Get Adobe Flash player

Markku Alén első győzelme

Öt Portugáliában aratott győzelmével Markku Alén a luzitán világbajnoki futam legsikeresebb pilótája.

A langaléta finn versenyző legelső világbajnoki futamgyőzelmét az 1975-ös portugál viadalon aratta egy Fiat 124 Abarth volánja mögött. Alénnek mindig is jó emlékei voltak itteni versenyeiről.

„Leginkább az 1975-ös eseményre fogok mindig is emlékezni, mivel ez volt a legelső győzelmem a rali világbajnokságon, amikor az ugyanilyen autóval induló Hannu Mikkola ellen versenyeztem” – meséli Alén. „Emlékszem, ez volt az egyik legnehezebb futam, amin valaha is vezettem, én és Hannu a vezető helyért küzdöttünk folyamatosan. Akkoriban a rali vagy öt napon keresztül tartott, a hőmérséklet pedig 40 °C körül alakult. A végére nagyon elfáradtunk, de nem számított, mivel először nyertem, és Hannu lett a második.”

Ugyan a Portugál Rally jelentős változásokon esett át azóta, Alén szerint két dolog változatlan maradt. „A portugál rajongók még mindig a világ leglelkesebbjei, ami miatt öröm elutazni oda, a szakaszok pedig igencsak változatosak és nehezek, ami azt jelenti, hogy jónak kell lenni mindenhol a győzelem érdekében.”

 

Andrew