Get Adobe Flash player

Millió dolláros álmok

Magunknak tudni egy Subaru World Rally Car-t nem is annyira valószínűtlen, mint ahogyan gondolnánk – ha van egymilliónk, amit erre szeretnénk költeni. Martin Holmes járt utána, hogyan vásárolhatunk meg egy WRC-t.

Álmodoztunk arról valaha is, hogy egy korszerű World Rally Car tulajdonosai vagyunk és egy gyorsasági szakaszon autózunk keresztül, színlelve, hogy Petter Solbergnek hívnak bennünket?

Nos, az álmok valóra válhatnak, de ára van a dolognak! Az Impreza WRC-t egyenesen a Prodrive-tól lehet megvásárolni, egymillió dollárért.

A jó hír az, hogy teljes körű, ezer versenykilométerre szóló alkatrész garanciával adják, ezer kilométer után felülvizsgálatot tartalmaz ez és a szerződés további ezer kilométert is lefed még. A megállapodás magában foglal harminc napnyi dedikált mérnöki támogatást a Prodrive részéről (tesztekre vagy versenyre), és nincsen semmi különösebb kritérium a kiválasztásnál arra, hogy a jelentkezők hosszú névsorából kit neveznek meg arra, hogy megvásárolhasson egy autót.

Az egyetlen jelentős faktor a csekk. A rossz hír, hogy az autó használt, ha netán meg tudnánk győzni a Prodrive-ot egy új kocsi építéséről, az ár úgy kétszerese lenne.

A Prodrive normál esetben a korábban az SWRT által használt autók értékesítésében érdekelt. Bérleti szerződések lehetősége az olyan privát csapatok részére áll fenn, akik már korábban is igényeltek ilyen autókat, esetlegesen különleges ügyfelek, mint például Valentino Rossi vagy Xavier Pons.

Manapság, még az egymillió dollárért sem vehetjük meg az egész autót. Az elmúlt négy évben, az S9-es verzióval kezdődően (a gyári csapat ezt a modellt használta 2003-ban, amikor Petter Solberg világbajnok lett) az autó tíz százaléka a Prodrive tulajdonában marad. Graham Prew, a Prodrive értékesítési vezetője magyarázza el, mi is ez a folyamat.

„Öt évvel ezelőtt kezdtük el értékesíteni a teljesen korszerű autóinkat, szemben a korábbi évi specifikációval rendelkező kocsival. Meg kellett védenünk magunkat. Azért csináltuk ezt, hogy az autó intellektuális tulajdonát megtartsuk. Ez biztosítja azt, hogy bármikor, amikor az autó üzemel, egy Prodrive mérnök jelen legyen. Amikor a kocsit a tulajdonos bázisán van, elektronikus ’tréler módba’ zárják le. Ezzel védjük meg a technológiánkat, ez segít a garanciaérvényesítési folyamatban és biztonságot nyújt az autó tulajdonosának is.”

Befizetünk egymillió dollárt, de az autót nem lehet kivenni hátramenetből vagy egyes sebességi fokozatból. Mads Ostberg volt az a vásárló, aki örült ennek a procedúrának. Vitte a szépen felújított Subaruját a Prodrive-tól Norvégiába, amikor útban Göteborg felé ellopták az autót. Néhány nappal később aztán sértetlenül megtalálták, tisztán látszott, hogy senki sem használta. A tolvajok bizonyára dühösek voltak!

Azzal, hogy az FIA a valaha volt legszigorúbb szabályokat vezette be arra vonatkozóan, hogy a csapatok egy idény folyamán mennyi autót építhetnek, az évek során egyre kevesebb ex-gyári World Rally Car marad.

Manapság két gyár van, akiknek az ex-gyári kocsiját meg lehet venni, ez a Subaru a Prodrive-on keresztül és a Ford az M-Sport útján. Elmúltak már azok az idők, amikor a csapatoknak volt idejük azzal foglalkozni, hogy a saját igényeiken túl is autókat építsenek, kivételt képeznek ez alól azok az esetek, amikor az autókat tesztcélokra használják. Ebben az évben ráadásul a tesztautókat is bele kell számolni abban a teljes darabszámba, amit lehetőségük van összeszerelni.

„Mind az M-Sport, mind a Prodrive felismerte, nincs olyan, hogy ritkasági érték, természetes határa van annak, amit az emberek ki fognak fizetni” – teszi hozzá Prew. „Olyan szolgáltatásokat kell nyújtanunk, amiket az ügyfelek megengedhetnek maguknak.”

A jelenlegi Impreza modell a „12B”. Ára 425 ezer angol font plusz az ÁFA, a jobbkormányossá történő átszerelés további 25 ezer angol font (plusz ÁFA). Az ügyfelek azonban sokat kapnak a pénzükért.

„Rengeteg részletes feljegyzésünk van mindegyik autóról” – mondja Prew. „A világbajnoki csapat által futtatott autókon lévő alkatrészek életútját 2000-től, az S6-os modelltől kezdve minden kocsin nyomon követjük. Az ezeket az autókat használó ügyfelek pontosan tudhatják, hogy autóik főbb egységeit korábban hogyan használtuk.”

A World Rally Car-ok az 1997-es szezonban keltek életre, az ügyfélprogram pedig akkor startolt, amikor a Prodrive útjára indította Allstar programját.

Ez tette lehetővé az olyan pilóták, mint Gregoire de Mevius, Rui Madeira vagy Frederic Dor számára, hogy ezekkel az autókkal olyan háttértámogatás mellett versenyezzenek, amit az egyes raliversenyzők külön-külön, maguktól sohasem tudtak volna biztosítani. 1997-et megelőzően (az A csoportos időkben) összesen 63 Imprezát adtak el privátoknak, akik aztán raliztak ezekkel az autókkal. A World Rally Car szabályok nagyon sok változást hoztak, például az FIA is rögzíti minden egyes autó történetét.

A vásárlók részéről fokozatosan erősödött az igény a WRC ügyfélautók használatára. Az elmúlt tíz évben nem kevesebb, mint 135 ilyen autót értékesítettek szerte a világon abból a 159-ből, melyet az SWRT épített. Egyértelmű, hogy csaknem az összes kocsinak egészséges, versenyeken történő utóélet jutott, bár néhány autót múzeumok igényeltek és egy kivételes esetben, Olaszországban elloptak egyet, melyet aztán senki sem látott viszont.

Egy pénzszűkében lévő ralisnak van azonban más út is, mint ez a financiális rémálom – egy N csoportos kocsi vásárolása mindezek helyett. Ezek az autók nagyjából negyedébe kerülnek, mint egy WRC, ráadásul újonnan lehet őket beszerezni, nem pedig használtan. Ugyan az N14 új modell, a gyári csapat fejlesztéseiből és megszerzett tapasztalatából nem húz hasznot.

Ez már azonban egy másik történet, még akkor is, ha a Subaru sportaktivitásainak új arcai is ezek az autók és szép jövő áll előttük. A Prodrive-nál a versenyautó értékesítésben az elmúlt húsz évben szerzett tapasztalat értékes örökség, amit fenn kell tartani.

 

Forrás: www.gpweek.com, 2008. július 7.

 

Andrew