Get Adobe Flash player

Argentin Rally 2014 - 1. nap

Az Argentin Rally 1. napja

 

Az Argentin Rally csütörtök este egy hat kilométeres szuperspeciállal vette kezdetét, melyen Sebastien Ogier meglepően nagy, három másodperces előnyt gyűjtött be rögtön. Természetesen az igazi verseny csak ezt követően, pénteken kezdődött, amiről a párosok tudták már, hogy valódi küzdelem lesz, de nem egymással, hanem feltételekkel. Az elmúlt két hónap folyamatos esőzései ugyanis valósággal elmosták az utakat, azok telis-tele gödrökkel, nyomvályúkkal várták a mezőnyt. A pályabejárást követően mindenki erről beszélt, egyesek azt vetítették előre, hogy ez lesz minden idők egyik legkeményebb versenye.

Az egyik ilyen problémás gyorsasági rögtön a legelső pénteki, a 27 kilométeres Santa Catalina volt, melyet kétszer iktattak programba a szervezők. Emellett ugyancsak kétszer kellett teljesíteni a csaknem 52 kilométeres ascochingai különpróbát a viadal első napján.

Mikko Hirvonen Fordja falnak csapódott, kiesett, szintúgy Mads Ostberg Citroenje, melynek kereke egy kővel történt ütközés után kiszakadt, Dani Sordo pedig vánszorogva teljesíti a távot a Hyundai-jal – érkeztek az első hírek a rajt után. Az előzményeknek megfelelően drámaian indult tehát a verseny. A Volkswagen ugyanakkor mindkét délelőtti szakaszon aratott, előbb Ogier, majd Jari-Matti Latvala nyert gyorsaságit, a szervizparkba így utóbbi gördülhetett be elsőként. Mögöttük a legfiatalabb volkswagenes, Andreas Mikkelsen következett, aki eltalált egy követ, megsérült a kormányszervó, de a norvég ezzel sem vesztett túl sok időt. A németek armadája mögött a hátsó differenciálművet védő lemez nélkül a szervizbe megérkező Thierry Neuville és Kris Meeke várhatta a délutáni folytatást.

Sordo autóját megjavították a Hyundai Motorsport szerelői a nap közbeni pihenőben. Kiderült a spanyol azért nem tudott mit kezdeni a szakaszok között a lecsúszott turbócsővel, mert eltörött annak bilincse, de arra is fény derült, hogy Hirvonen nem figyelt kellőképpen az itinerre, ezért csapódott neki nagy sebességgel az út széli betonozásnak, míg Ostberg egy kicsit fékezett is egy padlógázasra felírt bukkanós kanyarban, mégsem sikerült befordulnia.

A Volkswagen Motorsport párosai délután ott folytatták, ahol ebéd előtt abbahagyták. Ogier visszavette a vezetést, de a hosszú gyorsasági végén arra panaszkodott, hogy sokat csúszkált Polo WRC-jének hátulja. Latvala lecsapott a lehetőségre, és 18 másodpercet varrt a francia nyakába, amivel a nap végére át is vette a vezetést. Mikkelsen előbb futott még egy újabb harmadik időt, de aztán fel kellett adnia erre a napra a versenyt a generátor ékszíjának szakadása miatt. A norvéghoz hasonlóan a két Hyundai is kiállt motorgondokból kifolyólag.

A dobogós pozícióba így Kris Meeke jött fel, az ír mögött csaknem négyperces hátrányban két óvatosan autózó fordos, Elfyn Evans és Robert Kubica következik. A privátként hősiesen helytálló Martin Prokop a hatodik, majd az ötperces büntetéssel együtt Mikkelsen és Neuville következik az eredménylistán.

A futam megszedte a WRC 2-es áldozatait is. A nagy esélyesek közül Ott Tanak egy jókora balesetből kifolyólag ugyanott búcsúzott reggel, mint ahol Ostberg, míg Jari Ketomaa azért került tetemes időhátrányba, mert egy szakaszon végrehajtott kerékcsere után nem volt hajlandó életre kelni a Ford motorja. Az értékelést Nasser Al-Attiyah vezeti Yuriy Protasov előtt. A Ford Fiesta RRC-k strapabíróbbnak mutatkoznak tehát, azokat egy Fiesta R5-ös követi Diego Dominguezzel.

 

Eredmények az 1. nap után:

1. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC 1h 57m 36.3s
2. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC +17.7s
3. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +1m 7.4s
4. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +3m 48.1s
5. Robert Kubica RK M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +3m 48.3s
6. Martin Prokop Jipocar Czech National Team Ford Fiesta RS WRC +4m 12.2s
7. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +5m 19.9s
8. Thierry Neuville Hyundai Motorsport i20 WRC +5m 36.2s
9. Nasser Al-Attiyah Drive DMACK Ford Fiesta RRC +5m 36.8s
10. Yuriy Protasov Ford Fiesta RRC +8m 22s

 

Andrew

 

2014. május 9.