Get Adobe Flash player

Argentin Rally 2014 - 3. nap

Az Argentin Rally 3. napja

 

A rali világbajnokság ötödik állomásának befejező napján hetvenhét kilométer várt a párosokra, ezt két legendás gyorsaságin két körben kellett abszolválniuk.

Az első szakasz, a Mina Clavero 2003 óta most először nem felfelé, hanem lefelé került megrendezésre. A cikkcakkos, huszonkét kilométeres gyorsasági kétezer méteres tengerszint feletti magasságból rajtol, a cikkcakkos út hatalmas kövek között vezet és ezer méteren fejeződik be. Jari-Matti Latvala elárulta, a pályabejáráson negyven percükbe került, mire felírták, de azt is hozzátette, így sokkal nehezebb, az autó inerciája miatt hatalmasakat kell fékezniük.

Mikko Hirvonen előbb arról beszélt, hogy négy-öt évbe tellett, mire összebarátkoztak ezzel a szakasszal, majd a megváltozott irány ellenére futottak navigátorával egy őrületes időt, harminchat másodpercet akasztva a második leggyorsabb Andreas Mikkelsen nyakába is. A magyarázat a jókora különbségre egyrészt a rajtpozíció, másrészt az volt, hogy az élmezőny az óvatosságra helyezte a hangsúlyt a köddel és sárral is nehezített erőpróbán. Ogier egyenesen szerencsejátéknak nevezte a szakaszt, és mivel újabb tizenöt másodpercet kapott a versenyt vezető Latvalától, elmondta, csapattársa megérdemli a győzelmet.

El Condor volt a kör másik gyorsaságija, ami esővel, köddel és sárral fogadta a mezőnyt. A célban mindenki panaszkodott, ki a láthatóságra, ki a tapadásra, ki az autójára. Egy kivétel volt, Hirvonen. A finn a tizenhat kilométeren tíz másodperccel bizonyult gyorsabbnak mindenkinél.

A második kört Hirvonen egy újabb szakaszgyőzelemmel indította, majd következett a záró gyorsasági, ami egyben a Power Stage is volt. Bár Ogier előtte arról beszélt, valószínűleg nem fog hajtani a bónuszpontokért, mégis megtette, és a tizenhat kilométeren két másodperc híján egy percet javított a délelőtti idején. Ezzel megnyerte a szakaszt, a Latvalát egy tizeddel megelőző Hirvonen lett itt a második.

A versenyt viszont Latvala zárta az élent Volkswagenjével, csaknem másfél perces előnnyel csapattársa, Ogier előtt. „Ez egy fantasztikus hétvége volt” – nyilatkozta a célban a győztes finn. „Ez a verseny nem volt könnyű számomra a múltban. Nem is álmodtam róla, hogy megnyerem. Valami különleges dolog ez. Néhány különleges emberrel dolgozom együtt, és amikor a megfelelő dolgokat összerakja valaki, ez az eredménye. Mentálisan ez nagyon fontos volt, életben tartottuk a bajnokságot.”

A dobogó harmadik fokára a citroenes Kris Meeke állhatott fel, őt Andreas Mikkelsen és Thierry Neuville követte. A norvég aggódva tette meg az utolsó etapot, mivel a pénteki eset után ismét kigyulladt a töltésvisszajelzője, belga vetélytársa pedig törött féltengellyel ért célba. Robert Kubica az utolsó előtti szakaszon nekiment egy kőnek, de nem lett a dolognak különösebb következménye. A lengyel végre egy viszonylag problémamentes hétvégét tudhat a háta mögött, aminek eredményeképpen a hatodik helyen zárt. Őt két másik fordos pilóta, Elfyn Evans és Martin Prokop követi. Hirvonen az első napi húsz perces büntetését követően végül a kilencedik pozícióig tudott felkapaszkodni. Az utolsó napi teljesítménye után sajnálhatja pénteki balesetét igazán. Mads Ostberg nem ért célba, miután jobb keze annyira fájt, hogy két szakasszal a vége előtt csapata jobbnak találta visszahívni versenyzőjét.

A WRC 2 győztese, Nasser Al-Attiyah az abszolút értékelésben ismét pontszerző helyen zárt. A katari Ford Fiesta RRC-je mögött egy másik ilyen autó ért célba, miután Nicolas Fuchs megelőzte a Ford Fiesta R5-össel versenyző Diego Dominguezt.

 

A verseny végeredménye:

1. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC 4hrs 41m 24.8s
2. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC +1m 26.9s
3. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +5m 54.7s
4. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +6m 18.3s
5. Thierry Neuville Hyundai Motorsport i20 WRC +8m 25.8s
6. Robert Kubica RK M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +10m 08s
7. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +10m 32.2s
8. Martin Prokop Jipocar Czech National Team Ford Fiesta RS WRC +12m 03.9s
9. Mikko Hirvonen M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +19m 54.8s
10. Nasser Al-Attiyah Drive DMACK Ford Fiesta RRC +23m 10.2s

 

Andrew

 

2014. május 11.