Get Adobe Flash player

Készül az új Hyundai

A Hyundai Motorsport jól halad az új i20-ból készülő World Rally Car-ral, melyet a 2016-os szezon kezdetén küldenek csatába. Az ötajtós kocsi története különleges, hiszen sosem terveztek vele.

Az alakulat versenyprogramja hirtelen vett fordulatot, amikor kiderült, hogy annak a modellnek a gyártási ütemezése, amivel ők terveztek, módosult. Ez jelentette azt, hogy a jelenlegi i20 WRC-t a tervek szerint váltó Coupe modell korai homologizációja nem lett volna lehetséges.

Végül, mint kiderült, gyakorlatilag jól alakult minden, mivel akkor, amikor a csapat elkezdte a fejlesztéseket, nem volt még a Coupe változatból elérhető példány, így egy másik modellel, az ötajtóssal kezdték a munkálatokat. Ez a kocsi ugyanazokat a lényegi egységeket tartalmazza, így akkor, amikor a Coupe WRC projektet törölni kellett, a kísérleti masinaként alkalmazott ötajtós autó egy teljes értékű prototípussá változott.

Annak halasztása azonban, hogy az új autó feltűnjön a gyorsasági szakaszokon, elkerülhetetlen volt, és az is kellemetlenül érintette a csapatot, hogy elkezdtek már legyártani néhány speciális alkatrészt. A modellváltás azt jelentette, hogy az eredeti tervet, miszerint az újgenerációs WRC-jüket a 2015-ös szezon közepén bemutatják, fel kellett adni, viszont mindez több időt hagyott az új kocsival kapcsolatos munkákra. A projekt platformja szerencsére ugyanaz az ötajtós WRC autó esetében, mint a Coupe modellnél volt, így jó hír volt a Hyundai Motorsport számára, hogy a váltás nem érintette a tesztprogramot, mivel a tesztautót teljes egészében alkalmazni lehet.

A Hyundai jelenlegi WRC-jéhez képest az új specifikáció – mely sorozatgyártású verziójának New Generation, azaz Újgenerációs i20 a neve, a raliváltozat azonban nem kapott még hivatalos megnevezést – egyik fő különbsége a tengelytáv, ami nagyjából 25 milliméterrel hosszabb az újdonságnál. A karosszéria platformja más, így az új kocsihoz át kellett tervezni mindent, köztük a felfüggesztést is, mivel az újgenerációs autó futóművének bekötési pontjai máshol helyezkednek el.

A legnagyobb különbséget azonban a motor fogja jelenteni, ami ugyanúgy a globális világmotor koncepció szerint készül, ugyanakkor egy kicsit kompaktabb lesz, mint a jelenlegi i20 WRC erőforrása. Mindez komoly fejlesztési munkát igényelt. A Hyundai jelenlegi globális világmotorja egy kétliteres egység elvárt méretei szerint készült, ami miatt szükségtelenül terjedelmes. Az új autó aggregátját újratervezték, az egy 1,6 literes egységnek megfelelően sokkal kompaktabb, így a motortérben is könnyebben elhelyezhető. Az új Magneti Marelli gyújtásrendszerrel rendelkező motor könnyebb is valamivel, nagyon közel van a szabályok diktálta minimális súlyhoz. Ez eddig nem így volt. Az új erőforrást a francia motorfejlesztő céggel, a Pipo Moteurs-szal karöltve fejlesztik.

A Hyundai jövőre bevetésre kerülő autójában a hajtásrendszer is teljesen új, a motor beépítéséhez integrálva tervezték meg, és sokkal jobban optimalizálták a kocsihoz. Ez egy olyan dolog, amit a jelenleg futó i20 esetében nem tudtak megtenni, és egy fontos tényező, mivel a régi hajtásrendszer a homologizációs szabályok miatt a mostani autóban nem fejleszthető. A Hyundai Motorsport az új hatásrendszert másik beszállítótól, a Sadevtől szerzi be, bár az előzőével, az Xtrac-kel és másik cégekkel is folytattak megbeszéléseket. Az új kocsit megvizsgálva az látszik, hogy a fékeken kívül, amik ugyanazok még, mint ahogyan néhány kisebb dolog is, minden más különbözik a régi modelltől.

A Hyundai Motorsport a 2016-os szezontól az Újgenerációs i20-ast szeretné futtatni, ahhoz azonban, hogy az autó ott lehessen a Monte-Carlo Rallye-n, a homologizációnak január 1-én vagy az előtt meg kell történnie. Ehhez azonban november 1-ig el kell jutnia a homologizációs dokumentációnak az FIA-hoz, ami azt jelenti, hogy október végéig mindennel el kell készülnie a Hyundai motorsportnak Alzenauban. Ezt megelőzően le kell gyártaniuk a speciális alkatrészeket, hogy az FIA december elején esedékes vizsgálatára készen álljanak, illetve a Monte-Carlóban pályára lépő autók alkatrészeinek a beszerzése is meg kell, hogy történjen. Október elejére mindent véglegesíteni kell a homologizációhoz, hogy legyen idő az alkatrészek legyártására is.

A tesztelés mindeközben rohamos léptekkel zajlik. A csapat jelenleg az egyes versenyekhez szükséges megfelelő beállítási specifikációk keresésével van elfoglalva, ami miatt június második felében egy többnapos tesztet folytattak le Finnországban. Emellett új alkatrészek is készülnek, melyek a következő próbák során állnak rendelkezésre. A karosszéria kialakítás még nem a végleges, a Finnországban látott formák változhatnak még. A kasztnit augusztus végéig véglegesítenie kell a csapatnak, beleértve az aerodinamikai csomagot is. Az eddigi tesztek főként murván zajlottak, egy igazi, a gyorsasági szakaszoknak megfelelő körülmények között zajló aszfaltos próbát tartottak mindezidáig.

A dél-koreai autógyár sportrészlege Finnországban kettős tesztet folytatott le, mivel a helyszínen volt egy jelenlegi i20 WRC is, amivel a közeljövőben megrendezésre kerülő Finn Rally-hoz szükséges beállításokat véglegesítették. Az új autóval ugyanazon időben általános fejlesztési munkát végeztek egy másik útvonalon. „Rögtön a kezdetektől könnyedén volt fél másodperccel gyorsabb a jelenlegi WRC autónál, még a mostani specifikációban is” – mondta el az újdonságról Kevin Abbring, a csapat fejlesztési pilótája. „Az igaz, hogy a tesztszakaszok természete kedvezett az Újgenerációs autónak annak hosszabb tengelytávja miatt, de jobbnak tűnt a kocsi minden kis része, a felfüggesztés, az egyensúly, a motor. Őszintén szólva ez meglepett minket.”

A Hyundai Motorsport utóbbi időszaka lázas munkával telt, de a következő hónapok is izgalmasak lesznek. Ha nem lenne elég a kihívás a csapattagoknak és a beszállítóknak, hogy készen álljanak az új autóval a Monte-Carlo Rallye-ra, a következő négy és fél hónapban további hét rali világbajnoki fordulón is bizonyítaniuk kell. Ezek közül az első a Lengyel Rally, ahová most először négy i20-t neveztek. A jelenlegi World Rally Car-t az új autóval párhuzamosan folyamatosan fejlesztik, emellett pedig már születőben vannak az R5-ös kocsi tervei is Alzenauban.

 

Andrew