Get Adobe Flash player

A Citroen szörnyetege: BX 4TC

A ’80-as évek elején a Citroen elérkezettnek látta az időt, hogy csatlakozzon az egyre népszerűbbé váló rali-világbajnokság mezőnyéhez. Az évtized közepén a rivális gyár, a Peugeot nagyszerű eredményekkel mutatkozott be a gyorsasági szakaszokon a 205 T16-tal, ez természetesen még nagyobb ösztönzőerő volt a Citroen számára.

Nehezen született meg a döntés, hogy egy középmotoros Visa 1000 Pistes-vel, avagy a szélesebb vásárlói rétegnek megfelelő, azaz negyobb reklámértékkel bíró BX-szel vegyék fel a küzdelmet. Végül utóbbi mellett döntöttek. Az autó az Audi Quattro koncepciója szerint épült, az önhordó karosszériába elölre került a 2,1 literes turbómotor, ennek nyomatékát négykerékhajtás vitte le az útra. A szabályok szerint elkészült kétszáz utcai példányból mindössze 62 darabot értékesítettek, de ebből a megbízhatósági problémák a gyár többet is visszavásárolt.

A technikai vezető, Guy Verrier már meglévő Citroen alkatrészekből építette fel a kocsit, az erőátviteli rendszer a néhai SM, a fékek a CX modellből kerültek át. A rugózásról a gyár akkori irányzatának megfelelően hidropneumatikus rendszer gondoskodott, ettől a megoldástól sokat vártak, mivel annak keménységét és az autó hasmagasságát a versenyző menet közbe is képes volt állítani. A 4,6 méter hosszú és 1,9 méter széles kocsi motorházteteje, az ajtói, a lökhárítók és a szárnyak kevlárból készültek. Érdekesség, hogy a normál BX-hez képest ennek orr-része kicsit hosszabb, ugyanis a 90 fokkal elfordított, azaz hosszában beépített erőforrás csak így fért el a motortérben.

A gyár a trappes-i versenyműhelyében húsz autót alakított át kifejezetten versenycélokra. A BX 4TC Evolution nevű modellek motorja az utcai változat 200 lóerejéhez képest 380-at tudott, amit többek között a turbófeltöltő cseréjével értek el, az utcai modellén ugyanis Garrett, a raliverziójén KKK feltöltő volt található. Az olaj- és vízhűtőket a jobb súlyelosztás miatt a kocsi hátuljába szerelték.

Az Evolution első változata hat darab körlámpával rendelkezett, de ez csupán a teszteken futott, még mielőtt a végleges verziót bemutatták volna 1985 novemberében.

A csapat a kocsikat a kétszeres francia- és egyszeres Európa-bajnok Jean-Claude Andruet és a nagy tapasztalatokkal rendelkező, tesztpilóta státuszban dolgozó Phillipe Wambergue gondjaira bízta. A gyár a köztudott balesetek miatt csak három világbajnoki futamon vett részt 1986-ban (Monte-Carlo, Svédország és Görögország), amiből csak egy célba érést tudtak produkálni. A svéd versenyen Andruet a győztes Kankkunen Peugeot-ja mögött 23 perccel lemaradva a nem túl dicsőséges hatodik helyen ért célba úgy, hogy két A csoportos Audi is előtte végzett. A többi megmérettetésen balesetek és legfőképpen futóműhibák miatt kényszerültek kiállni a Citroen versenyzői. A világbajnoki futamok mellett néhány egyéb futamon is elrajtoltak a BX-ek, sajnos a célba érkezési statisztikájuk ezeken sem volt jobb.

A műszaki ínyencségekkel felvértezett BX 4TC megkésve került bemutatásra, ebben az időszakban a riválisok szinte egytől-egyig térhálós csővázra épülő középmotoros autókat készítettek. A B csoport aztán hirtelen beszüntetésre került, a Citroen tehát elkésett szörnyetege fejlesztésével.

 

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1986.01.01. (B279)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Erőátvitel: összkerékhajtás, 5 fokozatú sebességváltó, hidraulikus működtetésű kéttárcsás tengelykapcsoló, elöl-hátul állítható önzáró differenciálművek

Felfüggesztés: elöl-hátul független felfüggesztés, hidropneumatikus rugózás

Fékek: belső ventilációs tárcsafékek magasnyomású hidraulikarendszerről működtetve, négydugattyús féknyergek, az első és hátsó tengelyekre jutó fékerő elosztása a műszerfalról állítható

Kerekek: 15 collos felnik

Kormányzás: fogasléces kormánymű

Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 5,5 mp

Maximális sebesség: 280 km/h

Hossz / szélesség / magasság: 4540 mm / 1915 mm / 1380 mm

Tengelytáv: 2612 mm

Nyomtáv elöl-hátul: 1640 mm

Súly: 1150 kg

Motor:

Soros, 4 hengeres motor, 2 vezérműtengelyes, 8 szelepes lánchajtású vezérlés, turbófeltöltés (KKK Turbo), intecooler, K-Jetronic benzinbefecskendező

Hengerűrtartalom: 2142 ccm

Furat: 91,4 mm

Löket: 81,6 mm

Kompresszióarány: 7:1

Teljesítmény: 380 LE (fordulatszám: 7000 1/min)

Forgatónyomaték: 460 Nm (fordulatszám: 5500 1/min)



Andrew