Jidé. Ismerős? Egy márkanév. Egy autómárka. Így sem? Nem véletlen! Íme, az aprócska manufaktúra története:

A Jidét az a Jacques Durand alapította, aki a kezdetek kezdetén modellautókhoz gyártott motorokat. Már a Jidé előtt számos más kocsit tervezett és állított elő, de ezekből néhány darabos szériák készültek csupán. A Jidé sem lett egy tömegtermék, de ennek ellenére ez Durand bestseller kocsija.

Durand 1969-ben álmodta meg a Jidé, az inspirációt jól láthatóan a Ford GT 40 adta a francia úriembernek. A poliészter karosszériát saját maguk tervezték meg és gyártották, de bőségesen használtak az autóhoz Renault alkatrészeket is, a szélvédő például a Floride-ból, a vízhűtő és a hűtőventilátor az R16-ból, a féknyergek az R8 Gordiniből, míg a féktárcsák az R12-esből származtak. A középmotoros elrendezésben beépített erőforrások szintén Renault egységek voltak.

A kocsi először a Párizs közelében egy Sovam/Matra kereskedést üzemeltetető Pierre Madelaine-nek tűnt fel. Neki annyira megtetszett a gép, hogy rögtön benevezett egyet az 1969-es Tour de France Automobile-ra, azaz a Franci Autós Körversenyre. Az autóban maga Madelaine és Patrick Champin foglaltak helyet, a versenyt azonban hamar fel kellett adniuk. A Jidé később már számos sikert ért el olyan pilótákkal a volánjánál, mint a Renault-val később nagy hírnévre szert tevő Jean Ragnotti, vagy Michel Robini.

Durand gépével részt vett a versenyautók részére évente megrendezett párizsi show-n 1970. február 21. és március 2. között, ahol jópár megrendelést kapott. Ez beindította az üzletet.

Mielőtt azonban a megrendeléseket teljesítette volna, Durand autójának át kellett esnie a bevizsgálási folyamaton. A teszteket az U.T.A.C. végezte Franciaországban, vizsgálták többek között a Jidé kezelhetőségét, a fékhatását, a viselkedését frontális ütközés esetén, a kormányoszlop ellenálló képességét, a biztonsági öv rögzítő szemeinek szilárdságát is. A szerkezet kiválóan vizsgázott, a frontális ütközés szimulációja után ajtói nyithatóak maradtak.

Nyitva állt az ajtó, a francia elkezdhette az árusítást. Az autó a Jidé márkajelzést kapta, mely megalkotója kereszt- és vezetéknevének kezdőbetűje fonetikusan összeolvasva. A kocsit meg lehetett vásárolni kit formájában, motor nélkül és természetesen készre szerelve is.

A kitnek 1970-ben 6300 frank volt az ára, ez a borítást, az ajtókat, az első és hátsó paneleket, a vázat, a műszerfalat, minden összekötőelemet, valamint az összeállítási rajzot tartalmazta. A kitnek nem volt része a motor. Összehasonlításként: 1970-ben a Porsche 911S 58 ezer, a VW 1300 L (azaz a Bogár) 8690, a BMW 2002 TI 23500, a Citroen 2CV6 pedig 7180 frankba került.

A következő lépcső 10 ezer frankot kóstált, ez a készre szerelt karosszériát jelentette erőforrás nélkül.

A komplett, 1300 köbcentiméteres motorral ellátott változatért 23800 francia frankot kellett kiadnia az ügyfélnek, Durand állítása szerint ezzel a Renault 8 Gordiniből származó négyhengeres egységgel 202 kilométer/órás sebességet ért el az autója. Ezt a verziót könnyűfém kerekekkel, halogén lámpákkal és négy tárcsafékkel szerelték, az egyetlen extra a napfénytető volt, ami további ezer frankba került.

A választékot a versenycélokra tervezett változatok zárták, mindkettővel az 1600 köbcentis kategóriába lehetett nevezni. Míg az olcsóbb, 47500 frankos változat R8 Gordini 807G típusjelű motorját karburátor etette, a másiknál ugyanerre az erőforrásra benzinbefecskendezőt szereltek. Ez utóbbi verzióért 51 ezer frankot, azaz majdnem annyit kellett fizetni, mint a Porsche 911 S-ért!

Ennek ellenére ez a lépcsőzetes termékkínálat segítette Durand vállalkozását. Az 1970-es év elején hetente egy járművet tudtak összerakni, ami egy manufaktúrától elismerésre méltó teljesítmény. Az idők előrehaladtával előrukkoltak néhány fejlesztéssel is, 1972-ben elérhetővé vált a Renault 12 TS 1300-as motorja, valamint a hírhedt R12 Gordini 1600-as egysége. Az első spoiler 1973-ban került fel először a Jidékre.

A Jidé a sajtóorgánumokat is felvillanyozta. A mindössze 635 kilogramm tömegű autó úgy falta a kanyarokat, akár egy gokart, sokak szerint sokkal merevebb, mi több, jobban kezelhető volt, mint az Alpine A110. Durand már a bővítést tervezte, a műhely helyett egy kis vállalatot szeretett volna létrehozni, de az élet 1973-ban közbeszólt.

Az első és egyben legfőbb csapás természetesen az 1973-as olajválság volt. Az estétől reggelig tartó kocsikázás a szabadidő kellemes eltöltése helyett mindinkább luxus lett, ennek megfelelően a Jidé nem lehetett versenyképes. Durand vállalkozása még így is túlélhette volna a válságot, de annak utóhatása is súlyos következményekkel járt. Az olajválság hatására a francia kormány sebességkorlátozásokat vezetett be a közutakon. Ez általános felháborodást váltott ki az országban, de az olyan gépek, mint amilyen a Jidé is volt, létjogosultságukat vesztették. A cég megmaradt piacai a versenypályák lehettek volna, de ezek is bezárultak hirtelenjében, miután a kormány az energiaforrások haszontalan felhasználására hivatkozva ideiglenesen betiltotta a motorsport rendezvényeket az 1973-as esztendő vége felé.

A beszámolók szerint mintegy 130 kész Jidét és további 50 kitet értékesítettek. Ezek nagy részét versenycélokra használták, így ma már ritka darabok ezek az autók, főként az eredeti példányok.

Andrew