Az A sorozatú Ascona után logikus lépésnek tűnt az Opel számára az, hogy az új, C sorozatú Kadettből építsenek raliautót. Ez kisebb és könnyebb volt az Asconánál, no és az sem volt mellékes, hogy a típus előző verziója privát versenyzők segítségével letette már a névjegyét a gyorsasági szakaszokon. A Kadett harmadik sorozatának bemutatása után el kellett telni egy kis időnek, mire a GT/E verzió elérhetővé vált, amiből aztán elkészült a gruppe 4-es versenyautó is. A gyár történetében először szereltek raliautó erőforrására benzinbefecskendezőt.

Meglepő, de a rövid idő alatt megépített hátsókerékhajtású versenyautó nem volt könnyebb az Asconánál, viszont nem ez volt a fő probléma vele, hanem a megbízhatatlan erőforrása. Az Opel ugyanis nem csak a polgári autók értékesítésében akarta felvenni a versenyt a nagy rivális Forddal, de az Escort MK2 ellenében a versenypályákon is. Ehhez a kétliteres, nyolcszelepes injektoros motorjukat kezdtél el fejleszteni, amiből ugyan kihoztak kétszáz lóerőt, de a Fordokba épített Cosworth BDA erőforrásokhoz képest még mindig jelentős, 60 lóerős lemaradásban voltak. A 16 szelepes hengerfejjel ugyan folytattak kísérleteket, de addig nem akarták ezt bevetni, amíg a megbízhatósági problémákat nem tudják az alapmotoron orvosolni. Merthogy az Asconában származó, 2 literesre felfúrt erőforrás ebben a kocsiban még megbízhatatlanabbnak bizonyult, mint az Asconába. Ezt jól példázzák azok az eredménylisták is, amik erről az időszakról készültek, a Kadett C GT/E a felrobbant motorok számában pedig csúcstartóvá vált. Mindennél többet elmond az az adat, hogy Röhrl tizenegy VB futamon állt rajthoz a kocsival, de csak egyszer látta meg a célt. Ezek után a német sztár komolyan elgondolkodott, már magában kereste a hibát, úgy érezte, nem lehet csak az autó hibája, hogy minden második versenyen szétmegy egy motorja. Aztán persze nem vonult vissza, inkább átigazolt a Fiathoz (ahol első futamán mivel mással, mint egy motorhibával kezdett, de később az olasz autóval szerezte meg első világbajnoki címét).

Az Ascona B megjelenésekor annak gruppe 2-es változatába ugyanez a motor került, de a teljesítményét húsz lóerővel visszavették. A 2 literes erőforrás így már megbízhatónak bizonyult és olyannyira dominált az Európa-bajnokságon, hogy Joachim Kleinttel meg is nyerte azt 1979-ben.

A sors iróniája, hogy a Kadett C testvérmodellje, a Vauxhall Chevette egy 2,3 literes, 16 szelepes motorral sokkal nagyobb sikereket tudott elérni, de ez már egy másik történet...

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1975.10.01. (644)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, ZF 5 fokozatú sebességváltó, korlátozott zárású differenciálmű

Felfüggesztés: független felfüggesztés elöl, merev hátsó híd, Bilstein gáztöltésű lengéscsillapítók

Fékek: elöl-hátul tárcsafék

Kerekek: 13 collos felnik

Hossz / szélesség / magasság: 4124 mm / 1590 mm / 1335 mm

Tengelytáv: 2395 mm

Súly: 950 kg

Motor:

Soros, 4 hengeres, 8 szelepes felülvezérelt szívómotor, Bosch benzinbefecskendező

Hengerűrtartalom: 1996 ccm

Furat: 95,4 mm

Löket: 69,8 mm

Kompresszióarány: 10,5:1

Teljesítmény: 207 LE (fordulatszám: 7000 1/min)

Forgatónyomaték: 230 Nm (fordulatszám: 5000 1/min)

Andrew