött, és megnyerte az utolsó különpróbát. Ezzel együtt is felére, tizenhét pontra csökkent előnye az összetettben.

Latvala és Meeke már csak a pozíciójuk tartására törekedtek a gyártói versengésre koncentrálva, és a hatodik, illetve hetedik helyezéssel távozhattak Törökországból. A Toyota hátránya a nyolcról tizenkilenc pontra nőtt a bajnokságban. „Az autó erős volt, de úgy tűnik, hiányzott valamennyi tempó” – mondta el Latvala a leintést követően. „Fel fogom tenni a kezem, és azt fogom mondani, hogy elkövettem egy hibát a teszten a megfelelő beállítás kiválasztásával.”

A Toyota gyenge hétvégét zárt tehát Törökországban, amihez a balszerencse mellett konstrukciós dolgok, valamint versenyzői és megbízhatósági problémák is hozzájárultak.


Andrew

 

2019. szeptember 17.

Módosítás: (2019. szeptember 17. kedd, 17:56)