Get Adobe Flash player

Tanak bizarr balesete - Elektromos hiba akadályozhatta Tanak újrarajtolását

 

Elektromos hiba akadályozhatta Tanak újrarajtolását

Annak ellenére, hogy az M-Sport mindent megtett érte, hogy talpra állítsa az vízbe esett Ford Fiesta RS WRC-t, Ott Tanak nem tudott visszatérni a versenybe a Mexikó Rally szombati napján.

Miután csaknem tíz órát töltött egy víztározóban pénteken, az észt autóját megjavították, a páros nagy taps közepette állt be vele a parc fermébe. Ott azonban nem indult újra másnap reggel, így tolni kellett a szervizparkba. Ott beindult a motor, de mindig lefulladt. A szervizparkot négy perc késéssel hagyta el az kettős, majd az azt követő tankoló zóna után ismét megmakacsolta magát az erőforrás. Tanak és navigátora, Raigo Molder életet tudtak bele lehelni az út szélén, az ibarrillai gyorsasági rajtjához azonban túl későn értek oda.

A Fordot visszaszállították a szervizparkba, ahol az M-Sport további munkálatokat végzett rajta, hogy vasárnapra működőképes legyen. A csapat vezetője, Malcolm Wilson bízott benne, hogy Tanakék a befejező nap három gyorsaságiját képesek lesznek teljesíteni. „Igazán szeretnénk, hogy a fiúk ismét kimenjenek” – osztotta meg gondolatait Wilson még szombaton délelőtt. „Csalódást keltő, miután előző este fél órát járattuk, mindegyik szenzor működött, jónak tűnt minden.”

A probléma a vélekedések szerint az, hogy a motor elektromos kábele beázott. „Kitesszük a napra a kocsit, aztán délután dolgozunk rajta” – mondta az M-Sport első embere. „Nagyon nehéz eltávolítani a kábelből a nedvességet. Most több időnk lesz, hogy megnézzük, ki tudjuk cserélni a kábelköteget és még néhány alkatrészt. Rendbe fogjuk rakni.”

Csakúgy, mint az előző napon, a csapat most is három órát dolgozhat az autón a szabályok szerint. A motoron kívül a kábelköteg volt az egyetlen jelentős alkatrész, amit nem cseréltek ki a Fiestában pénteken este, mivel arra nem lett volna idő.

 

Andrew

 

2015. március 8.