Get Adobe Flash player

Erősebb R5-ös Hyundai 2018-ra

A Hyundai Motorsport ügyfélszolgálati részlegének mérnökcsapata intenzív fejlesztési és tesztperióduson van túl, aminek eredménye egy nagyobb teljesítményű, valamint jobb gázreakcióval rendelkező autó. A Hyundai i20 R5-ös továbbfejlesztett változatát a szezon során vehetik birtokba a versenyzők.

A fejlesztések annak a fáradhatatlan munkának a gyümölcsei, melyek az autó 2016 szeptemberi bemutatkozása óta zajlottak. A legfőbb változás az erőforrást érinti, ami változó szelepvezérlést és új programozást kap. A finomítások nagyobb teljesítményt eredményeznek az 1,6 literes motorban, a gázreakció pedig az átdolgozott ALS rendszernek köszönhetően lesz jobb.

A módosításokat az i20 R5 első két évében rendelkezésre álló utolsó jokerek jóvoltából lehetett eszközölni, ugyanakkor nem csak ezek a változtatások lesznek elérhetők az autóhoz az eljövendő szezonban.

A fejlesztés kiterjedt tesztmunka, valamint annak eredménye, hogy a mérnökök együtt dolgoztak szerte Európában az ügyfélcsapatokkal. Ez tette lehetővé, hogy számos létfontosságú területen javítsanak, beleértve mind a teljesítményt, mind a kezelhetőséget. Utóbbinál lényegesek az új specifikációjú lengéscsillapítók az aszfaltra és murvára egyaránt, a nagyobb tartományú differenciálmű rámpák, lehetővé téve az ügyfelek számára, hogy jobb teljesítményt nyújthassanak az i20 R5-tel a versenyeken.

Az új i20 R5-ösöket már a március 1-én homologizálásra kerülő legújabb fejlesztésekkel fogják kiszállítani. A meglévő és a 2018-as idényre készülő ügyfelek ugyanettől a dátumtól alkalmazhatják a módosításokat autóikon.

„Az i20 R5-tel és az ügyfeleinkkel kapcsolatos erőfeszítésink során arra törekszünk mindig is, hogy biztosak legyünk benne, hogy legelöl tudnak versenyezni, bármilyen bajnokságot válasszanak is” – mondta el Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport ügyfélszolgálati vezetője. „Az R5-ös kategória gyors tempójú fejlesztése azt jelenti, hogy folyamatosan dolgozunk kell, hogy garantálhassuk ezt. Ezek a legutolsó fejlesztések a legfontosabbak, amiket az autó bemutatása óta végeztünk, és lehetővé teszik az ügyfeleink számára, hogy versenygyőzelmekért és bajnoki címekért vívjanak szerte a világon. Az idei szezonban a bajnokságok szélesebb skáláján versenyeznek ügyfeleink, úgyhogy biztosítanunk kell a munka folytatását az ő érdekükben, hogy meglegyen a tempójuk minden körülmények között.”

 

Andrew

 

2018. február 25.