Get Adobe Flash player

Hírek: RK World Rally Team - Kubica rosszul becsülte fel a tapadást

 

Kubica rosszul becsülte fel a tapadást

 

Robert Kubica magát okolja a Francia Rallye utolsó gyorsasági szakaszán történt balesetéért, ami az eddigi legjobb világbajnoki eredményébe, a negyedik helyezésbe került.

A lengyel az első napi óvatosabb tempó – és egy visszafordító féktávjának elnézése – után szombaton kapcsolt nagyobb sebességre, és jött fel az abszolút hetedik helyről az ötödik pozícióba. Ez a nap sem volt azonban kalandmentes, az egyik szakaszon nekivágta a Ford Fiesta WRC-jét a padkának, aminek következtében megsérült a jobb hátsó felni és kicsit le is ugrott róla a gumiabroncs.

Kubica vasárnap reggel rögtön támadást indított a tőle mindössze kilenctized másodpercre lévő Dani Sordo ellen, és a lágy gumikon futva, megszerezve a szakaszgyőzelmet is, feljött a negyedik helyre. Bár a továbbiakban nem működtek ennyire jól a puhább abroncsok, ráadásul volt egy hajmeresztő pillanata is, mikor hatodik fokozatban lecsúszott a pályáról, az utolsó szakaszt, a Power Stage-et tizenegy másodperces előnnyel kezdte a Maciej Szczepaniak navigálásával futó versenyző Sordo előtt. Kubicának jó esélye volt tehát megszerezni élete legjobb rali világbajnoki futameredményét, de mindenképpen javítani akart az előző körben elért idején a befejező különpróbán. A rajt után nem sokkal azonban balesetet szenvedett.

„Félrebecsültem a tapadást a szakasz egyik nedves részén. Úgy gondoltam, az előző alkalommal egy kicsit túl óvatos voltam ott. Sajnos a második teljesítéskor nagyon sok piszok volt az aszfalton” – mesélte a volt Forma-1-es pilóta. „Nagyon sajnálom, mivel elvesztettem a hétvége lehetőségét. A tapasztalatgyűjtés egy új sportágban néha frusztráló.”

A Ford Fiesta egy jobbos kanyarban csúszott le az útról és borult fel. Ugyan a kerekein állapodott meg az autó, Kubicáék nem tudtak visszajönni az útra. A páros az eset során nem sérült meg. „Mindketten rendben vagyunk, a sebesség egyáltalán nem volt túl nagy” – nyilatkozta Szczepaniak. „Háromnapnyi kemény csata után az utolsó szakaszon veszteni nagy csalódás. De ahhoz, hogy nyerjen az ember, először célba kell érni, és mi ezt nem tudtuk megcsinálni. Minden erőfeszítést megtettünk, hogy jól szerepeljünk itt, és tizenhét szakaszon át sikerült is ez. Sajnos a szerencse nem volt velünk az utolsón.”

 

Andrew

 

2014. október 8.