Az Opel a ’80-as évek végén valahol ott folytatta a sporttevékenységét, ahol az S csoportba szánt Kadett 4S-sel abbahagyta: nem sok koncepciót lehetett látni szereplésükben.

Az A csoport kiírásakor az elsőkerékhajtásos, kétliteres szívómotorral szerelt kocsikat tekintve a német gyárnak volt az egyik legütőképesebb technikája. Ugyan a Kadett GSI is meglehetősen alulkormányozott viselkedést mutatott, de erőforrása az egyik legjobb volt kategóriájában. Az eredmények pedig önmagukért beszéltek, főleg annak tekintetében, hogy igazából nem is gyári fejlesztésű kocsikról van szó, hanem a különböző tuninműhelyekből (Enem, Irmscher, Steinmetz, MSD) kikerült versenygépekről.

Sepp Haider régi opelesként világbajnoki futamgyőzelmet aratott az 1988-as új-zélandi versenyen. Igaz, ez a verseny akkoriban csak a pilóták értékelésébe számított csak bele, de az osztrák fiú Opeljének így is jópár összkerékhajtásos kocsival kellett felvenni a küzdelmet. A következő évben újabb nagy sikert könyvelhetett el Haider, miután ő nyerte a nyugat-német bajnoki címet.

Guy Fréquelin a francia bajnokságban ért el elismerésre méltó eredményeket a körbe zárt villámmal, míg Svédországban Mats Jonsson volt az opeles sztár. A svéd versenyző 1988-ban a finn és a brit világbajnoki futamon is befért a legjobb tízbe, ami nagyon nagy szó volt az élmezőnyhöz képest gyengébb technikával. Nagy-Britanniában Malcolm Wilson hódított a Kadett brit változatával, a Vauxhall Astra GT/E-vel, ráadásul az 1989-es új-zélandi világbajnoki eseményen két Mazda 323 4WD után a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Egy hölgyről, Louise Aitken-Walkerről sem szabad megfeledkezni, aki a nők számára kiírt világkupát hódította el egy Opel Kadett GSI-vel 1990-ben. Szép eredmények ezek egy elsőkerekes, szívómotoros autótól, amit kezdetben egy nyolcszelepes 170 lóerős, az 1989-es brit versenytől pedig egy tizenhat szelepes, 220 lóerős erőforrás hajtott!

Műszaki adatok

Homologizáció: 1984.11.01. (A5242), 1987.01.01. (A5320), 1987.08.01. (A5338), 1988.10.01. (A5369)

 

Motor: 2 literes, soros, 4 hengeres szívómotor, 16 szelepes DOHC vezérlés, Bosch Motronic elektronikus benzinbefecskendező

Hengerek száma: 4

Szelepek száma: 16

Furat: 86 mm

Löket: 86 mm

Hengerűrtartalom: 1998 ccm

Kompresszióarány: 11,5:1

Teljesítmény: 220 LE (fordulatszám: 7800 1/min)

Forgatónyomaték: 220 Nm (fordulatszám: 6200 1/min)

 

Tengelykapcsoló: egytárcsás

 

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú sebességváltó, ZF korlátozott zárású differenciálmű

 

Felfüggesztés:

Elöl: McPherson

Hátul: kapcsolt hosszlengőkaros felfüggesztés

 

Fékek:

Elöl: belső hűtésű féktárcsák

Hátul: belső hűtésű féktárcsák

 

Kormányzás: rásegítéses fogasléces kormánymű

 

Kerekek: 15 collos felnik

 

Méretek:

Hossz: 3998 mm

Szélesség: 1663 mm

Magasság: 1395 mm

Tengelytáv: 2520 mm

Nyomtáv elöl: 1406 mm

Nyomtáv hátul: 1406 mm

Súly: 1000 kg

 

A ’90-es évek legelején aztán jött az Opelnél már megszokott forgatókönyv, a koncepció nélküli építkezés és a káosz. A gyár a Milton Keynes-i Motor Sport Developments (MSD) segítségével belefogott a Calibra 4x4 Turbo fejlesztésébe. Az alaptípusnak papíron megvolt mindene, hogy jó alap legyen egy igazi versenygép építéséhez. A versenyautó motorja egy kétliteres, 16 szelepes, 280 lóerős egység volt, ami 400 newtonméteres forgatónyomatékkal rendelkezett. Néhány okos fejlesztést is fel lehetett az autóban fedezni, a Calibrába került a világon elsőként aktív differenciálmű. Az autó mégis csupán egy versenyt futott gyári színekben. Hogy miért? Az Opel nem rendelkezett nagy tapasztalatokkal a turbófeltöltést illetően, így a motorfejlesztéssel rossz irányba indultak el. A turbólyuk csökkentésének egyik járható útját abban látták, hogy a turbót a lehető legközelebb teszik a kipufogócsonkhoz. Ebben igazuk is volt, azzal viszont nem számoltak, hogy a kipufogócsonkban épített turbina így nagyobb hőterhelést kap. Ez pedig súlyos termikus problémákat, teljesítményvesztést és megbízhatósági problémákat eredményezett.

A Calibra Turbo 4x4 mindössze egy világbajnoki futamon vett részt gyári színekben, méghozzá az 1993-as Svéd Rally-n. Az MSD 1984 világbajnokát, Stig Blomqvistot ültette a kocsiba. A top tíz környéki szakaszidők nem voltak ugyan annyira kitűnőek, de egy új technikától nem is vár többet senki. A kocsi egy darabig megbízhatóan működött, ám hamarosan előjöttek a konstrukcióból adódó problémák, a 280 lovas motor gyengülni kezdett. A huszadik szakasz utáni szervizben állítólag Blomqvist meg is jegyezte, gond van a hengerfejtömítéssel. A szerelők átnéztek mindent, de semmit sem találtak. A kérdésre, hogy miből gondolja, Blomqvist tömören válaszolt: „Érzem a szagát.” A csapat hülyének nézte, lecsukta a motorháztetőt, és tovább küldte. A következő szakaszon kiderült, a tapasztalt svédnek igaza volt, a hengerfejtömítés megadta magát.

A csalódott Opel nem indította többé a Calibrát gyári színekben. Az MSD által épített autók közül az egyik, a Blomqvist által is használt, A15 MSD rendszámmal regisztrált Jimmy McRae vezetésével néhány brit versenyen vett részt, de technikai hibák sújtották. A másik gép a holland Erwin Doctorhoz került, aki a spanyol világbajnoki futamot az olajpumpa hibája miatt adta fel az A17 MSD rendszámú autóval. Hazájában viszont megnyerte a Zuiderzee Rally-t. A Calibra Turbo 4x4 legnagyobb sikere Henrik Lundgaard nevéhez fűződik, aki az 1994-es dán bajnokságban három futamgyőzelmet aratott, és mindössze egy pontos előnnyel megszerezte a bajnoki címet.

 

Műszaki adatok

Homologizáció: 1993.01.01. (A5477)

 

Motor: 2 literes, soros, 4 hengeres motor, turbófeltöltés (KKK-16), 16 szelepes DOHC vezérlés, Bosch Motronic M2.7 elektronikus benzinbefecskendező

Hengerek száma: 4

Szelepek száma: 16

Furat: 86 mm

Löket: 86 mm

Hengerűrtartalom: 1998 ccm

Kompresszióarány: 8:1

Teljesítmény: 280 LE (fordulatszám: 6500 1/min)

Forgatónyomaték: 400 Nm (fordulatszám: 4500 1/min)

 

Tengelykapcsoló: egytárcsás; átmérő: 228 mm

 

Erőátvitel: négykerékhajtás, 6 fokozatú sebességváltó, viszkókuplungos középső differenciálmű, korlátozott zárású első és hátsó differenciálmű

 

Felfüggesztés:

Elöl: McPherson

Hátul: csatolt lengőkaros

 

Fékek:

Elöl: belső hűtésű féktárcsák

Hátul: belső hűtésű féktárcsák

Állítható fékerőelosztás

 

Kormányzás: rásegítéses fogasléces kormánymű

 

Kerekek: aszfalton 17 collos felnik, murván 15 collos felnik

 

Méretek:

Hossz: 4495 mm

Szélesség: 1690 mm

Magasság: 1320 mm

Tengelytáv: 2600 mm

Nyomtáv elöl: 1425 mm

Nyomtáv hátul: 1430 mm

Súly: 1200 kg

 

Érdekes módon hazánkba igazi A-s Kadett nem került, ugyanakkor a nagy ritkaságszámba menő négykerékhajtásos Calibrák közül az egyiket láthatta a magyar publikum, bár az autó megszületése után ehhez el kellett telnie csaknem tíz esztendőnek. Michna Ottó 2002-ben és az azt követő esztendőben néhány futamot teljesített a turbós géppel. Elmondása szerint a kocsi futóműve nagyon robosztus volt, ugyanakkor az erőforrás hűtésével gondjaik adódtak. Emellett problémát okozott még az Xtrac hajtásrendszer középső, aktív differenciálműve, igencsak hátsókerekesként viselkedett az autó, de nem találtak senkit, aki át tudta volna programozni a kérdéses egységet.

A belga Bruno Thiry már 1992-ben indult két világbajnoki futamon egy Calibrával, de ezt a változatot nem szabad összekeverni a négykerékhajtásos géppel! A kocsit a GM Belgium nevezte, akik az MSD-hez hasonlóan aktív szerepet töltöttek be akkoriban a különböző Opel típusok fejlesztésében és versenyeztetésében. Az Opel Belgium autója egy turbófeltöltő nélküli motorral hajtott kétkerékhajtású gép volt, technikájában tulajdonképpen megegyezett a Kadettot követő új típussal, az Astra F-fel. Ennek megfelelően egy 225 lóerő és 235 newtonméter leadására képes kétliteres, 16 szelepes motor hajtotta az első kerekeket, a kocsi önsúlya 1050 kilogramm volt. Thiry két világbajnoki futamon állt rajthoz ezzel a Calibrával, Korzikán féltengelytörés miatt kiesett, míg a Sanremo Rallye-n a kilencedik helyen ért célba. A Calibra nagyobb (hossza majdnem 4,5 méter) és nehezebb volt, mint az Astra, nem mutatkozott igazán versenyképesnek az Ypres Rally-n sem, így a belgák 1993-ban már csak az Astrára koncentráltak.

 

Mindeközben a kisebb kategóriában az 1987-ben bemutatott Corsa kínált alternatívát a versenyzőknek. A brit piacokon Vauxhall Novaként forgalomba kerülő Corsa GSi 1,6 literes, 150 lóerős motorja (forgatónyomatéka 165 newtonméter volt) valósággal repítette a mindössze 800 kilogrammos, hatsebességes váltóval és 15 collos kerekekkel szerelt kisautót. Az elsőkerékhajtásos Opelekről úgy tartották a pilóták, hogy nagyon is alulkormányozott kocsik. A Corsa is alulkormányozott volt, de kezelhetőbb, sőt, megfelelő, agresszív kezekben viselkedése átfordult a túlkormányozottságba. Ez lehetett az oka, hogy a brit bajnokságban a gyári Novák képesek voltak felvenni a versenyt a jóval erősebb gyári Astrákkal (melyek ott a Kadett megfelelői voltak). Colin McRae pályafutásában olyan szempontból egy mérföldkő volt a Nova, hogy első világbajnoki futamát ezzel a géppel teljesítette. Akit azonban ki kell emelni, az a néhai Dave Metcalfe. A brit versenyző neve a Nova szinonimájává vált, látványos autózása kitűnő eredményekkel párosult.

A világbajnokságon más gyártók kisautóival szemben nem terjedt el a típus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Corsának ne lett volna kiemelkedő eredményei. Per Svan az 1992-es Svéd Rally-n géposztályát magasan nyerve, több összkerékhajtásos kocsit is megelőzve az abszolút tizenegyedik helyen ért célba.

 

Andrew