Get Adobe Flash player

Finn Rally 2014 - 4. nap

A Finn Rally 4. napja

 

A Jyvaskyla Grand Prix-nek is mondott finn világbajnoki futam zárónapján mindössze három szakaszt iktattak programba a rendezők, ezek harminchat kilométert tettek ki összesen.

A két éllovas, Jari-Matti Latvala és Sebastien Ogier mindössze 3,4 másodperces különbséggel vágott neki a távnak, köszönhetően előbbi pilóta előző délutáni fékproblémájának. Latvala este még megígérte, mindent megtesz, hogy nyerjen. „Nagyon keményen dolgoztam, és nem azért jöttem, hogy elveszítsem a versenyt. Nem igazán foglalkozom most a világbajnoksággal, a Finn Rally-ról szól most a dolog.” Ogier nem volt boldog, hogy márkatársa egy balszerencse miatt vesztett időt, csapatvezetőjük pedig nagyon szimpatikusan nem hozott semmilyen utasítást. „Egy nagyon izgalmas nap lesz ez. Úgy gondolom, élvezetes lesz mindannyiunknak és a rajongóknak is. Nagy küzdelem lesz, a gyorsabb fog nyerni. Nem tudom, ki lesz az, de a gyorsabb nyer majd” – nyilatkozta Jost Capito. „Azt csinálnak, amit akarnak. Mindketten győzni akarnak, és mindkettőjüknek meg kell próbálni. Mindketten megérdemelnék. Bármit csinálhatnak a szakaszokon, tőlük függ minden.”

A nyitószakasz a klasszikus ruuhimaki gyorsasági volt a híres, egymást követő padlógázas dobbantóival. „Nem vettem el egyik ugratón sem. Rossz nyomon ugrattam el a végén, de szerencsére nem volt semmi probléma” – mondta el a szakaszt nyerő Latvala a célban. „Azért jöttem, hogy megnyerjem ezt a versenyt. Szeretnék tenni valamit a finn rajongókért, ez a motivációm.”

Ogier a szakasz elején vesztett időt, összességében 1,6 másodperccel volt lassabb, mint a másik volkswagenes. Mikko Hirvonennek a féktávokkal akadtak gondjai, Hayden Paddon Hyundai i20 WRC-jében pedig a szervó mondott csődöt. Craig Breen háta az egyik ugrató utáni landoláskor megsérült, az észak-ír emiatt a beíróban feladta a versenyt és kórházba is szállították.

A mezőny egy másik klasszikus pályán, a myhinpaa-i gyorsaságin tovább fokozta a tempót. Ogier elképesztő 134,64 kilométer/órás átlaggal nyerte meg a huszonhárom kilométeres szakaszt, a francia 1,3 másodpercet adott Latvalának. A finnek újabb problémája akadt, sisakjának jobb oldali hangszórója elhalkult, ami egy kicsit zavaróan hatott a pilótára. Paddon a szervó hiányában másfél percet vesztett, és két helyet visszacsúszott az összetettben.

A győzelem tehát az utolsó szakaszra, a Power Stage-re maradt, 6,8 kilométeren dőlt el a csata a Volkswagen Motorsport két versenyzője között. Latvala 3,7 másodperces előnnyel és hatalmas nyomással a vállán vágott ennek neki. A nehézségek ellenére végül a finn hétvégi erőfeszítései sikerre vezettek, megnyerte hazája viadalát, megszerezve második Finn Rally győzelmét és a Volkswagen Polo R WRC egyhuzamban aratott tizenkettedik diadalát.

„Nagyon nehéz volt megkaparintani ezt a győzelmet” – mondta a boldog Latvala a célban. „Fantasztikus érzés volt vezetni, de amikor jött tegnap a fékprobléma, nehéz helyzetbe kerültem. Közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem a győzelmet, de visszaküzdöttem magamat. Ma ideges voltam, de sikerült összerakni a dolgot.”

Ogier nyerte a Power Stage-et, egytized másodpercet adott Latvalának. „Nagyon nyomás volt rajtam ezeken a pályákon. Tudtam, hogy nem győzhetek, hacsak Jari nem hibázik, mivel lehetetlen volt különbségeket kiautózni. Erősebb volt, mint én, de a második hely is fantasztikus egy nagyszerű csatát követően.”

Kris Meeke lenyűgöző teljesítményről tett tanúbizonyságot a hétvégén, ráadásul nem csak a futam, de a Power Stage harmadik helyét is megszerezte az észak-ír versenyző. „A dobogós helyezés nagyon különleges a legnagyobb ralin. A harmadik egy jó helyezés, de nem vagyok még közel a tökéleteshez. Jari-Matti volt a példája a tökéletességnek, hogy hogyan is kell vezetni egy raliautót ezeken a pályákon. Meg kell próbálnom tehát a tökéletességre törekedni.”

A negyedik pozícióban Andreas Mikkelsen zárta a versenyt, akit egy frusztráló hétvégé után Mikko Hirvonen követett. Utánuk Juho Hanninen és Elfyn Evans állhatott fel a céldobogóra. A nyolcadik helyre a kormányszervóval bajlódó Hayden Paddon, a kilencedikre Henning Solberg érkezett.

Az összetett értékelés tízedik pozíciójában zárt a WRC 2 győztese, Karl Kruuda. Kiderült, az előző napon a Ford Fiesta S2000 egy meghibásodott olajnyomás szenzorja okozott pánikot az észtnek, aki megnyugtató előnnyel végzett kategóriája élén. A dobogón két R5-ös Fiesta végzett még, a második Jari Ketomaa lett, a harmadik Ott Tanak.

A junior világbajnoki résztvevők élmezőnyének sorrendje nem változott a nap folyamán, Martin Koci nyerte a versengést Quentin Giordano és Molly Taylor előtt. A WRC 3-as értékelésben ezt a hármast megelőzte az ugyancsak Citroen DS3 R3T-vel versenyző Teemu Suninen.

 

A verseny végeredménye:

1. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC 2h 54m 7.1s
2. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC +3.7s
3. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +48.6s
4. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +1m 50.2s
5. Mikko Hirvonen M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +2m 46s
6. Juho Hanninen Hyundai Motorsport i20 WRC +4m 24.4s
7. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +5m 20.1s
8. Hayden Paddon Hyundai Motorsport N i20 WRC +5m 46.8s
9. Henning Solberg Ford Fiesta RS WRC +11m 59.2s
10. Karl Kruuda Ford Fiesta S2000 +14m 25s

 

Andrew

 

2014. augusztus 3.