Get Adobe Flash player

Világgá megy a Skoda

 

A Skoda Motorsport nem a megszokott körülmények között mutatta be legújabb raliautóját, arra a Motorland komplexumban került sor a Mlada Boleslav melletti Bela pod Bezdezemben.

A cseh autógyár több mint száz éve van jelen az autósportban, elképesztően sikeres raliautókat fejlesztett ki, melyek közül a legnagyobb eredményekkel bíró a most leköszönő Fabia Szuper 2000 volt.

Szokásai szerint a Skoda a különböző autószalonokon mutatja be éppen aktuális raliautóját, nem egy külön megszervezett médiaalkalmon. Most mégis az utóbbi utat választották, ahol az is kiderült, hogy az IRC-n, valamint az Európa-bajnokságon töltött évek után visszatér a márka a világbajnokságra. Az anyavállalat, a Volkswagen a legmagasabb szinten küzd ott évek óta, a Skoda pedig a WRC 2-es kategóriába nevez, így megvan a lehetősége annak, hogy a csehek a történetüknek megfelelően szerepelhessenek ebben a sorozatban is.

A Skoda Motorsport vezetője, Michal Hrabanek magyarázatot adott erre a lépésre. „A Fabia R5 átfogó tesztelése után úgy döntöttünk, hogy a WRC 2 felé mozdulunk. Tudjuk, hogy a WRC 2-ben részt vevő rivális gyártók előnyben lesznek némileg a versenyekkel kapcsolatos személyes tapasztalatok miatt, de úgy véljük, a WRC 2 jó lesz arra, hogy új tapasztalatokat nyerjünk, egy esély lesz arra, hogy fejlesszük az autót. A teljes R5-ös projekt jövőbeli beruházására gondolva úgy döntöttünk, a WRC 2 felé megyünk. Aztán ott volt a kereskedelmi faktor, az, hogy a rali világbajnokság olyan helyekre megy, mint Portugália, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország és így tovább, ahová az Európa-bajnokság nem jut el és főként Lengyelországba, melyek fontosak a Skoda számára. A rali világbajnokság naptára üzleti és marketing szempontból is megfelelő a Skodának. Így van értelme a dolognak. Úgy gondoljuk, lehetséges az is még, hogy az Európa-bajnokságon is láthatóak lesznek Fabia R5-ös autók, mivel az ügyfelek használják majd a kocsikat.”

Nehéz lesz a Fabia S2000-et követni, a világbajnokság felé történő elmozdulás pedig egy komoly lépés. De készen áll-e a Fabia R5? Hrabanek kiemeli, hogy az idei évben az a cél, hogy demonstrálják az autó versenyképességét, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a kocsi megbízható és főként, hogy a beállításokon dolgozzanak a WRC 2-es futamokon.

„Tizenöt hónapos fejlesztési munka után úgy gondolom, a kocsi többé-kevésbé készen van. Azt hiszem, versenyképes lesz a kezdetektől, de tudjuk, hogy a többi R5-ös gyártónak egy, de akár két év előnye is van. Elég sok időt töltöttünk az autó koncepciójának analizálásával, és rájöttünk, hogy ez egy, az ügyfélversenynek kedvező kategória, az ügyfeleknek pedig mind elég gyors, mind elég megbízható kocsira van szükségük. A fő cél az volt, hogy egy megbízható autót készítsünk, ami a Fabia S2000 sikereinek is a kulcsa volt. Főként tavaly, amikor a mostanában fejlesztett autók is elérhetőek voltak már, lepődtünk meg, hogy mennyire sok ügyfelünk van még mindig, akik amellett szavaztak, hogy a régi Szuper 2000-es Skodával folytatják, mivel tudták, hogy bízhatnak az autó megbízhatóságában és bízhatnak abban, hogy a Skoda Motorsport ellátja őket tartalék alkatrészekkel. Az ügyfeleinknek biztosnak kell lenniük abban, hogy célba érnek, mivel a ralizás nagyon költséges beruházás mindenkinek, és lerobbanni egy versenyen nem egy jó biznisz a privát csapatok számára.”

Az R5-ös fejlesztési formula sok új kihívást hordoz magában, nevezetesen az alkatrészekre és a versenykész autóra vonatkozó költségsapkát, valamint azt, hogy sokkal inkább sorozatgyártású alkatrészeket kell használni. Volt-e olyan különleges probléma vagy nehézség a Fabia R5 fejlesztése során, aminek megoldása hosszabb időt vett igénybe?

„Jó kérdés. Úgy gondolom, a legnagyobb problémánk az elején volt az erőátvitellel, de a tavalyi év során úgy döntöttünk, hogy az Xtrac-re váltunk, így most nincsenek problémáink az erőátvitellel. Más okból cseréltük le a lengéscsillapító beszállítót. Mindannyian nyomás alatt vagyunk, hogy az autó tervezésekor a költséghatár alatt tartsuk mindenütt a dolgokat, és az R5-ös munkamegbeszélések nem csak a technológiáról szólnak a beszállítókkal, de az árakról is. Egy projektben mindig is fontos, ennél a projektnél azonban rendkívül fontos. Végül a felkínált csomag, amit a Sachs-tól kaptunk, volt a legjobb. Egy jó kombinációja volt a technológiának, az árnak, a tesztelés és a fejlesztés támogatásának, ez az, ami miatt a Sachs mellett döntöttünk. A döntést megvitattuk a Volkswagen Motorsporttal is, a Sachs-szal kapcsolatos jó tapasztalataik segítettek bennünket a döntésben.”

Az R5-ös tervezési munkának a véget nem érő témája a motor hűtése. Hogyan érintette ez az új Skodát? Hrabanek nyíltan és őszintén beszélt erről is. „A motor hűtése egy kihívás mindenki számára, mivel ez az a terület, ahol egy sor sorozatgyártású alkatrészt kell használni. Ez nem azt jelenti, hogy a sorozatgyártású alkatrészek hibásak vagy rosszak, nagyon jók is lehetnek, de nem erre a padlógázas versenyzési célra. Kihívás ez!”

Nyilvánvaló kérdés, hogy az R5-ös autó jobb-e, mint a Fabia Szuper 2000. „Nagyon közel vannak egymáshoz az autók, és meglehetősen magabiztos vagyok abban, hogy az új R5 gyorsabb lesz, ugyanakkor türelmesnek kell lenni mindenkinek, mivel egy olyan autóval hasonlítjuk össze, ami öt- vagy hatéves. Még mindig rendelkezünk potenciállal, hogy továbblépjünk.”

A Skoda tehát visszatér a rali világbajnokságra, annak is a második szintjére, a WRC 2-es küzdelmekbe, ahol Esapekka Lappi lesz az állandó pilótájuk, de rajthoz állnak a cseh bajnokságban Jan Kopecky-vel is, az ázsia-óceániai sorozatban pedig Pontus Tidemand képviseli a színeiket.

 

Andrew