Get Adobe Flash player

2004: egy emlékezetes Deutschland Rallye

A 2004-es rali világbajnokság német fordulója drámai versenyt hozott. Sebastien Loeb ugyan sorozatban harmadik győzelmét könyvelhette el a Deutschland Rallye-n, de a fordos Francois Duval igencsak megszorongatta. Borzasztó esetet élt át több sztár is ugyanakkor, öt gyári versenyző is a kórházban kötött ki a trieri hétvége folyamán.

2004-ben a Deutschland Rallye volt a szezon első igazi aszfaltos futama. Ez volt egyben az első kemény talajú viadal is azok után, hogy a világbajnokság szabályai megtiltották a murvakémek alkalmazását. Később az ő hiányukat okolták a nagyszámú balesetért.

A kétszeres világbajnok Marcus Grönholm méterekkel az első szakasz rajtja után csúszott le az útról Peugeot 307 WRC-jével, hasonló történt később Gilles Panizzi és Dani Sola Mitsubishi Lancereivel is. Petter Solberg ezen a futamon történt balesete marad ugyanakkor a rali világbajnokság történetének az egyik legijesztőbbje, amikor a norvég a hírhedt hinkelsteineknek, azaz beton terelőköveknek ütközött.

„Leginkább csak auditív élmény volt” – emlékezett vissza egy újságíró, aki nézőként volt jelen a baumholderi katonai kiképzőterületen akkor. „Hallottuk őt eljönni a rajttól és felfelé kapcsolgatni egy enyhe jobbosban. A fák között megpillantottuk a Subarut, ahogyan sebesen haladt, talán hatodikban egy balos törés felé, mielőtt lett volna egy nagyjából bal5. Ezután a kocsi eltűnt a fák mögött. A következő dolog, amit hallottunk, egy hatalmas csattanás, több becsapódás hallatszott és a fém gyűrődése. Petter nem ért oda abba a bal5-be, ahol álltunk…”

Phil Mills-t, a navigátort kórházba szállították ellenőrzésre, ahol csatlakozott a Panizzi testvérekhez, Éjszakára csak Mills-nek kellett a kórházban maradnia. Sola és navigátora, Xavier Amigo, akik az első napon szenvedtek balesetet, sem kellett, hogy az intézményben térjenek nyugovóra.

A második napon különösen rosszak és megjósolhatatlanok voltak a körülmények, az újonnan bevezetett szabályok pedig bonyolulttá tették a gumiválasztást. Abban az időben még engedélyezett volt a gumik futófelületének megvágása, így rengeteg lehetőségük volt a csapatoknak, a jó választás viszont létfontosságúnak bizonyult.

Volt egy versenyző, aki ugyanakkor szárnyalt az esőben és az aszfaltra kihordott sáron, ő nem volt más, mint a Ford fiatalja, Francois Duval. A belga hat szakaszgyőzelmet gyűjtött be a hétvége során, eggyel kevesebbet csupán, mint a német mesterhármasra utazó Loeb. A belga megpróbált nyomást helyezni francia vetélytársára, nem tudta jobban nyomni, mivel műszaki problémái voltak a Focus WRC-vel. Duval tempóját mi sem bizonyítja jobban, hogy navigátora, Stephane Prevot arról számolt be, legalább tízszer hagyták el az utat.

Duval Loeb befogására tett kísérletei végül nem hoztak sikert, fél perccel kikapott, míg további negyven másodperc hátrányt begyűjtve a dobogó harmadik fokára Carlos Sainz állhatott fel. Loeb győzelmével nagy lépést tett első világbajnoki címe felé.

 

Andrew