A 124 Spider Abarth története

A háttér – avagy a Fiat és az Abarth ralizni kezd:

Mielőtt a 124 Spider megkezdte volna hivatalos rali-pályafutását 1968-ban, a Fiatnak létezett már a ralizás iránt érdeklődő emberek számára egy szolgáltatása. A Fiat Rally Service néven futó csapat főként technikai információkkal igyekezett ellátni a versenyezni szándékozó ügyfeleit. Ezzel párhuzamosan az Abarth tuningalkatrészeket, sőt saját elképzeléseik szerint átépített, sportosabb Fiatokat is kínált a rajongóknak. Ebben az időszakban az olasz közúti versenyeken a Fiatok jóval népszerűbbek voltak, mint akár az Alfa, akár a Lancia autói, a motorsportok ezen ága pedig jól látható fejlődésen ment keresztül. 1967-től a Fiat Rally Service bővítette tevékenységét, folyamatos támogatást, szervízlehetőséget adott kuncsaftjainak, ráadásképpen a tengerentúli versenyeken is biztosította szolgáltatásait. A következő évben a rajongói mag a torinói központ mellett felépített egy raktárból és műhelyekből álló létesítményt, ami már hasonlított a ’20-as évek felállásához.

A Fiat egyre lelkesebbé vált, pénzügyi támogatásának köszönhetően az üzem megfelelt a kor követelményeinek, 1970-ben pedig megalakult a hivatalos csapat, amikor is Alcide Paganelli és Dominico Russo megnyerték az olasz bajnoki címet egy 1438 köbcentis Sport Spiderrel.

Az 1969-es év végén, a 124 Spider sorozat második kiadásába a szerényebb képességű előd helyébe már egy új, 1608 köbcentiméteres, két vezérműtengelyes, dupla Weber karburátoros motort szereltek. A kocsi a 124 Sport Spider 1600 jelzést kapta.

A csapat az 1970-es évre egy komoly programot állított fel, kilenc párosa az Európa-, az olasz bajnoki, a Mitrópa Kupa, valamint a Nemzetközi Gyártói sorozatban vett részt. A gruppe 4-es 124 Sport Spiderek mellett gruppe 1-es 128 Coupék és 125S típusok alkották a gépjárműparkot, a tervezőkből és szerelőkből álló személyzethez pedig több mint 40 ember tartozott. A Fiat 1971-ben már hivatalos gyári csapatként állt rajthoz a nemzetközi versenyeken, a stratégia szerint a 125S-ek a durva felületű murva versenyeken futottak, míg a 124 Spiderek aszfalton és a jobb minőségi murvás viadalokon vettek részt.

Aztán egy nagy változás következett be a Fiat ralitörténetében: a gyár 1971 augusztusában a visszavonuló Carlo Abarth-tól megvásárolta a híres Abarth & Co. tuningcéget. A Fiat az Abarth összes addigi tevékenységét a ralira koncentrálta, míg a továbbiakban az Osella gondoskodott az Abarth gyorsasági szakágban meglévő érdekeltségeiről.

Az Abarth tapasztalata, az hogy gyorsan meg tudták tervezni és le tudták tesztelni a speciális alkatrészeket, jócskán lecsökkentette a fejlesztéshez szükséges időt. Ez felvillanyozta a gyári és a partnercsapatokat is. Az Abarth tevékenysége 12 hónap alatt teljesen átalakult, miközben a 124 Rally fejlesztése csendben zajlott...

A Fiat 124 Abarth Rally-t komoly fáradozások után 1972 őszén, a genovai Motor Show-n mutatták be. A versenygépnek ugyanakkor még meg kellett szerezni a nemzetközi homologizációt, amire novemberben került sor. A homologizációs elvárások alapján négyszáz legyártott autót kellett bemutatni a nemzetközi szövetségnek.

A standard Spider karosszériák a normál 124-es gyártósoráról származtak, majd egy tételben építették át ezeket az Abarth-nál. Az új homologizációs szabályok miatt a 124 Rally utcai (Stradale) verzióit és a raliautókat is elő kellett állítani itt, utóbbihoz körülbelül harminc példány lett elkülönítve. A többiből utcai használatú gépkocsi készült, amit a Fiat értékesítési hálózatán keresztül adtak el.

A rali népszerűségének és publicításának növekedésével 1973-ban kiírásra került a világbajnokság. A 124 Abarth tempója nem volt megfelelő, emellett megbízhatatlannak bizonyult, emiatt a Fiat alulmaradt a Renault Alpine-nal szemben az első idényben. A Fiat emiatt még nagyobb erőbedobásra kényszerült, a következő két évben folytatták a fejlesztéseket, a kocsi erősebb futóműalkatrészeket, nagyobb és jobb hatásfokú hűtött fékeket kapott, fejlesztették a keréktárcsákat és a gumikat, jelentősen csökkentették a korábban eléggé túlsúlyos kasztni tömegét, majd az egész folyamat betetőzéseként 1975-ben kiszélesítették azt. Az utolsó változatba egy speciális 16 szelepes motor került Kugelfischer mechanikus befecskendezővel, ami állítólag 210 lóerős teljesítményre volt képes az év végére

 

A 124 Abarth Rally története:

A Fiat az 1972-es genovai Motor Show-n bemutatott egy prototípust, ami a 124 Sport Spider alapjaira épült. A modell a 124 Rally jelölést kapta, megnevezésének megfelelően raliversenyzésre szánták. A 124 Spider 1969-től sikeresen szerepelt az olasz gyorsasági szakaszokon 1,6 literes motorjával. Ezt az erőforrást a Fiat 132-ből származő 1756 köbcentiméteres motor váltotta a Rally-ban. Úgy volt, hogy az utcai változatot ikerkarburátorral szerelik, de az olajválság és az ezt követő Egyesült Államokbeli károsanyag kibocsátási törvények behatárolták a terveket. (Az ehhez a projekthez szánt Weber IDF karburátorok később más kocsikban, például a két vezérműtengelyes Ford Escortokban kaptak helyet.)

Ennek megfelelően az ikerkarburátoros 124 Sport Spider verzió a nagyközönség számára nem volt elérhető, az Abarth jellel ellátott 124 Spiderek utcai változatának programját tehát törölték. Csupán ezer darab készült a 124 Abarth Rally-ból a gruppe 4-es FISA homologizációs szabályok miatt.

A halva született ikerkarburátoros Sport Spider és 124 Abarth Rally jelentősen különbözött az alaptípus korábbi változataitól. A Fiatnak a rali szabályozásának megfelelően nagy számban kellett legyártania olyan kocsikat, amelyeknek jópár alkatrésze nagyon hasonlított a gyári raliautókéhoz. Ez a példányszám attól függött, hogy a gyártó a kocsit milyen kategóriában szándékozott szerepeltetni. Ezt az egész folyamatot nevezik homologizációnak.

A homologizált 124-ekra speciális anyagból készült alkatrészek, bukócső, minimális méretű lökhárító, üvegszálas anyagból készült motorháztető és csomagtartófedél került. A hátsó ablak plexiből volt, Abarth CD30 kerekeket és Recaro kagylóüléseket szereltek az autókra. A 1,8 literes motort 44 IDF karburátorok etették, független kerékfelfüggsztés található az autón hátul is kanyarstabilizátorral kiegészítve. A csomag 1973-tól megvásárolható volt, ezzel a motor teljesítményét is 170 lóerőre lehetett növelni 128-ról.

 

Műszaki adatok (1972-es specifikáció):

Homologizáció: 1973.01.01. (635)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Tengelykapcsoló: egytárcsás tengelykapcsoló

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, Colotti 5 fokozatú sebességváltó

Fékek: elöl-hátul tárcsafék

Felfüggesztés: McPherson futómű elöl, hossz- és keresztlengőkaros hátsó futómű

Felnik: 5jx13 collos felnik

Gumik: 185/70x13 méretű Pirelli gumik

Hossz / szélesség / magasság: 3914 mm / 1629 mm / 1246 mm

Tengelytáv: 2278 mm

Nyomtáv elöl / hátul: 1356 mm / 1346 mm

Súly: 825 kg

 

Motor:

Soros, 4 hengeres szívómotor, 8 szelepes Twin Cam vezérlés, két darab Weber 44 IDF karburátor, elektronikus gyújtás

Hengerűrtartalom: 1756 ccm

Furat: 84 mm

Löket: 79,2 mm

Kompresszióarány: 9,6:1

Teljesítmény: 165 LE (fordulatszám: 7200 1/min)

Forgatónyomaték: 162 Nm (fordulatszám: 5200 1/min)

A 124 Abarth Rally eredményei:

A gyár autói nagyon sok eseményt győztesként fejeztek be, a legnagyobb siker talán Raffaele Pinto 1972-es Európa bajnoki címe volt. A világbajnoki címet nem sikerült azonban megszerezni, ami legfőképpen a Fiat csoport egy másik autójának, a nagyszerű Lancia Stratos-nak volt köszönhető. A kifejezetten versenycélokra épített, a B csoportos korszakot előrevetítő Stratos egyszerűen háttérbe szorította az utcai modellekből átalakított raligépeket, köztük a 124 Abarth-ot is.

A 124 Abarth-ok az 1974-es évben sikeresek voltak, főként az olyan eseményeken tudták legjobbjukat adni, ahol a verseny útvonalát előzetesen be lehetett járni, arról csakúgy, mint manapság, feljegyzéseket lehetett készíteni. Abban az időben Angliában a raliversenyeket – beleértve a RAC Rally-t is – „vakon” futották a versenyzők, azaz itiner nélkül kellett rajthoz állniuk. Utóbbi megmérettetésekhez nagy nyomatékú motorra és hosszú rugóúttal rendelkező felfüggesztésre volt szükség, a Spider egyikkel sem rendelkezett. A pilóták ezen kívül a karosszéria szilárdságára és a kocsi úttartására is panaszkodtak. Ennek megfelelően a 124-esek az Egyesült Királyságban soha sem szerepeltek túl jól.

Ha nem lett volna a Stratos, az 1975-ös esztendő a 124 Abarth éve lehetett volna. Az versenyautó utolsó verziója erre az évre épült meg, a motorra 16 szelepes hengerfej és mechanikus benzinbefecskendező került, ezen kívül a technikusok sokat foglalkoztak azzal, hogy a kocsi önsúlyát csökkentsék. A Fiat versenyrészlegének bánatára azonban a 124 Rally alulmaradt a rali-világbajnokság harmadik szezonjában is a V6-os Ferrari motorokkal hajtott Lancia Stratos-okkal szemben csakúgy, mint egy évvel korábban.

Műszaki adatok (1975-es specifikáció):

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Tengelykapcsoló: egytárcsás tengelykapcsoló

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, ZF 5 fokozatú sebességváltó

Fékek: elöl-hátul tárcsafék

Felfüggesztés: McPherson futómű elöl, hossz- és keresztlengőkaros hátsó futómű

Kerekek: 5jx13 vagy 8jx13 collos felnik, Pirelli gumik

Hossz / szélesség / magasság: 3914 mm / 1629 mm / 1246 mm

Tengelytáv: 2278 mm

Nyomtáv elöl / hátul: 1356 mm / 1346 mm

Súly: 900 kg

 

Motor:

Soros, 4 hengeres szívómotor, 16 szelepes Twin Cam vezérlés, Kugelfischer mechanikus benzinbefecskendező, Marelli elektronikus gyújtás

Hengerűrtartalom: 1840 ccm

Furat: 86 mm

Löket: 79,2 mm

Kompresszióarány: 10,5:1

Teljesítmény: 200 LE (fordulatszám: 8000 1/min)

Forgatónyomaték: 190 Nm (fordulatszám: 6000 1/min)

1976-tól aztán az Abarth a 131-es raliautó fejlesztéseire koncentrált, mivel ez az új típus lett a cég zászlóshajója mind a kereskedésekben, mind a versenypályákon. A 124 Abarth három világbajnoki futamgyőzelemmel (1973, Rajd Polski: Achim Warmbold; 1974, Portugál Rally: Raffaele Pinto; 1975, Portugál Rally: Markku Alén) és két Európa-bajnoki címmel (1972: Raffaele Pinto; 1975: Maurizio Verini) a ’76-os nyitó futamon búcsúzott a világbajnoki küzdelmektől.

 

Andrew