A hajdani mentőautó sofőr, Didier Auriol 1994-ben érdemelte ki első és egyetlen rali világbajnoki koronáját. A pilóták számára 1979-ben írták ki először a világbajnokságot, de Franciaországnak tizenöt évet kellett várni, hogy először ünnepelhessen egyéni címet.

„A cím bebiztosítása természetesen nagy tett volt” – emlékezett vissza az apró termetű volánművész. „Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy a Toyota és partnerei, köztük a Michelin számára győztünk. Jó volt az is, hogy a francia rajongóknak is nyertük a bajnokságot, jót tett hazámban a sportágnak. Őszintén szólva azonban 1994 nem volt a legjobb szezonom. Nem mondhatnám, hogy domináltam…”

Hogy elégtétel volt-e Auriol számára ez 1992-ért, amikor a Lanciával valóban domináns szerepet töltött be, hat futamot nyert abban az évben, de a RAC Rally-n történt gyújtógyertya hiba miatt nem tudta beteljesíteni szezonját? „Nem. Nem volt semmiféle revans. Úgy gondolom, annak a ténynek volt köszönhető ez, hogy a világbajnoki cím sosem volt a prioritásom. Versenyről versenyre akartam csupán a legjobb lenni. El kellett hinnem, hogy dominálok, hogy irányításom alatt tartom a dolgot, hogy gyors vagyok, hogy teljes mértékben eggyé válok az autóval. Ez volt az, ahonnan az élvezet jött számomra. Örültem, amikor úgy nyertem, hogy mindezek a hozzávalók nem voltak meg, de az élvezet nem volt ugyanaz.”

És hogy mik voltak az 1994-es idény csúcspontjai a gall számára? „A rossz emlék a monte-carlói ötödik gyorsaságin történt kicsúszás és az Akropoliszon tönkrement motor. A jó emlékek a korzikai és az háromnapnyi, Carlos Sainz-cal vívott óriási küzdelem utáni argentin győzelem. Két kiesés és két győzelem. Kiegyensúlyozott is voltam ugyanakkor, ez volt a kulcsa a cím megszerzésének. Carlos megnyerhette volna magának a bajnokságot a RAC Rally-n. Az elején eltörtünk egy lengőkart és volt egy kis sebességnél bekövetkezett borulásunk. Aztán tönkrement a turbó. Carlos sorsa a saját kezében volt, de balesetet szenvedett öt szakasszal a cél előtt…”

Andrew