Get Adobe Flash player

A Peugeot 2002-es argentin esete

 

Kettős győzelem, dupla kizárás

A változatosságra, fordulatokra és drámákra éhes rajongók tűkön ülve várták, mikor törik meg a Peugeot egyeduralma, de hogy ez így történjen meg, mint ahogyan megtörtént, senki sem számított.

A francia csapat számára rosszul indult a 2002-es idény, a Monte-Carlo Rallye-n éppen hogy befértek a pontszerzők közé, ezt követően azonban taroltak. Egy-kettőben értek célba a Peugeot 206 WRC-k Svédországban, Korzikán és Katalóniában is. Cipruson úgy tűnt, megtörik a jég a többiek számára, de Colin McRae az utolsó napon kétszer is tetőre tette Fordját, így szó szerint elbukta a győzelmet, Corrado Provera alakulata pedig folytatta menetelését.

A következő fordulón, az Argentin Rally-n megint az oroszlánosoknak állt a zászló, és senki sem lepődött meg azon, hogy Marcus Grönholm, Richard Burns sorrendben végeztek az eredménylista élén – bár utóbbi pozíciójához Tommi Makinen óriási esése is kellett a Subaruval. Azon azonban már sokkal többen ledöbbentek, köztük ők maguk is, hogy rögtön le is mondhattak a diadalról, nem is akármilyen körülmények között, egy kettős kizárás miatt.

A verseny során, melynek megrendezése megkérdőjeleződött az egyre csak hanyatló argentin gazdasági helyzet miatt, Grönholm ragadta magához a vezetést, a tempót pedig egyedül Makinen tudta vele felvenni. Az első nap végén a la cumbrei 23 kilométeres szakaszra azután, hogy Grönholm elrajtolt, hirtelen leereszkedett a köd. A finn negyvenöt másodpercet varrt a mezőny nyakába, így megnyugtató előnnyel várhatta a következő napot. Ezen azonban megfordult a szerencséje, a technika ördöge elvette, amit az időjárásfelelős adott neki, a 206 WRC hidraulikus rendszere összeomlott, aminek következtében megbolondultak a differenciálművek és a kormányszervó. Makinen visszajött, ha csak fél másodperccel is, de az utolsó napot ő kezdhette elsőként. Az újjávarázsolt kocsival azonban Grönholm feltámadott, vetélytársa pedig a nagy igyekezetben rommá törte az Impreza WRC-t.

Mindeközben alakult a botrány, már a befejező nap közepén elkezdődött a szóbeszéd Grönholm esetleges kizárásáról. A két évvel korábbi világbajnok autója vasárnap reggel a parc fermében nem indult be. Grönholm és navigátora, Timo Rautiainen kitolták a makacskodó oroszlánt a zárt parkolóból, majd nekiáll az életre keltésnek. Ebben a közelben tartózkodó mérnökök és szerelők voltak a segítségükre, akik szóbeli tanácsokkal látták őket el. Az erőfeszítést végül siker koronázta, a Peugeot beindult, legénysége pedig behajthatott a közelben lévő szervizparkba. A gond ugyanakkor az volt, hogy az ilyen jellegű segítséget is tiltja a rali világbajnokság szabályzata, nem csak azt, hogy fizikálisan nem lehet a versenyzőkön kívül másnak hozzáérni az autóhoz. Segítni lehet, de csupán rádión vagy telefonon keresztül… Végül a célceremónia előtt be is következett a legrosszabb, a viadal leggyorsabbját kizárták.

Az ügyet egyébként ugyanaz a technikai ellenőr robbantotta ki, mint aki a Citroen és Sebastien Loeb vesztét is okozta néhány hónappal korábban Monte-Carlóban az ominózus tiltott kerékcsere alkalmával, a Peugeot ráadásul a balszerencsét is okolhatta az esetért. A szervizpark környékére ugyanis fokozott figyelem hárult az argentin futam során, miután egyesek látni vélték, hogy Toshihiro Arai Subaruját egy másik autó tolja. Xavier Brugue pedig, aki a Monte-Carlo Rallye-n főszereplővé lépett elő, fokozott figyelemmel őrködött a japán versenyző esetének jelentését követően. A Peugeot ezek után beszedett egy figyelmeztetést Gilles Panizzi kiállásakor, de nem vették ezt komolyan, és a helyszínen segítettek Grönholmnak, nem pedig telefonon keresztül. Provera elmondta, megértették a szabályok szellemiségét, nem is fellebbeztek. Egyetlen dolgot fájlaltak, mégpedig hogy a szabályok nem határozzák meg a büntetés konkrét mértékét.

A peugeot-sok tehát viszonylag higgadtan vették tudomásul a dolgot, hiszen ezzel Burns került az első helyre, és locsolhatta győztesként a pezsgőt a pódiumon. A technikai ellenőrzésen azonban kiderült, autójának lendkereke nem éri el a homologizációs súlyt, emiatt ő is a kizárás sorsára jutott. Az alkatrész mindössze húsz grammal volt könnyebb a megengedettnél, de könnyebb volt, a franciáknak le kellett nyelniük az újabb keserű pirulát.

A homologizációs súlyt az FIA-hoz benyújtott húsz egyforma alkatrész közül a legkönnyebb határozta meg. Ez a 206 WRC esetében 2940 gramm volt. A szóbeszéd szerint a kérdéses lendkereket korábban gyártották, tudták a Peugeot Sportnál, hogy könnyebb a homologizáltnál, meg kellett volna semmisíteni, valaki azonban visszatette ehelyett a polcra.

A verseny utolsó napján nem csak Grönholm és Makinen, de Petter Solberg és Carlos Sainz is káprázatos csatát vívott egymással, a Matador reggel megelőzte a fiatal norvégot, de Solberg sem hagyta magát. Ha tudta volna, hogy mi történik az előttük végzőkkel… Sainz harmadikként zárta a versenytávot, másodikként állhatott fel a dobogóra Grönholm kizárását követően, azzal pedig, hogy Burns-t is elmeszelték, az ölébe hullott végül a győzelem.

 

Andrew