Get Adobe Flash player

Finn Rally 2014 - 3. nap

A Finn Rally 3. napja

 

Tíz szakasz, 130 versenykilométer várt a mezőnyre a Finn Rally harmadik versenynapján.

A délelőtti, öt gyorsaságit magában foglaló körben Jari-Matti Latvala nyomatékosította, szeretné visszaállítani hazája versenyzőinek becsületét, hogy három év kihagyás után végre ismét finn győztest ünnepelhessen a közönség. Ennek megfelelően négy szakaszt megnyert és fél percre tornázta fel előnyét.

Rajta kívül Sebastien Ogier tudott még gyorsaságit nyerni a másik Volkswagennel. Az uralkodó világbajnok a délelőtt folyamán felkapaszkodott a képzeletbeli dobogó középső fokára annak ellenére, hogy küszködött a jó féktávok megtalálásával és több kisebb hibát is elkövetett. Ogier délben elismerte, Latvala túl messze van tőle ahhoz, hogy érdemes lenne megpróbálni befogni.

A francia folyamatosan gyorsabb volt Meeke-nél, aki ráadásul eltalált egy, a nyomban elhelyezkedő követ is. A Citroen Racing pilótájának szerencséje volt, nem kapott defektet, de a felni elgörbült, ez pedig vibrációt okozott. Meeke nem volt nyugtalan amiatt, hogy visszacsúszott, elmondta, a saját tempóját autózza.

A kört Andreas Mikkelsen zárta a negyedik pozícióban, aki ugyanakkor nem volt elégedett, beismerte, van lehetősége a fejlődésre. A norvég egy kis előnyt ki tudott építeni viszont Mads Ostberg és Mikko Hirvonen előtt, akik szintén nem voltak elájulva saját teljesítményüktől.

A szervizben aztán Thierry Neuville előző napi drámájához hasonló esemény zajlott le. Mads Ostberg az utolsó szakaszon egy ugrató után nagy erővel megütött egy követ. A norvég először azt hitte, hogy defektet kapott, de megnyugodott, mivel nem eresztett le a kerék. A szervizben viszont alaposan megvizsgálták a DS3 WRC-t, és kiderült, hogy a meghajlott alsó védelem elgörbítette a motortérben a bukócső egy elemét is. Ostberg emiatt nem folytathatta a viadalt.

Miután egyszer áthaladt már rajtuk a mezőny, a délutáni körre jelentősen leromlott a pályák állapota, rengeteg volt a gödör és a nyomvályú, ezek több defektet is okoztak. A versenyt vezető Latvalának sem volt szerencséje a huszadik szakaszon egy gödörrel, aminek egy fékhiba lett a következménye. A finn páros a szakasz céljában ledugózta a Volkswagen sérült jobb első fékcsövét, és úgy folytatta, hogy három kereket lehetett csak fékezni az autón. A hátralévő három szakasz során 3,4 másodpercre olvadt az éllovas előnye, de Ogier – aki rögtön rápattant a gázra – elismeréssel adózott Latvala előtt, mondván hogy ennek ellenére alig veszít időt. Latvala érthető módon csalódott volt az esti szervizparkba érve.

Meeke és Ogier is eltalálta ugyanazt a gödröt, mint amit Latvala, mindkettőjüknek megsérült a hűtője, de szerencséjük volt, autójuk kibírta minden következmény nélkül. Meeke „jó és biztonságos sebességgel” autózott, előnye megnyugtató Mikkelsennel szemben. A norvég is fék nélkül zárta a napot, de neki sincs túl sok izgulnivalója az utolsó nap előtt, mivel Hirvonen egy nyomvályúban szerencsétlenül járt, jobb első defektet kapott és a lengéscsillapítója is eltörött.

A hatodik helyre a nap közben több megforgást is bemutató Hayden Paddon jött fel, akit a másik talpon maradt Hyundai-jal Juho Hanninen követ. A nyolcadik helyről Elfyn Evans várhatja a folytatást, mögötte két másik Ford Fiesta WRC következik Craig Breennel és a defektek garmadáját elszenvedő Henning Solberggel.

A WRC 2-ben a listavezető Jari Ketomaa cserélt kereket az egyik szakaszon. A feladattal meggyűlt a finn baja, mivel a Fiesta R5 leesett az emelőről. A vezetést ekkor Karl Kruuda vette át, de ő sem lehetett nyugodt, mivel a nap végén felgyulladt a Fiesta S2000 olajnyomás visszajelző lámpája. Kruuda előnye a nap végén két és fél perc Ketomaa, három a Fiesta R5-öst kormányzó Ott Tanak előtt. A korábban harmadik helyen álló Sebastein Chardonnet balesetet szenvedett R5-ös Citroenjével.

Továbbra is Martin Koci vezeti a junior világbajnoki értékelést, a második helyre Quentin Giordano lépett fel, a harmadik pozícióban pedig Molly Taylor található a nap végén.

  

Eredmények a 3. nap után:

1. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC 2h 40m 33.6s
2. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC +3.4s
3. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +32.4s
4. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +1m 20.8s
5. Mikko Hirvonen M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +2m 14.4s
6. Hayden Paddon Hyundai Motorsport N i20 WRC +3m 36.6s
7. Juho Hanninen Hyundai Motorsport i20 WRC +4m 5.4s
8. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +4m 47.2s
9. Craig Breen Ford Fiesta RS WRC +8m 33.1s
10. Henning Solberg Ford Fiesta RS WRC +10m 49.8s

  

Andrew

 

2014. augusztus 2.