Get Adobe Flash player

Kínai menü

A Volkswagen Golf SCRC technikája

 

Hogyan került kifejlesztésre egy versenygyőztes raliautó egy kínai cég számára kevesebb, mint négy hónap alatt?

Egy új raliautó fejlesztése hosszú időt vehet igénybe, miután a mérnöki csapatnak minden egyes alkatrészt nagy körültekintéssel kell optimalizálnia. A Hyundai a rali világbajnokság 2014-es szezonját például kiterjedt tesztprogramként használta az i20 World Rally Car-hoz, ami segítette a csapat fejlődését, a 2014-es autó pedig tesztágyként szolgált 2016-os szezonban bevetésre kerülő teljesen új kocsi megalkotásához. Ezt megelőzően a Volkswagen Motorsport Skoda Fabia S2000-eseket futtatott a 2012-es bajnokságban – szintén tisztán tesztjelleggel –, hogy lehetővé tegyék az alakulat számára megtanulni a dolgokat és hogy fejleszthessék a szerviz- és tesztfolyamatukat, valamint hogy megtapasztalhassák a különböző futamok pályáit, mielőtt a 2013-as szezonban bevetették volna a Polo WRC-t.

A rali világbajnokság két legnagyobb csapatának tapasztalatai alapján az a gondolat, hogy kevesebb, mint négy hónap alatt kerüljön kifejlesztésre egy raliautó, abszurdnak tűnhet, ugyanakkor pontosan ez volt az, amit a Prodrive tett a Golf SCRC-vel. Az autó a FAW-Volkswagen nevű kínai vállalatnak épült, mely licenccel rendelkezik arra, hogy Volkswageneket és Audikat gyártson kizárólag a kínai piacra. A cégnek volt már programra a ralisportban, melynek keretében egy kétkerékhajtású Golfot használtak, de az autósporttal kapcsolatos növekvő érdeklődés és a gyártók által támogatott csapatok ázsia-óceániai régióban tapasztalható egyre nagyobb versengése miatt a FAW-Volkswagen úgy döntött, hogy ideje emelni a lécen.

Amikor egy versenyen találkoztak a Prodrive egyik mérnökével, akkor jött az ötlet, hogy a kínai vállalat megbízza a ralisportban tapasztalt angol céget egy négykerékhajtású Golf elkészítésével. A tervezésre és gyártásra vonatkozó szerződést 2014 júniusában írták alá három kocsi elkészítéséről, az első autó pedig októberben teljesítette is az első murvás tesztjét Wales-ben.

A Prodrive természetesen nem idegen a ralisport világában. A különítmény Porsche 911-esek és MG Metro 6R4-ek versenyeztetésével kezdte meg működését a Rothmans Rally Team színeiben a ’80-as évek közepén, amit a BMW-vel karöltve egy jelentős program követett a ralisportban és a túraautózásban, melynek keretében az M3-ast futtatták. Miután az M3-asból egy potens raliautót készített, a Prodrive a japán gyártóval, a Subaruval egyesítette erőit a ’80-as évek végén. A banbury-i alakulat a kevésbé ismert négykerékhajtású autókat a rali világbajnokság csúcsára repítette, több egyéni és gyártói címet szerezve velük.

Egy rövid szünetet követően az után, hogy a Subaru 2008-ban távozott a rali világbajnokságból, a Prodrive 2011-ben visszatért a sorozatba, és ismét a BMW-vel állt össze, ezúttal a MINI World Rally Car-t kifejlesztve. Bár a 2012-es év végén hivatalos szakításra került sor a német gyártóval, a Countryman-ből kifejlesztett World Rally Car életképesnek bizonyult, a kocsi versenyeket nyert, a Prodrive pedig Európa-szerte támogatott privát csapatokat.

 

Karosszéria

A Golf karosszériája az FIA S2000-es előírásait szem előtt tartva került kialakításra, ez a szabályzat vonatkozik a jelenlegi World Rally Car-okra is. A MINI fejlesztésének megkezdése előtt a Prodrive már dolgozott egy ötleten, egy World Rally Car-ra vonatkozó generikus platformot készítettek, amit úgy optimalizáltak, hogy az megfeleljen a 2011-ben bevezetésre kerülő S2000-es előírásoknak.

Ez a megközelítés azokra a tapasztalatokra alapult, ami a különböző gyártóknak épített és versenyeztetett raliautókból származott, ez lehetővé tette a számítógépes modellezési módszereket, ahol az olyan változókat, mint amilyen az adott autó tengelytávja, nyomtávja, tömege és tömegközéppontjának pozíciója, be lehet táplálni, hogy optimalizálhassák a motor pozícióját és a felfüggesztés geometriáját annak érdekében, hogy a legjobb csomagot érhessék el. Ez a megközelítés a MINI John Cooper Works WRC előállításának is a középpontjában állt, és ez segítette a Golf fejlesztési idejének a lecsökkentését is, mivel a modellt a német csapotthátú eltérő méretei szerint lehetett módosítani.

A kocsitest egy standard ötajtós Volkswagen Golf kasztni, amit azért választottak, mert az megfelel a FAW-Volkswagen marketing igényeinek, ugyanis az képviseli az egyik kulcsfontosságú terméket a kínai piacon. Mint ahogyan minden modern négykerékhajtású raliautó esetében, ennél az autónál is jelentős módosításokat kellett végrehajtani a karosszérián, hogy elérhessék a kívánt futómű geometriát. A rugótornyokat újratervezett, acéllemezből készült változatok váltották, a felfüggesztés elemei pedig az acélcsövekből álló segédkeretekhez kapcsolódnak, amit a módosított karosszériához csavaroznak.

A növelt nyomtávot lehetővé téve szélesebb első és hátsó sárvédőket kapott az autó. Ezeket a könnyű cserélhetőséget és az alacsony költségeket szem előtt tartva tervezték meg, ugyanakkor szénszálas anyagból készültek, hogy a lehető legrugalmasabbak és tartósak legyenek, minimalizálva a sérülés kockázatának esélyét, de egyszerűen és költséghatékonyan kialakítva azokat. Az első lökhárítót a hűtés javítása érdekében újratervezték, de a fékhűtő csatornákat is magában foglalja az, valamint termel némi leszorítóerőt is. Egy szénszálból készült, a jelenlegi WRC-ken láthatóakra emlékeztető hátsó szárnyat is felszereltek a Golfra, aminek szintén szerepe van a hasznos leszorítóerő előállításában. Számos szénszálas elem található az autón máshol is, az alul és a kerékjárati ívekben elhelyezettek a létfontosságú egységeket védik a becsapódásokkor bekövetkező sérülésektől.

Belül a bukócső dominál, amit az FIA legújabb biztonsági követelményei szerint terveztek meg, minden felfüggesztési és segédkeret rögzítési pont össze van kapcsolva a biztonsági cellával a merevség maximalizálása céljából. Egy másik jelentős különbség a legénység üléspozíciója, mindkét ülést a lehető leghátrébb vitték, amennyire a karosszéria lehetővé teszi, ez a súlyelosztást javítja. Az ülések megváltozott pozíciója miatt az AP Racinggel közösen tervezett pedálbox a padlólemezen került rögzítésre, ez is a lehető legalacsonyabb tömegközéppont elhelyezkedést szolgálja.

A kormányoszlopot egy egyedi, csövekből kialakított konzolhoz rögzítették, lehetővé téve, hogy a kormánykerék helyzete eléggé ki legyen tolva. Mint ahogyan az akkori WRC autókban, a váltó mechanikus működtetésű, a mechanizmus a MINI WRC-hez hasonlóan a kormányoszlopon kapott helyet. Minden gyári borítást eltávolítottak, és egyedi karbonszálas ajtópaneleket szereltek fel, de a műszerfal is jelentős lecsupaszításon és módosításon esett át. Miután az üléspozíció jelentősen megváltozott, a műszerek – melyek szintén a MINI-ből érkeztek – a kormányoszlopra kerültek a láthatóság miatt.

 

Felfüggesztés

A felfüggesztés egy másik olyan terület, ahol a Prodrive felhasználta a MINI WRC-vel szerzett tapasztalatot, hogy tökéletesre hangolja a Golfot. McPherson rugóstagok vannak mindegyik keréknél, ezeket csekély módosításokkal a MINI-ből vették át. A rugóstagok alumínium öntvényből készültek és a Ford, valamint a Volkswagen WRC autóival ellentétben a hagyományos elrendezésben, a féltengely felett kerültek beépítésre. Az autó egyszerűsítése és a költségek csökkentése miatt a rugóstagok felcserélhetők a kocsi első és hátsó futóműve között csakúgy, mint a Wolrd Rally Car-ok esetében.

A felfüggesztés kivitele hasonló ahhoz elöl, mint ami a pálya- és raliautókban hosszú évek óta látható, az különálló lengőkart és kitámasztókart tartalmaz. Ezek állíthatóak, így kis módosítások is elvégezhetőek a geometriában a G-szemes gömbfejekkel és a menetes perselyekkel, lehetővé téve az eredeti helyzetben a hosszok változtatását. Hátul egy lengőkar van egy összekötő rúddal, utóbbival lehet az összetartást állítani. Mint ahogyan az első kitámasztókar is, acélcsövek ezek, az első lengőkar ugyanakkor megmunkált alumíniumból készült.

A lengéscsillapítók az Öhlins-től származnak, a külső tartály a testre van felerősítve. Hidraulikus ütközésgátlót is alkalmaznak, nem pedig a hagyományos gumielemet, mivel ez pontosabban kontrollálja a működést. A stabilizátorok hasonló kivitelűek, mint amilyeneket a MINI WRC-be szereltek, a rugóacél konstrukciót megmunkált alumínium alkatrészek tartják, a rúd végi csapágyhoz kapcsolódik a kar, ami az összeköttetést biztosítja a lengőkarral. Mint ahogyan a rugóstagok, a stabilizátor is kompatibilis elöl, valamint hátul.

A fékek szintén a MINI WRC-ből származnak, az FIA jelenlegi World Rally Car szabályzata szerint négydugattyús féknyergekkel rendelkeznek, és csakúgy, mint a pedálboxé, az AP Racing a beszállítójuk. Aszfalton 18 collos kerekeket szerelnek a Golfra, a féktárcsa átmérője 355 milliméter ekkor, míg murván 300 milliméteres féktárcsákat alkalmaznak, hogy elférjenek a 15 collos felnik alatt.

 

Hajtómű

A szűkre szabott fejlesztési ütemezés miatt – az autónak a 2014 novemberében megrendezett Longyou Rally-ra készen kellett állnia – az erőforrás a liechtensteini motorépítő műhellyel, a Lehmann-nal együttműködve készült, mely cég sok éve része a rali és rallycross világának. A Lehmann biztosította az alapmotort, egy 1984 köbcentiméteres egységet, amit valójában a Skoda Fabia WRC-hez fejlesztettek.

Az erőforrás a kétliteres Volkswagen blokkon és hengerfejen alapul, és megtartotta az eredeti főtengelyt. Ehhez Pankl hajtókarok és Mahle kovácsolt alumínium dugattyúk kapcsolódnak, a kompresszióarány 10:1. Ez egy viszonylag alacsony érték az FIA által a WRC-khez megszabott 12,5:1-hez képest, de a Prodrive elégedett volt a teljesítménnyel, ugyanakkor biztosak voltak abban is, hogy egy növelt kompresszióaránnyal sokkal nagyobb potenciál is lenne a motorban. Az egység megtartotta a nedves karteres kivitelt, ami azt jelenti, hogy az erőforrás magasabban került beépítésre, mint ahogyan azt a Prodrive tette volna ideálisan, de mivel ez egy ügyfélorientált program, a fejlesztési idő pedig szűk volt, ez volt a legjobb megoldás.

A turbó installációját házon belül végezték, a Garrett turbófeltöltő a Prodrive acél kipufogócsonkjához kapcsolódik. A hűtőrendszer egyenesen a MINI WRC-ből származik, a hűtőt és a levegő-levegő intercoolert átvették, mindössze a turbócsőből és vízcsövekből kellett újat készíteni a fordított motorelhelyezéshez, mivel a MINI-ben elöl volt a kipufogócsonk, míg a Golfban a motor hátsó oldalán helyezkedik el. A szívócsonkot és a szívócsövet a Lehmann biztosította, a Cosworth Pectel ECU pedig a MINI-ből került át. Az első két autó ugyanazt a kábelköteget használta, mint amit a MINI-hez fejlesztettek, ugyanakkor szükség volt plusz kábelekre a motor működtetése miatt. A következő Golfokba már a kifejezetten ahhoz készített kábelköteg került.

A teljesítmény az állítások szerint 330 lóerő, a maximális nyomaték pedig 500 newtonméter. Ezt részben a motor megkívánt megbízhatósága korlátozza, de az erőátvitel is egy korlát, aminek az Xtrac a beszállítója. A hajtásrendszer egy újabb olyan dolog, ami a MINI WRC-ből került étvételre. Nyilvánvaló, hogy ezt egy 1,6 literes turbómotorhoz tervezték, úgyhogy óvatosan kellett kezelni azért, hogy a mechanikus alkatrészeket megóvják a túlterheléstől és hogy fenntartsák a megbízhatóságot. A mechanikus váltórendszer is a MINI WRC-ből származik.

 

Konklúzió

A második Golf SCRC-t, ami egy aszfaltspecifikációjú autó volt, 2014 októberének végén tesztelték az Egyesült Királyságban, ezt követően került kiszállításra Kínába, ahol novemberben a Longyou Rally-n vett részt Chris Atkinsonnal a volánja mögött. Az ausztrál pilóta dominált a versenyen, az ázsia-óceániai bajnokság résztvevőit több mint öt perccel győzte le.

A harmadik kocsi 2015 áprilisában készült el, utat adva további példányoknak. A Prodrive több megkeresést is kapott a Golfra privát ügyfelektől a világ minden részéről. A kocsi nem csak raliversenyeken használható, de átalakítható rallycross változatra is, amit a sportág világbajnoki és kontinensviadalain, valamint a Global Rallycross Championship futamain is használni lehetne.

 

Andrew