Get Adobe Flash player

Nandan a Hyundai finn szenvedéséről

A Hyundai rali világbajnoki csapata borzasztó hétvégét teljesített Finnországban, csupán Hayden Paddon negyedik helye és a legközelebbi rivális, az M-Sport ugyancsak gyenge szereplése enyhítette fájdalmaikat.

A Finn Rally folyamán a Hyundai Motorsport egyik pilótája, Paddon, Andreas Mikkelsen és a pontversenyt vezető Thierry Neuville sem tudott szakaszgyőzelmet aratni. A következő futam, a Deutschland Rallye idején a gárda vezetője, Michel Nandan beszélt a történtekről.

 

- Az i20 nem igazán teljesített jól Finnországban. Nem tudom, miért. Az biztos, hogy nem teszteltünk annyit az ilyenfajta utakon, mint néhányan a többiek közül, és tudjuk, hogy az autónk nem annyira versenyképes ott, ahol nagyon laza körülmények vannak a kemény felületen. Ez egy negatív pontja az autónknak, amit nem oldottunk meg. Úgy gondolom, hiányzik egy kicsi abból, ami ahhoz kell, hogy magabiztos legyen a pilóta, és amikor nem száz százalékosan magabiztos, nem tud padlógázon menni egy olyan nagyon gyors versenyen, mint amilyen a finn, ahol ha nem vagy teljesen elkötelezett, sok időt fogsz veszteni.

Az autó jobb volt, mint tavaly, ez biztos. Ezen körülmények között nehéz volt számunkra az, hogy azt kérjük Haydentől, nyomja és menjen rá. Egy olyan helyzetben vagyunk, hogy pontokat akarunk szerezni minden versenyen, és fontosabb volt számunkra, hogy több pontot szerezzünk, mint amennyi lehetséges, semmint hogy megpróbáljunk felérni a dobogóra.

- Vártátok, hogy olyan rossz lesz az eredmény, mint amilyen lett?

- A várakozásunk az volt, hogy negyedikként végzünk, talán harmadikként, úgyhogy rendben van az eredmény végül, egy kicsit rosszabb, mint amit vártunk, de nem olyan rossz számunkra.

- Előjönnek majd az autó hiányosságai más versenyeken is idén?

- Valójában Finnországban vártuk ezt inkább. Tudtuk, meg kell próbálnunk a legjobbat tenni azzal, amit tudunk. Nem igazán néztük a győzelmet, ez egy különleges dolog Finnországban. Már itt, Németországban is más egy kicsit. Kicsit máshogy készültünk a versenyre. Másrészt tudjuk, hogy Németországban jól teljesítünk mindig. A cél ugyanaz mindig. A szezon végéig nem feltétlenül a győzelem, hanem hogy pontot szerezzünk, mivel be akarjuk biztosítani a gyártói bajnoki címet.

- És mit jósolsz az idei világbajnokság többi versenyére? Van más verseny, amivel kapcsolatban rossz érzésetek van?

- Törökország új mindenkinek, ez azonban egy olyan verseny, ahol a rajtpozíció biztosan fontos lesz ismét, úgyhogy nehéz lesz Thierry számára, máskülönben ugyanakkor tudjuk, hogy az ilyenfajta murvás felületen relatíve jól teljesít az autónk. Spanyolország egy kicsit bonyolult, mivel aszfalton további munkát kell végeznünk, de elértünk valamennyi javulást, és fog még valamennyi jönni Spanyolországra. Rendben kell tehát lennie.

A másik kettővel, Wales-szel és Ausztráliával kapcsolatban, mindig jól teljesítünk ott, úgyhogy azt gondolom, a szezon hátralévő részének nem szabadna nehéznek lennie. Természetesen bármi történhet, de jól felkészültek vagyunk ezekre!

- Műszakilag milyen módosítások történnek az autón az év második felében?

- Eddig nem igazán csináltunk sok dolgot. Sokat dolgoztunk aszfalton, de inkább a felfüggesztés beállításain és az ilyen dolgokon. Néhány új dolognak kellene érkeznie a szezon végére, de meglátjuk, hogy használatba vesszük-e ezeket vagy sem. Kicsit attól fog függni, hogy hogyan alakulnak a versenyek és a pozíciónk a világbajnokságban.

 

Andrew

 

2018. szeptember 7.