Get Adobe Flash player

Az A csoport meghódítója: Lancia Delta

A ’80-as évek első felének ralivilágát a B csoportos gépek uralták, amiben a Lancia előbb a hátsókerékhajtásos 037-tel, majd a Delta S4-gyel vett részt. A szörnyű tragédiák hatására azonban ezt a formulát beszüntették, 1987-től kezdődően hosszú évekre az A csoport lett a rali csúcskategóriája.

A hirtelen jött szabályváltozás nyomán több autógyár megfelelő autótípus nélkül maradt. Egyedül a Lancia rendelkezett igazán alkalmas technikával a Delta HF 4WD „személyében”. Ez az autó kétliteres turbófeltöltéses motorjával és összkerékhajtásával jóval ütőképesebbnek tűnt, mint a gyenge aggregáttal szerelt Mazda 323 és Ford Sierra XR4x4, a megfelelő teljesítménnyel rendelkező, de csak hátsókerekes Sierra Cosworth és BMW M3, vagy az elsőkerékhajtásos Opel Kadett GSi, Volkswagen Golf GTI és Renault 11 Turbo.

Az autó lelke az összkerékhajtás volt, melyben az első differenciál szabadonfutós, a középső Ferguson-viszkókuplungos, míg a hátsó Torsen rendszerű. Utóbbi egy fontos innováció személyautókban, működése hasonló volt, mint a McLaren Forma-1-es torpedójában működő szerkezeté. Ez a diffi a nyomatékot a tengelyen lévő kerekek között az éppen aktuális tapadási viszonyoknak megfelelően osztotta el, a maximális zárása 70 százalék volt.

Ezzel együtt a Deltának is voltak gyenge pontjai: nem túl nagy méretű kerékjárati ívei csak apró kerekeket fogadtak be, azok alá csupán kis méretű fékeket lehetett szerelni, és a rugóút is limitált volt. A kocsi kompakt felépítése és a szűkös motortérben keresztbe helyezett 250 lóerős erőforrás miatt a fő mechanikai elemekhez való hozzáférés sem volt egyszerű, ez a szerelhetőségi probléma a különböző evolúciós típusoknál sem javult. Ennek ellenére nem volt kétséges, valamelyik Lancia sofőr fogja nyerni a világbajnokságot az 1987-es esztendőben. Már csak azért sem volt ez kérdés, hiszen páratlanul erős felállásban álltak rajthoz az olaszok. A hallatlan tapasztalatokkal rendelkező Markku Alén abban reménykedett, végre megszerezheti első világbajnoki címét, maradt a csapatnál a nagy reménységnek tartott Miki Biasion, és leigazolták a fiatal, de már világbajnok Juha Kankkunent.

A győzelmek sorát Biasion nyitotta Monte-Carlóban, majd győzni tudott Argentínában és a Sanremo Rallye-n. Alén szintén három győzelemmel állt, míg Kankkunen csak egy futamot nyert, de stabil teljesítményének köszönhetően honfitársával pontegyenlőségben várta az idényzárót. A tabellát Biasion vezette, de őt nem nevezte a Lancia a RAC Rally-ra. A csapat vezetősége mindegyik pilótájának hét rajtot biztosított a tervek szerint, Cesare Fiorio viszont gondba került, hogy Biasionnal mit kezdjen az utolsó versenyre. Ha nevezi a hét versenyét már teljesítő olaszt a brit viadalra, elfogultsággal vádolhatják a plusz lehetőség biztosítása miatt, ugyanakkor Biasion vezette a világbajnokságot, ráadásul Kankkunen korábban bejelentette már, elhagyja az alakulatot. Végül a sors megoldotta a Lancia vezetőjének gondját, Biasion síelés közben elesett, bordáit törte, emiatt semmiképpen sem tudott rajthoz állni az idényzárón.

A helyzet úgy nézett ki tehát, hogy a finnek maguk között döntik el a VB cím sorsát, de ha közülük egyik sem végez az első két helyen, az olasz a világbajnok. Alén már a verseny elején hátrányba került, miután egy rövid, közönségcsalogató szakaszon, ártatlan helyzetben, tévéstábok kamerái előtt, felborította Lanciáját. A későbbiek folyamán ezt a produkcióját megismételte, úgyhogy csak az ötödik helyen ért célba, amivel Biasiont sem tudta megelőzni a pontversenyben. Kankkunen viszont könnyed győzelmet aratott, címét megvédve a világbajnokságok történetének második kétszeres világbajnoka lett. A Lancia a gyártók világbajnokságában kiírt tizenegy futamból hetet megnyert, így magabiztos fölénnyel hódította el ezt a címet.

Kankkunen a csapat döntéseivel nem igazán értett egyet, így az évad végén elhagyta az olaszokat és visszaszerződött a Toyotához. Állítása szerint Biasion kivételezett elbánásban részesült, hiszen hajlandónak mutatkoztak az olaszt a brit futamra nevezni.

A Lancia boszorkánykonyhájában már dolgoztak egy komoly fejlesztésen, de a következő idényt még a 4WD-vel kezdték. Biasion és Alén maradtak a húzóemberek, de volt egy lényeges változás a csapat terén, a továbbiakban Michelin gumikat használtak a Pirellik helyett. Bruno Saby két évvel korábbi korzikai győzelme után újabbat szerzett a Monte-Carlo Rallye-n, ezúttal Lanciával, majd Alén következett, svédországi győzelmével küldte nyugdíjba a Lancia Delta HF 4WD-t. Portugáliában ugyanis érkezett a Lancia új fegyvere, a Delta Integrale…

 

Műszaki adatok

Homologizáció: 1987.01.01. (5324)

 

Motor: 2 literes, soros, 4 hengeres turbófeltöltés motor, Garrett T3 turbófeltöltő, Weber-Marelli IAW90 elektronikus benzinbefecskendező, Weber-Marelli IAW90 elektronikus gyújtásrendszer

Hengerek száma: 4

Szelepek száma: 8

Furat: 84 mm

Löket: 90 mm

Hengerűrtartalom: 1995 ccm

Kompresszióarány: 7,75:1

Teljesítmény: 260 LE (fordulatszám: 6250 1/min)

Forgatónyomaték: 390 Nm (fordulatszám: 3000 1/min)

 

Tengelykapcsoló: egytárcsás

 

Erőátvitel: négykerékhajtás, Abarth R90 típusú 6 fokozatú sebességváltó, állítható nyomatékelosztású Ferguson rendszerű bolygóműves, viszkókuplungos középső differenciálmű (első és hátsó tengely közötti nyomatékelosztás: 50-50%, 40-60% vagy 45-55%), korlátozott zárású első differenciálmű, Torsen rendszerű hátsó differenciálmű

 

Felfüggesztés:

Elöl: McPherson

Hátul: McPherson

 

Fékek:

Elöl: belső hűtésű féktárcsák, átmérő: 280 mm, négydugattyús féknyergek

Hátul: belső hűtésű féktárcsák, átmérő: 280 mm, kétdugattyús féknyergek

Állítható fékerőelosztás

 

Kormányzás: rásegítéses fogasléces kormánymű

 

Kerekek:

Murva: 5,5-6x14 collos felnik

Aszfalt: 7,5x15 collos felnik

 

Gumik:

Murva: 185/70x14 méretű gumik

Aszfalt: 205/70x15 méretű gumik

 

Méretek:

Hossz: 3895 mm

Szélesség: 1620 mm

Magasság: 1360 mm

Tengelytáv: 2475 mm

Nyomtáv elöl: 1425 mm

Nyomtáv hátul: 1405 mm

Súly: 1150 kg

 

Andrew