Get Adobe Flash player

A Hankook ralis tervei

A koreai gumióriás, a Hankook teljesen más megközelítéssel érkezett a rali világbajnokságra, mint a másik három gyártó, a Michelin, a Pirelli és a DMACK, akik úgyszintén a négykerékhajtásos autók regisztrált beszállítói. A Hankook célja az a világbajnokságon, hogy tanuljon az autósportól, és ennek segítségével fejlessze termékeit.

A nagynevű vetélytársakhoz képest jóval később alapított anyacégnek viszonylag fiatal az autósport részlege. A nemzetközi raliéletben betöltött tevékenységük középpontjában Mike Patterson áll, aki a Rally & Off Road Motorsport részleg igazgatója. A brit központú részleg vezetőjeként Patterson főként a Hankook legnagyobb piacának számító európai munkáját felügyeli, de rálátása van a cég egész világot érintő ralisport tevékenységeire, így a kínai, az amerikai és a dél-afrikai bajnokságra is. A Hankook tíz évvel ezelőtt kezdte el felgyorsítani a ralisport szerepvállalását, mely az Egyesült Királyságban indult útjára, majd egy kereskedői hálózatot állított fel szerte a világon. Az utóbbi időben az IRC-ben találkozhattunk velük Toni Gardemeisterrel és a Petter Solberg S2000-es csapatában rajthoz álló különböző versenyzőkkel. Mindez része az európai színtéren megvalósításra kerülő tanulási folyamataiknak és a gumifejlesztési metódusuknak.

 

Az interjúalany Mike Patterson:

- Hogyan lett a Hankook regisztrált beszállító a rali világbajnokságon?

- A rali világbajnoki munka tavaly kezdődött, mivel a 2014-es regisztráció lezárásához január 10-ig be kellett mutatni a mintagumikat az FIA-nál. Az ez évi termékek specifikációit meg kellett határozni addigra. Ezek olyan abroncsok olyan mintái voltak, melyeket az év folyamán használni kell, bár minden regisztrált gumibeszállító rendelkezik egy jokerrel aszfaltra és eggyel murvára, melyeket később határozhatnak meg. Rövidtávon a cél a WRC 2-es kategória.

Arról még nincsen döntés, hogy a Hankook mely versenyzővel vagy csapattal fog együtt dolgozni, de valamilyen fajta bejelentés hamarosan várható, hogy kit fogunk támogatni az év hátralévő részében. 2014 a fejlesztés és a fejlődés éve lesz. Egy olyan pilótát keresünk, akinek nem csak a versenyzéshez van meg a képessége, de a gumiabroncs teszteléshez és fejlesztéshez is. Az ügyfél központú tevékenységekre is figyelni fogunk. Néhány versenytársunkkal szemben megvan az előnyünk az általunk gyártott termék árazásában és minőségében.

- A rali világbajnokság nagyon különleges dolog, mind a tizenhárom futam speciális elvárásokat támaszt, viszont ti úgy érkeztetek, hogy nem versenyeztetek még ezeken a versenyeken.

- Azok alapján a tesztek és fejlesztések alapján akarunk tapasztalatot gyűjteni, melyekkel a rali világbajnokság különféle típusú felületein találkozunk szembe. Olyasvalakit keresünk, aki segít nekünk összegyűjteni a tapasztalatokat. A múltban dolgoztunk már együtt néhány jó tesztpilótával, voltak jó tesztprogramjaink és nagy lépéseket tettünk már meg a tesztelések során. Megvan a termékünk, amit most meg kell mutatnunk az embereknek.

- Van valamilyen különleges elképzelésetek arról, hogy milyen típusú autóval szeretnétek dolgozni?

- Nyilvánvalóan a legutolsó típusú WRC 2-es autóval, ami az R5-ös formula, de az is bizonyított, hogy a régebbi Szuper 2000-es még mindig képes ebben a kategóriában a győzelemre. Az N csoport egy másik fontos piac a helyi versenyzők számára, de fejlesztettünk kétkerékhajtásos gumikat is, melyeket 17 és 16 collban homologizáltunk, ami megfelelő az R3-as és R2-es autókhoz is.

- Mi volt a tervetek ebben az évben a téligumikkal kapcsolatban?

- Egyáltalán nem terveztük Monte-Carlót és Svédországot, a tervünk mindig is az volt, hogy Portugáliában rajtolunk. A monte-carlói nevezés azért jött, mert Matteo Gamba tesztelt nekünk valamennyit, és mi mindig mondtuk neki, hogy támogatnánk egy versenyen. Azt gondoltuk, hogy egy olasz nemzeti rali bajnoki fordulót fog csinálni, de aztán azt mondta nekem, hogy Monte-Carlóba akar menni!

Nagyon intelligens versenyt futott. Ez volt az első alkalom, hogy négykerékhajtásos kocsival csinálta ezt a versenyt. Nagyon óvatos volt, és egy jó versenyt futott nekünk. Nem használtattunk vele szöges gumikat, mert így döntöttünk. Az egész versenyt, még a Turini-hágót is szög nélküli gumikkal csinálta végig.

A turini gyorsaságin csak egy rövid szakasz volt, ami megkövetelte a szöges gumit, ezen Matteo óvatosan ment át, és amikor rátért a vizes aszfaltra, oda jobb volt a gumija. Semmi sem biztos jelenleg, de reméljük, a nagy rali világbajnoki projektünk útjára indul Portugáliában, ha meghozzuk a végleges döntésünket, hogy melyik csapatot támogatjuk.

- Miképp fogtok tesztelni Portugáliára?

- Március közepén fogunk elkezdeni tesztelni Portugáliára, de nem azzal a csapattal, akivel együtt fogunk dolgozni, hanem más versenyzőkkel. A tesztelésen néha más opciókat, más nézőpontot akar az ember. Lesz egy gumiteszt a konkrét versenyzőnkkel is, amint eldönti, milyen autót fog vezetni. Ebben az évben csak az európai futamokra figyelünk, de ha lesz olyan ügyfelünk Argentínában, aki a termékünket szeretné használni, nyilvánvalóan megvan a szabadsága, hogy a gumijainkat használja. 2015-ben hivatalosan is aktívak leszünk a tengerentúli futamokon.

- Hogyan mutatjátok be céljaitokat a világbajnokságon jelen lévő másik három beszállítóval összehasonlítva?

- Nem igazán látom, hogy nagy különbség lenne közöttük, alapvetően mindegyikük piaci részesedést akar. Dominánsak szeretnének lenni a rali világbajnokságon. Ez az, amiről az egész szól. A Michelin szempontjából ők a címlapon lévő szponzorok, ha úgy teszik. A Pirelli, a DMACK és a Hankook azon van, hogy piaci részesedést szerezzen. Ez arról szól, hogy a gumik rajta legyenek az autókon a különböző versenyeken.

- Mik a legfőbb kihívások a rali világbajnokságon egy gumibeszállító számára?

- Az egyik legnagyobb feladat a változó időjárási körülmények lekezelése az egyes versenyeken. Van egy kemény gumink és egy lágy. A hozzáféréssel nincsen probléma, mivel szerte a világon elérhető készleteket építettünk fel. Arról szól minden, hogy biztosítsuk, a versenyen rendelkezésre áll a versenyző számára a megfelelő választék és a tanács.

- Mit gondolsz, a progresszív út, ahogyan a párosok számára elérhető gumik száma lecsökkentésre került, egészséges a sport fejlődése szempontjából?

- Egy gumigyártó szempontjából nem, mert mi annyi gumit szeretnénk eladni, amennyit csak lehetséges! De megértjük, hogy milyen okok vannak a csökkentés mögött, a sportnak csökkentenie kell a versenyzők költségeit. Ez tehát arra késztet minket, hogy azon gondolkodjunk, hogyan készítsük a gumijainkat tartósabbra.

- Mit gondolsz, hogyan dolgoznak a mérnökeitek a másik cégek mérnökeihez képest?

- Úgy gondolom, a mi mérnökeinket sokkal inkább lehet látni. Készek beszélgetni, tanácsot adni a versenyzőknek. Úgy gondolom, tavaly, amikor a junior világbajnokságon dolgoztunk, minden egyes szakasz céljában voltak mérnökeink, valamint a szervizparkban is és mindig hajlandóak voltak beszélni a versenyzőkkel. Azt hiszem, ebben az évben a rali világbajnokságon a Hankook mérnökei nagyon is láthatóak lesznek. Azért lesznek ott, hogy beszéljenek a versenyzőkkel, tanácsokat adjanak nekik és általánosságba véve is segítsenek a gumiválasztásban.

- Milyen irányba megy a tanács, a pilótától a mérnökök felé vagy a másik irányba?

- Kétutasnak kell ennek lenni. A pilóták mindannyian értékes adatokat adnak számunkra, de akkor, amikor egy különleges kérdésük van az autó beállításáról, a mérnökeink azok, akik tanácsot tudnak adni. Van néhány mérnökünk, ha úgy tetszik, szabadúszó mérnökök, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a rali világbajnokságon, nem csak, mint gumimérnök, de az autók beállításának és a felfüggesztések specialistájaként is.

- A világbajnokság szabályai sok megszorítást tartalmaznak, de vannak más sorozatok, regionális és nemzeti bajnokságok is. Várhatóan milyen mértékben fogtok ezekbe beszállítani?

- A gumik FIA általi, rali világbajnokságra történő homologizációját átvették az Európa-bajnokságon is, ahol pontosan ugyanezeket a gumikat lehet használni. Megkövetelik az E jelű gumit, ami egy másik lehetőséget is kínál számunkra ugyanennek a gumitípusnak az esetében. A nemzeti bajnokságokban egy másik típusú gumit használunk jelen pillanatban, ami szintén a márkatudatosságnak lehet jó. El kell juttatnunk az emberekhez, hogy van olyan gumink, ami az Európa-bajnokságra jó, ami ugyanaz a gumi, még ha az összetétele némileg különböző is az Európa-bajnokságra, de remélhetőleg az emberek látnak minket a világbajnokságon, és akkor ráébrednek, hogy ugyanazt a gumit tudják használni.

- A rali világbajnokság egyik első regisztrált ázsiai gumigyártójaként meglepik a koreai embereket az FIA döntései?

- Azt hiszem, néha igen, már csak azért is, mert Európa és Ázsia között kulturális különbségek vannak. A szabályalkotás és a döntési metódus okoz néha homlokráncolást a koreaiaknál. 

- A 2013-as junior világbajnokságon töltött egy évetek magabiztosságot ad a sportágban történő továbblépésre, vagy kétségekkel tölt el?

- Óriási tapasztalatot gyűjtöttünk a junior világbajnokságon. Nagyon jó volt ez a Hankook számára, új közönséget hozott a Hankooknak, a fogadtatás, amit kaptunk, nagyon-nagyon jó volt. Volt egy bizonyos várakozás, hogy junior világbajnoki beszállítóként folytatódhat ez a dolog, de már nagyon korán informáltak bennünket arról, hogy 2014-ben változások lesznek a junior világbajnokságon. Kicsit meglepőnek találtuk, hogy elment ez az R3 irányába, mivel úgy tűnt, hogy ez egy sikeres R2-es bajnokság volt. Tíz versenyzővel kezdtük, tízzel fejeztük be. A versenyzők elégedettnek tűntek. Úgy tűnt, hogy egy költségtudatos bajnokság, és úgy tűnt, a junior versenyzők megengedhetik ezt maguknak. Tetszett nekik a kontrollált autók formulája, a kontrollált gumi, úgy tűnt, ez egy nagyon élvezetes bajnokság.

- Van valamiféle ötéves tervetek?

- A hosszútávú cél, hogy hivatalos gumibeszállítói legyünk egy rali világbajnoki gyártónak. Lehet ez egy új gyártó, egy feltörekvő gyártó, de az egyik meglévő gyártó is. Fel kell magunknak állítani egy tervet mondjuk öt évre, hogy életképessé tehessük a projektet, és remélhetőleg a rali világbajnokságon partnerré is válunk.

 

Andrew