Get Adobe Flash player

Hazai VFTS-ek

Magyar VFTS-ek és pilótáik a ’80-as évekből


Hazánkban 1984-től kezdtek elterjedni a VFTS-ek, amik egy kivételével itthoni építésűek voltak. Mivel akkoriban nehéz volt hozzájutni a 2105-ös karosszériához, sokan a kereklámpás kasztniját „kockásították” KPM jóváhagyással. A spéci dolgokat sem volt egyszerű beszerezni külföldről, így az autók nagy része házi barkácsolású alkatrészekkel futott, éppen ezért nem is volt túl megbízható. Akik tehették, a BBK futamokon vették meg a tűzhöz közelebb álló külföldi versenyzőktől azokat a dolgokat, amitől az autó igazán VFTS-sé vált.

Bácskai Levente

1986, I. ÁFÉMSZ Rallye, Nagykanizsa (fotó: Szalai Robi)

 

Budai Béla az egyetlen magyar, aki gyári építésű autó tulajdonosa. Hosszú-hosszú egyeztetések után, kalandos körülmények között hozták be a kocsit az országba 1988-ban. Ezelőtt azonban egy másik VFTS-sel voltak már bajnoki dobogósok Bán Attilával.

Vilmapusztán a Selmeczi-féle autóval (1987)

 


A vilniusi építésű csodával (fotó: Tódori Tibor)

 


(fotó: Szalai Robi)

 

Busi Sándor

Salgó Rallye, 1985 (fotó: Simon Tamás)

 

Dara Gábor mindössze egy évet hajtotta a VFTS-t, de ez nem akármilyen autó volt, hiszen a Ranga- és Lajtai-féle sokszoros bajnok gépbe ülhetett bele 1991-ben.


 

Darin János


Nagykanizsa, 1986 (fotó: Szalai Robi)

 


A Magyar Tél Rally-n, hivatalos nevén a Panda Prím Kupán 1987-ben (fotó: Szalai Robi)


Dudás „Koko” Gyula


1985-ben a Salgón

 


A ’85-ös Versenyautó Kiállításon - előtérben Polczer Miklós Trabant motoros crossautója
(fotó: Szalai Robi)

 


A Zalaszabar és Kilimán közötti gyorsasági szakaszon (fotó: Szalai Robi)


Ötletes bemutató az 1986-os Versenyautó Kiállításon a Budapest Sportcsarnokban (fotó: Szalai Robi)



Egy évvel később ugyanott (fotó: Szalai Robi)


Bajóti elágazó (fotó: Szalai Robi)


Faics József

A nagykanizsai versenyző Verasztó Istvánnal az oldalán a vigántpetendi szakasz híres szerpentinjén emlékezetesen nagyot esett, amivel „kinyírták” az autót.


A hajdani ÁFÉMSZ Rallye-n, ’86-ban

 


Ugyanaz a futam - ez a verseny sem végződött túl szerencsésen számukra
(fotó: Szalai Robi)

 


A veszprémi sártengerben (fotó: Szalai Robi)


Farkas János

Bakó István navigálásával a korszak vége felé Lajtaival és Hideggel vívtak nagy csatákat. Legjobb eredményüket 1989-ben érték el, ekkor a B csoport második helyén végeztek a Hitekás VFTS-sel.


Borulás az ÉPFU Rallye-n 1990-ben:




 

Fazekas Tibor

Salgó Rallye, 1991

 

Felián István


Az 1985-ös Porán Rallye parc ferméjében


Garami Zoltán

1988-ban B csoport harmadikak az éves értékelésben Szávolovics Lajossal


(fotó: Szalai Robi)

 


(fotó: Szalai Robi)


Gerencsér Tibor

Makra Lászlóval a B csoport második helyén végeztek 1990-ben.

Nagykanizsán (fotó: Szalai Robi)

 


Magyar Tél Rally, Veszprém környéke (fotó: Szalai Robi)

 


II. ÉPFU Ralllye Sprint Trezor-Kupa 1990. Tényő-Ravazd (fotó: Szalai Robi)

 

Götz János

Salgó Rallye, 1991 (fotó: Peták Tibor)

 

Hajdu Sándor

Budapest Rallye, 1986 (fotó: Peták Tibor)


Havasi Tamás


1987-ben a Havasi Tamás - Havasi György páros a Rajd Warszawski-n Marian
Bublewicz gyári Polonez versenyző mögött a második helyen ért célba

 


Borulás után a ’88-as Salgón Tábori Józseffel

 


Bajna-Lábatlan 1988-ban (fotó: Szalai Robi)


Hideg János nevéhez több leg is fűződik a VFTS-sel kapcsolatban. Az elsők között építettek itthon ilyen autót, amivel 1984-ben rögtön sikerült megszerezni a bajnoki címet Bán Attila navigálásával. Ezután is több dobogós helyezést értek el. Amíg csak lehetett, az „öreg Hideg” kitartott a típus mellett.


Versenyautó Kiállítás, 1985 (fotó: Szalai Robi)

 


Így nézett ki az autó a ’87-es év elején (fotó: Szalai Robi)

 


Certa Rally, 1987

 


A pályagumik nem a legendás Stomilok

 


Kecskeméti Zoltánnal a Mikron Rallye-n 1988-ban (fotó: Szalai Robi)

 

Horner Péter


I. ÁFÉMSZ Rallye, Nagykanizsa, 1986 (fotó: Tódori Tibor)

 


Budapest Rallye, 1986



Kaland után, kaland közben Veszprémben (1986)

 

Kanyik Antal


Tóth Csabával Nagykanizsán


Kelecsényi László az elsők egyike, aki VFTS-be ült.


Kovárik János

Mecsek Rallye, 1987

 

Kulcs László

1990-ben B csoport harmadikak Németh Istvánnal.

A pogányvári elágazóban az ÁFÉMSZ Rallye-n (fotó: Szalai Robi)


’86, Veszprém (fotó: Szalai Robi)

 


Ugyancsak a Bakonyban

 


Két évvel később


A VFTS utolsó nagy bajnoka a Lajtai Zsolt - Kiss Ernő páros. 1989-90-ben nem csupán a B csoportot nyerték meg, de mindkét évben abszolút harmadik helyezettek lettek számtalan nyugati autót megelőzve.


A Mikron Rallye-n a Ranga-féle autóval (fotó: Szalai Robi)

 


Az autóba egy Csehszlovákiából trükkösen behozott motor került

 


Veszprém Rallye, 1990 (fotó: Tódori Tibor)

 


(fotó: Szalai Robi)

 

Magyar Miklós

Mecsek Rallye, 1987 (fotó: Peták Tibor)


Maruzsi László


(fotó: Szalai Robi)

 


Nagykanizsán tanul repülni a VFTS

 


Pap Pál



(fotó: Szalai Robi)

 


(fotó: Szalai Robi)

 

Papp József

ÁFÉMSZ Rallye, 1987

 

Salgó Rallye, 1990 (fotó: Peták Tibor)


Ranga László

Hideg Jánoson kívül csak Ranga László tudott abszolút bajnoki címet nyerni VFTS-sel. A pécsi versenyző 1985-ban váltott a kereklámpásról. A ’87-es esztendőre vált ízig-vérig VFTS-sé a gép, ekkor kapta meg a tolókerekes váltót, az alumínium karosszériaelemeket, így sikerült megszerezni a bajnoki címet. Az írás kezdő képén az ez évi bajnokautó látható a Semperit Rally után, a Budapest Sportcsarnokban rendezett Versenyautó Kiállításon (fotó: Szalai Robi).


Kurcz Árpáddal 1985-ben

 


Nagykanizsán ’86-ban (fotó: Szalai Robi)



Az idénynyitó Salgó Rallye-n ’87-ben, immár Dudás Mihállyal.
Pavel Sibera (Skoda 130 LR) mögött másodikak lettek a BBK értékelésben!



Villanyoszlop döntés után valahol Nagykanizsa környékén a II. ÁFÉMSZ Rallye-n

 


Útban a bajnoki cím felé a XX. Lehel Mecsek Rallye-n


Selmeczi György a B12-13 géposztály harmadik helyén végzett 1986-ban Ranga László és Szabó Tamás mögött.


Az 1986-os I. ÁFÉMSZ Rallye-n Dudás Mihállyal (fotó: Tódori Tibor)

 

Sipos Kálmán

Budai Béla gyári autójával a ’91-es Salgón (fotó: Peták Tibor)

 

Szabados Ottó

Salgó Rallye, 1990 (fotó: Peták Tibor)


Szabó Tamás

Gergely Ferenccel 1986-ban abszolút harmadikak az éves értékelésben.

(fotó: Szalai Robi)

 


A Panda Prím Kupán (fotó: Szalai Robi)

 


Dekorváltás után 1987-ben


Tamási László



Topor Kálmán


(fotó: Szalai Robi)

 


A ’86-os Versenyautó Kiállításon Horner Péter navigátorral (fotó: Szalai Robi)

 


Ujj József

Veszprémben 1986-ban (fotó: Szalai Robi)


Veszprémi Barna



Viszló Csaba


Egy, a Bácskaiéhoz nagyon hasonlító autó (fotó: Szalai Robi)

 


Szotyiirtás Veszprémben (fotó: Szalai Robi)


Vizin László

Gönczi Lászlóval 1988-ban abszolút másodikak, B csoportos bajnokok.

(fotó: Szalai Robi)



Wirtmann Ferenc

A Wirtmann - Schneer páros 1985-ben a B12-13 géposztály harmadik helyezettje Ranga és Hideg mögött.


(fotó: Szalai Robi)


Zsila György




A fentieken kívül Akács L., Bilik József, Karsai András és Tisza Andor hajtott még VFTS-t hazánkban. Ha valakit kihagytunk volna, elnézést kérünk Tőle!


Képek innen-onnan:

Várakozás… (fotó: „rozi64”)



… majd verseny a Hungaroringen 1986-ban



Sátoraljaújhelyi parc fermé 1987-ben



Dudásék, Toporék és Hidegék a Rallye Citta d'Bassano-n

 


Bandázás a rajt előtt



(fotó: Szalai Robi)


(fotó: Szalai Robi)

 


 


(fotó: Szalai Robi)

 


(fotó: Szalai Robi)



A VFTS kivételezett volt itthon, nemcsak a nézők és a versenyzők körében. A B csoportos korlátozások ellenére a szövetség engedélyével egészen 1990-ig külön kategóriában értékelték a hazai bajnokságban ezt a típust, ami további egy évet futhatott még.

Ezután a Lada legnépszerűbb versenyautóját 1997-től láthatjuk újra versenyben a H csoport résztvevőjeként.

 

Köszönet Szalai Robinak a fotókért, valamint Somodi Balázsnak, hogy az anyag összeállításához rendelkezésünkre bocsátotta nagyszerű adatállományát és képgyűjteményét!


Andrew