Get Adobe Flash player

Egy sikersztori kezdete: Ford Escort MK1

Az Escort első szériájának bemutatásakor a Ford már ismert volt kitűnő raliautóiról, hiszen olyan versenyeket nyertek világszerte, mint a Monte-Carlo, Safari, Akropolisz vagy RAC Rally. Az Escort megjelenése fellendítette ezt a sikersorozatot. A Ford Escortot 1968-ban a Brüsszeli Autószalonon a Ford Anglia utódjaként mutatták be. Az autó versenyváltozata, az Escort Twin-Cam egy 30 éves győzelmi szériát nyitott meg a típus életében. Az összeszűkülő hűtőrácsa miatt kutyacsont Escortnak nevezett kocsi a Lotus Cortina dupla vezérműtengelyes motorját, fékberendezését és sebességváltóját kapta meg.

Az 1,6 literes Escort Twin-Cam bámulatos szezonnal kezdte karrierjét 1968-ban, hiszen nyolc hét alatt nyert az ír Circuit, a holland Tulip, az osztrák Alpine, a görög Akropolisz és a Skót Rally-n. Ebben az évben még az 1000 Tó Rally-n győztek az autóval, amivel sikerült az akkor még nem hivatalos gyártói világbajnoki címet is megszereznie a márkának. Ezt a címet egy évvel később is a Ford érdemelte ki az Escort teljesítményének köszönhetően.

Az akkor még különlegesnek számító felülvezérelt, dupla vezérműtengelyes motorral szerelt autók az 1970-ben megrendezett 16 ezer mérföld hosszú London-Mexikó Világkupa futamon is domináltak, amit a valaha volt legkeményebb raliversenyként tartanak számon. A győzelmen kívül, amit Hannu Mikkola szerzett meg, a harmadik, ötödik, hatodik és nyolcadik helyet is Fordok végeztek. Ennek a sikernek köszönhető az Escort Mexico model kifejlesztése.

  

Műszaki adatok: 

Homologizáció: Ford Escort Twin Cam: 1968.03.01. (1524), Ford Escort RS 1600: 1970.10.01. (1605)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, korlátozott zárású differenciálmű

Felfüggesztés: McPherson futómű elöl, merev hátsó híd

Fékek: elöl tárcsafék, hátul dobfék

Hossz / szélesség / magasság: 4084 mm / 1570 mm / 1346 mm

Tengelytáv: 2400 mm

Súly: 960 kg

 

Motor:

Soros, 4 hengeres szívómotor, OHC vezérlés két vezérműtengellyel, 2 darab duplatorkú Weber DCOE karburátor

Hengerűrtartalom: 1559 ccm

Furat: 82,5 mm

Löket: 72,9 mm

Kompresszióarány: 9,5:1

Teljesítmény: 115 LE (fordulatszám: 6000/min)

 

Teljesítményével és megbízhatóságával a kocsi bámulatos hírnévre tett szert. A ’70-es években történt módosítások során a Twin-Cam feladatát az 1,6 literes 16 szelepes RS1600 jelű egység vette át, ami már Cosworth fejlesztésű motor volt 40-es Weber karburátorokkal szerelve. Az erőforrás a „Belt Drive Serie A", azaz bordásszíjas alumínium hengerfejes motor kifejezés után a BDA jelölést kapta. Idővel a hengerűrtartalmat is növelték, először 1,8 (210 lóerő), később 2 literre (230 lóerő).

Az RS1600 a legkülönbözőbb feltételű versenyeken bizonyított világszerte és szerezte meg a győzelmet. A hosszú és kimerítő Kelet-Afrikai Safari Rally-n 1972-ben Hannu Mikkola és Gunnar Palm első európai párosként tudott nyerni a Fordnak köszönhetően. A brit RAC Rally-t sorozatban háromszor nyerte Escort 1972 és ’74 között, az 1000 Tó Rally-n ötször győzött RS1600, de az ugyancsak finn Arctic, vagy az új-zélandi Heatway Rally-n is szerzett diadalokat az autó.

Nem számított a verseny, a talajtípus, hogy hol, milyen körülmények között rendezték a megmérettetést, az Escort mindenütt sikeres tudott lenni. A majdnem utcai, gruppe 1-es (a mai N csoportnak megfelelő akkori kategória) Escortok is számtalan győzelmet szereztek, ezek közül a legemlékezetesebb, hogy a Tour of Britain versenyt egymás utáni három alkalommal nyerték a típussal.

 

Andrew