Get Adobe Flash player

Lengyel Rally 2014 - 2. nap

Lengyel Rally 2. napja

 

A Lengyel Rally első teljes napja hat hagyományos szakaszt és egy szuperspeciált tartogatott a mezőnynek kilencven kilométer hosszúságban, előbbiekből négyet a szomszédos Litvániában terveztek be. Az egyik litván szakaszt már a rajt előtt le kellett rövidíteni, mivel a korábbi esőzés komoly károkat tettek az útfelületben, majd a második körben mindkét gyorsaságit törölni kellett, miután az első áthaladás során hatalmas nyomvályúk keletkeztek az úton.

A Volkswagen Motorsport pilótája, Sebastien Ogier a pénteki nap utolsó szakaszán állt ismét az élre, miután megelőzte a szinte egész nap vezető Andreas Mikkelsent. A norvég rögtön a nap elején átvette a vezetést, Ogier a második litván gyorsaságin aztán visszavágott, amire már Lengyelországban jött Mikkelsen válasza A francia világbajnokban volt még annyi lendület, hogy a nap végén a saját javára fordítsa a küzdelmet. A két versenyzőt mindössze kilenctized másodperc választja el egymástól pénteken este.

A küzdelem nem csak a két Volkswagen között dúlt a nap folymán. Mads Ostberg hasznot húzott előkelő rajtpozíciójából, és a kevésbé viseletes pályákon egy szakaszt is megnyerve feljött a harmadik helyre. A norvég csapattársa, Kris Meeke éppen az ellenkező utat járta be, visszaesett az ötödik helyre, mert a nyomvályúkban nem tudott az elsőként rajtolókkal megegyező tempót futni. A Citroen két versenyzője közé Jari-Matti Latvala érkezett meg a nyolcadik helyről. A hatodik helyen Juho Hanninen várhatja a folytatást Hyundai-ával, míg Mikko Hirvonen a hetedik. A finn fordos arra panaszkodott, hogy a pályabejáráson túlságosan lassúra írták az itinerüket. Az előző napi borulása után Robert Kubica feljött a nyolcadik helyre, őt Elfyn Evans követi. Az első tízet Thierry Neuville zárja, akinek Hyundai i20 WRC-jében beragadt a kézifék az utolsó előtti gyorsaságin, úgyhogy a versenyzők etapon kénytelenek voltak lekötni a hátsó féket.

A WRC 2-esek mezőnyét továbbra is Ott Tanak vezeti Jari Ketomaa előtt, a Fiesta R5-ös mögött egy Fiesta S2000 következik Martin Kangurral, miután Karl Kruuda csúnyán összetörte Peugeot-ját. A Citroen DS3 R3T-kel csatázó juniorok között Stephane Lefebvre megtartotta vezető helyét, Simone Tempestini ugyanakkor megelőzte Martin Kocit.

 

Eredmények a 2. nap után:

1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC 47m 22.4s
2. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +0.9s
3. Mads Ostberg Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +19.5s
4. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC +32s
5. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +40s
6. Juho Hanninen Hyundai Motorsport i20 WRC +46.8s
7. Mikko Hirvonen M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 6.8s
8. Robert Kubica RK M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 16.1s
9. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 21.4s
10. Thierry Neuville Hyundai Motorsport i20 WRC +1m 22.8s

 

Andrew

 

2014. június 27.