Get Adobe Flash player

Hírek: F.W.R.T. - Ezért állt ki Bertelli Korzikán

 

Ezért állt ki Bertelli Korzikán

Lorenzo Bertelli és Lorenzo Granai csapata, az F.W.R.T. közleményt adott ki a páros Korzika Rally-n történt kiállása miatt. A kettős az utolsó szakaszt, azaz a Power Stage-et megelőző gyűjtőben adta le a menetlevelet.

 

Tárgy: Tour de Corse 2015 – A 37-es rajtszámú versenyző kiállása

Az F.W.R.T. az alábbiakban kívánja megmagyarázni Lorenzo Bertelli kiállásának okát, mely a 2015-ös Tour de Corse kilencedik, Bisinao – Agosta Plage szakasza előtt történt.

A proprianoi gyűjtőben azt mondták a legénységnek, hogy a Power Stage rajtsorrendje módosításra került, őket a WRC-s csoport végére tették Stephane Lefebvre-rel és Martin Prokoppal együtt.

Legénységünk kiállása nem annak volt köszönhető, hogy kizárták az élő TV-s közvetítésből, hanem annak, hogy az FIA szabályai azt mondják ki, hogy a vasárnapi rajtsorrend a szombati fordított eredménylistának kell, hogy megfeleljen. Ebben az esetben minden versenyző azt a rajtpozíciót kapja, amit megérdemel.

Csapatunk megérti a Promoter okait, aki úgy alakítja a rajtsorrendet, hogy az megfeleljen az elvárásainak. Amit nem tudunk elfogadni, hogy hiányzik egy szabály, ami eldönti ezt a sorrendet, ennek pedig fairnek kellene lenni mindenki számára, senkit sem szabadna tehát jobban büntetni, mint másokat, mivel az adás és képi anyagok szempontján túl a sporteredményeket is érinti ez.

Nem egy játék ez, és nem ez az első alkalom, amikor a legénységünket így kezelik (pl. 2015-ös Ausztrál Rally).

A kilencedik gyorsasági szakasz előtt a versenyzőnk tizennegyedik volt a WRC-s versenyzők között, Kubica és Neuville előtt állt, akik korábban mindketten Rally 2-ztek (Ogier is Rally 2-zött, de az utolsó napon megelőzte Lorenzót), a Promoter azonban azt mondta, Bertellit, Prokopot és Lefevbre-t a csoport végére mozgatják, Neuville-t és Kubicát meghagyva az eredeti rajtpozíciójukban.

A döntéssel kapcsolatos válaszuk az volt, hogy Neuville-nek és Kubicának esélye van a Power Stage megnyerésére.

Az útfeltételek (főleg aszfalton) nagyon gyorsan, minden autó után változnak, ez pedig hatással lehet egy autó szakaszon mutatott teljesítményére, a gumi és a beállítás megválasztását pedig ennek megfelelően kell fontolóra venni.

Csapatunk nem tudja elfogadni, hogy néhány versenyző előnyhöz jut ennek a döntésnek a következtében, míg mások nem.

 

Andrew

 

2015. október 14.