Get Adobe Flash player

Baby Porsche

A Német Gyorsasági Bajnokság (DRM) a gruppe 5-ös autók számára két kategóriában zajlott. A divízió 2-ben a maximum kétliteres motorral szerelt autók indulhattak, a divízió 1-ben pedig a többi jármű kapott helyet. Előbbiben a BMW és a Ford szórakoztató csatákat vívott, utóbbi ugyanakkor a Porsche 935 kizárólagos felségterületének számított. A Porschét éppen ezért kellemetlenül érintette a hír, mikor bejelentették, televíziós közvetítés lesz az 1977-es norisringi versenyről, de csak a divízió 2 futamát adják majd. A Porsche Motorsport vezetője, Ernst Fuhrmann éppen ezért kiadta az ukázt, építeni kell egy olyan 935-öt, mely a kétliteres kategóriába nevezhető. A csapatnak erre nem egészen két hónapja maradt.

Az 1,4-es turbószorzót figyelembe véve a hathengeres boxermotor nem lehetett több 1425 köbcentinél. A mérnökök a Baby becenévvel illetett autó erőforrásának hengerűrtartalmát ennek megfelelően csökkentették. A nagy testvérhez képest a Porsche 935/2.0 Baby hajtóművét csupán egy turbófeltöltő lélegeztette, de ez a kis motor is meghökkentően nagy, 380 lóerős teljesítményre volt képes. A kocsi súlyát is sikerült levenni a kategóriára megszabott 750 kilogrammos minimális értékre az alumíniumból készült térhálós csővázzal. Ez bámulatos munka volt, hiszen a pótsúlyok nélküli 2,8 literes változat 880 kilót nyomott a mérlegen. A kocsi az utolsó pillanatban készült el, így csak arra volt idő, hogy Weissach-ban kipróbálják, mielőtt csatába küldik.

Az előkészületek hiányosságai meglátszottak a norisringi edzésen, a motor nem volt elég rugalmas és a hosszú váltóáttételezés is gátolta a jó eredmények elérését. Jackie Ickx csak a tizenharmadik helyet érte el a kvalifikáción. A versenyen aztán gyorsan feljött a hatodik pozícióba, de a pilótafülke nem megfelelő szigetelése miatt az túlságosan felmelegedett, ami meggátolta a folytatást. A következő fordulót a hockenheimi Forma-1-es verseny betétfutamaként rendezték. A konstrukciós hibákat addigra kijavította a csapat az autón, Ickx pedig meggyőző teljesítménnyel nyerte a versenyt. A Porsche bebizonyította, bármelyik kategóriában képes a győzelemre! A Porsche 935/2.0 Baby-t nem küldték pályára soha többet, az a gyár múzeumában kapott helyet. 

Műszaki adatok

 

Motor: 6 hengeres, 12 szelepes boxermotor, SOHC vezérlés, alumínium motorblokk és hengerfej. KKK turbófeltöltő, intercooler. Bosch benzinbefecskendező

Hengerek száma: 6

Szelepek száma: 12

Furat: 71 mm

Löket: 60 mm

Hengerűrtartalom: 1425 ccm

Kompresszióarány: 6,5:1

Teljesítmény: 380 LE (fordulatszám: 8200 1/min)

 

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 5 fokozatú sebességváltó

 

Felfüggesztés: McPherson felfüggesztés elöl állítható stabilizátorral. Ferde lengőkaros hátsó felfüggesztés tekercsrugókkal

 

Kormányzás: fogasléces kormánymű

 

Fékek: elöl-hátul lyuggatott, belső hűtésű féktárcsák 

 

Karosszéria: acél önhordó karosszéria üvegszálas karosszériaelemekkel, hátul hosszában elhelyezett motor

 

Méretek:

Hossz: 4680 mm

Szélesség: 1971 mm

Tengelytáv: 2271 mm

Nyomtáv elöl: 1501 mm

Nyomtáv hátul: 1557 mm

Súly: 750 kg

 

Andrew