Get Adobe Flash player

Dominálna a Toyota 2019-ben

Gyártói világbajnoki címe megvédését tervezi a Toyota a 2019-es rali világbajnokságon. Már a 2017-es bemutatkozásakor gyorsnak bizonyult a Yaris WRC, második versenyét meg is nyerte, 2018-ban pedig sokat lépett előre a Tommi Makinen vezette csapat. Második szezonjukban pilótájuk, Ott Tanak a legutolsó futamig versenyben volt az egyéni címért – melyet végül nem sikerült megszereznie –, a gyártói koronát pedig be is zsebelte a Toyota GAZOO Racing.

A japán gyártó Tanakkal, a 2017-es visszatérésük óta velük versenyző Jari-Matti Latvalával, valamint az újonnan igazolt Kris Meeke-vel kezdi meg az új idényt. Bizonyítottan gyors pilóták alkotják tehát a gárdát, a költségvetés is adott, de honnan jöhet még fejlődés? A kérdésre a finn bázisú csapat főmérnöke, Tom Fowler adott választ.

 

Erőátvitel

Az erőátviteli rendszerben fogja kijátszani a Toyota a homologizációs jokereit, a módosított első, középső és hátsó differenciálművel nagyobb vonóerőt próbálnak a talajra vinni, valamint jobb vezethetőséget szeretnének elérni.

„Az erőtávitel módosítása egy nehéz és hosszadalmas folyamat” – kezdte Fowler. „Ha egyszer lehomologizáltad az eredeti diffiket, át kell esned egy joker folyamaton, hogy módosítsd őket. És ha elrontod azt, egy további jokerhez kell folyamodnod, hogy helyrehozd ezt vagy visszatérj a régi felálláshoz.

A diffik rámpáin 2017 óta dolgozunk, most azonban többet foglalkozunk az első és a középső egység belső részeivel. Az autó vezethetőségének a javítása ezzel a cél, valamint hogy segítsük azt, hogy a nyomaték lekerüljön az útra. A murvás versenyeket célozzuk meg inkább, de lehet, hogy tudunk tanulni ebből az aszfaltra is.”

 

Motor

Amikor két évvel ezelőtt megtette első versenykilométereit a Yaris WRC, a riválisok számára rögtön kitűnt az autó erőforrása, főként annak teljesítménye. A motorfejlesztést a Toyota Motorsport végzi Kölnben, a folyamatos munkák gyümölcse pedig a 2018-as finn futamon tűnt fel igazán, ahol a TMG legújabb egysége nagyszerű győzelemre repítette Tanakot.

A motor és erőforrás kombinációja az, amivel a Toyota előnyben lehet idén, a két részegység fejlesztései nem csak egyszerűen gyorsabbá tehetik az autót, de nagyobb önbizalmat is adhatnak a pilótáknak. Az erőforrás a hírek szerint nyomatékosabb, mint valaha, lehetővé téve a versenyzőknek, hogy kihúzza az ereje őket a bajból, főleg a trükkös, folyamatosan változó tapadási körülmények között.

 

Keményíteni

Az autó törékeny elejével sok minden történt tavaly, a hűtő- és motorsérülések rengeteg pontjába kerültek a csapatnak. Ez egy olyan probléma, amiről Tommi Makinen is beszél, amikor azt mondja, hogy következetesebb teljesítményt kell nyújtaniuk.

Ezen gond ellenére az igazán kemény teszten, Törökországban Tanak újabb győzelmet aratott. Fowler azonban elismeri, nagyobb figyelmet kell szentelniük a durva felületen zajló versenyekre.

„Ha megkérdezi valaki, hogy melyik verseny volt az, amivel a leginkább csalódott voltam tavaly a teljesítmény tekintetében, akkor a törökországit mondanám” – jegyezte meg a főmérnök. „Oké, győztünk, de nem voltunk ott a tempó tekintetében, ahol lenni kell. Kitörte mindenki a futóművét, kivéve minket – azt lehetne mondani talán, hogy nagyon szerencsések voltunk, hogy nem találtunk el egy nagyobb követ sem. De nézzük meg az első napot, amikor a többi autónak nem volt problémája és hibája, hatodikak voltunk, és ott is maradtunk volna.

Trendként láttuk ezt tavaly, a szakaszok durvább részein, mikor az alapkőzeten mentünk, az kemény volt számunkra. Törökországban feláldoztuk a védelmet a teljesítményért, és tudtuk, amikor megkezdtük a versenyt, hogy nincs meg a sebességünk.

Keményen dolgoztunk a tapadásért a lassabb, lazább részeken, és ez volt az autó egyik nagy előnye tavaly – ugyanakkor ez a felfüggesztés védelmének rovására történt, ami azt jelentette, hogy nem tudtuk átvinni a sebességet a durva helyeken. Dolgoznunk kell ezen, kell valamennyi tesztelés a durva murván – a baj az, hogy nincs sok verseny, ahol erre lenne szükséged. Ez azt jelenti, hogy időt kell áldozni egy beállításra és az autónak tökéletesen specifikusnak kell lennie egy adott versenyhez. Általában véve a versenyek egyre könnyebbek az autók számára, ami nagyobb fókuszt jelent a teljesítményre.”

 

Áttekintés

Az erőátvitel és a felfüggesztés fejlesztése folyamatos, és úgy tudni, hogy a Toyota pilótái sokkal elégedettebbek a Yaris WRC által nyújtott érzéssel és visszacsatolással, mint voltak tizenkét hónappal ezelőtt.

Az autó külsején az egyetlen szembetűnő változás várhatóan a hátsó sárvédőszélesítések első része lesz 2019-re, melyek minimális módosításon esnek át, hogy segítsék a hűtés természetes légáramlását. A Yaris WRC a hírek szerint fogyhatna még egy kicsit, ugyanakkor egyre közelebb van a jelenlegi specifikációjú World Rally Car-ok optimumához.

A Toyota másik erőssége kétségtelenül az, hogy az anyagyár teljes mellszélességgel a program mögött áll. A japán cég elnöke, Akio Toyoda személyes támogatója Makinen munkájának, és rendszeresen el is látogat a világbajnokság futamaira. A támogatás a csapat költségvetésében is megmutatkozik, a Toyota a hírek szerint a szervizpark legjobb erőforrásokkal rendelkező alakulata.


Andrew

 

2019. január 12.