Get Adobe Flash player

Ferrari 288 GTO

Ferrari 288 GTO

A Ferrari 288 GTO-ból (GTO: Grand Tourismo Omologato, azaz GT homologizáció) a B csoportos szabályoknak megfelelően kétszáz darabot gyártottak le, azzal a Group B Race sorozatra nevezett volna a gyár. Mivel ebbe a kiírásba csupán a Ferrari és a Porsche jelezte részvételét, az FIA hamarosan beszüntette ezt, csak a B csoport maradt érvényben az összkerékhajtásos autók számára. Míg a Porsche 959 teljesített néhány futamot, addig a 288 GTO rajthoz sem állt, az összes megépített kocsi, szám szerint 272 darab, utcai változatú maradt.

A GTO alapját a középmotoros 308 GTB adta. A 288-as elnevezés a 2,8 literes V8-as erőforrásra utal, ami tulajdonképpen úgy jött létre, hogy az előd blokkjának furatát csökkentették egy milliméterrel. A motor hengersoronként egy-egy IHI típusú turbófeltöltőt, töltőlevegő-visszahűtőt, valamint Weber-Marelli benzinbefecskendezőt kapott. A furat csökkentése az FIA előírások miatt volt szükséges. A nemzetközi szövetség ugyanis akkoriban a feltöltőt 1,4-szeres szorzóval vette figyelembe, a B csoport hengerűrtartalomra vonatkozó előírása pedig 4 liter volt. Így számolva a 2855 köbcentis GTO motor még éppen megfelelt a követelményeknek. A 308-assal ellentétben az erőforrást ebbe már hosszában építették, felhasználva tulajdonképpen a csomagtér helyét is. Tengelytávja és nyomtávja nagyobb elődjéhez képest. 400 lóerős teljesítményével és 510 Nm-es nyomatékával lenyűgöző menetteljesítményre volt képes: a 0-ról négy másodperc alatt érte el a 100 km/órás sebességet, a Ferrari szerint a kétszázhoz is 15 másodpercre volt szüksége mindösszesen, végsebessége pedig 305 km/óra volt.

 

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1985.06.01. (B273)

Elrendezés: a hátsó tengely előtt hosszában elhelyezett motor

Hajtás: hátsókerékhajtás, 5 fokozatú sebességváltó

Futómű: elöl-hátul dupla lengőkaros felfüggesztés, tekercsrugók, Koni koaxiális lengéscsillapítók, stabilizátor

Fékek: elöl-hátul belső hűtésű féktárcsák

Maximális sebesség: 305 km/h

Hossz / szélesség / magasság: 4290 mm / 1910 mm / 1120 mm

Súly: 1220 kg

 

Motor: 

V elrendezésű, 8 hengeres motor, turbófeltöltés (IHI), Weber-Marelli benzinbefecskendezés

Hengerűrtartalom: 2855 ccm

Furat: 80 mm

Löket: 71 mm

Kompresszióarány: 7,6:1

Teljesítmény: 400 LE

Forgatónyomaték: 510 Nm 

Ferrari 288 GTO Evoluzione

Meg kell emlékezni a Ferrari döbbenetes fejlesztéséről is, amely azért született, hogy kihasználják a GTO modell adta lehetőségeket. Ez a kísérleti autó eredetileg a 288 versenyváltozata lett volna, amit akár B csoportos raliautóként is lehetett volna használni, később azonban ebben tesztelték az 1987-ben megjelenő F40-es technikai megoldásait. Az Evoluzione típuson a gyár nagyban növelte a kompozit elemek számát, aminek használatát már a 288-on megkezdték. A karosszériára pillantva feltűnik a magasabb küszöb, amit az F40-en is felfedezhettünk később. Az első Evoluzione-ba szánt erőforrás a Tipo F114 CR volt, ennek turbónyomását az utcai változat 0,8 barjához képest 1,4 barra emelték, kompressziója szintén növekedett, 7,6:1-ról 7,8:1 arányra. Ezekkel a módosításokkal 530 lóerős teljesítményt értek el 7500-as percenkénti fordulatszámon. A motorkódban lévő R betű arra utal, hogy ezt az erőforrást raliversenyzésre szánták. A következő változatot, a pályaversenyzésre fejlesztett Tipo F114 CK-t még jobban kihegyezték. A nagyobb méretű IHI turbófeltöltőkkel 7800-as percenkénti fordulatszámon 650 lóerős teljesítményt adott le a motor, amihez mindössze 940 kilogrammos önsúly párosult! A sebességváltó áttételének függvényében 360 kilométeres óránkénti sebességre volt képes a kocsi, a 200-as sprintet pedig kevesebb, mint tíz másodperc alatt tette meg. Ahogy az a csúcskategóriás versenyautóknál szokásossá vált ekkorra, a Pininfarina által tervezett 288-as karcsú formájú karosszériájának minden eleme kompozitból készült.

A FISA elvárásai szerint a Ferrarinak összesen huszonöt GTO Evoluzione-t kellett volna előállítani ahhoz, hogy a B csoportos küzdelmekben részt vehessen a kocsi, de mindössze öt darabot gyártottak le belőle, amiből kettő létezik még ma is.

 

Műszaki adatok:

Homologizáció: nincsen - prototípus

Elrendezés: a hátsó tengely előtt hosszában elhelyezett motor

Hajtás: hátsókerékhajtás, 5 fokozatú sebességváltó

Maximális sebesség: 360 km/h

Hossz / szélesség / magasság: 4225 mm / 1970 mm / 1100 mm

Súly: 940 kg

 

Motor:

V elrendezésű, 8 hengeres motor, turbófeltöltés (IHI), Weber-Marelli benzinbefecskendezés

Hengerűrtartalom: 2855 ccm

Furat: 80 mm

Löket: 71 mm

Kompresszióarány: 7,8:1

Teljesítmény: 650 LE (fordulatszám: 7800/min)

 

Andrew