Get Adobe Flash player

A 2019-es rali világbajnokság előzetese

2017, azaz a legújabb technikai szabályzat életbe lépése óta két rendkívül izgalmas idényen van túl a rali világbajnokság. A részt vevő csapatok mindegyike képes volt futamokat nyerni, és mivel műszaki jellegű szabálymódosításokra nem kerül sor, remélhetőleg a 2019-es szezonra is megmarad ez a kiegyensúlyozottság. Az izgalmakat pedig csak fokozhatja, hogy több versenyző is csapatot váltott a téli szünetben.

 

Szabályváltozások

A gyártói bajnokságba nevező különítmények számára az éves tesztnapok számát ötvenötről negyvenkettőre csökkentik, ez a költségek csökkentését célozta meg. A versenyek gyorsasági szakaszainak teljes hossza az eddigi maximális ötszáz kilométerről háromszázötvenre csökken, a nap közbeni eddigi harminc perces szervizek pedig tíz perccel hosszabbak lesznek, megadva a lehetőséget a rendezőknek, hogy promóciós tevékenységeket iktassanak be a versenyzők részvételével.

A shakedown-on részt vevő versenyzők a futamra meghatározott számú új gumiabroncs mellett további négyben részesülnek, azok az 1-es prioritással rendelkező párosok pedig, akik a verseny egyik napján kiesnek, a következő reggel elsőként fognak rajtolni. Ez a döntés a sportszerűség jegyében született, vélhetően azokat védve, akik teljesítették az addigi összes kilométert, és így talán kevesebb panasz is hangzik el a korábban rajtolóktól arról, hogy a takarítás miatt mennyire különböző feltételek között kell autózniuk a később indulókkal szemben. A szabály kapcsán a Rally 2 kifejezés ugyanakkor nem marad a továbbiakban használatban.

A taktikázást kiküszöbölendő a Power Stage-et nem teljesítő autókhoz extra motort lehet felhasználni büntetés nélkül, a szezon során azonban csak egy ilyen lehetőséggel élhetnek a csapatok autónként. A járgányok a gyorsasági szakaszokat szabadon forgó négy kerékkel kell, hogy megkezdjék.

Komolyabb módosítások a támogató sorozatokat érintik, a legfőbb változás, hogy a WRC 2-es kiírást kettéválasztották. A WRC 2 Pro bajnokságban vehetnek részt R5-ös autóikkal a gyári csapatok az egyéni és a gyártói címért megküzdve. A hagyományos WRC 2-es sorozat immár teljes egészében a privátoknak szól, ami várhatóan nagyobb érdeklődést vált így ki.

A WRC 3-as kiírás nem örvendett nagy népszerűségnek, ezt törölte az FIA. A junior világbajnokság viszont továbbra is él, tulajdonképpen változatlan formában, az M-Sport azonban a legújabb Ford Fiesta R2-eseit fogja ehhez biztosítani. A fiatalok – tizenhárman neveztek eddig a sorozatba – öt futamon mérkőznek meg egymással a világbajnoki címért.

Bár a látványt nem fogja befolyásolni, a „nagyok” a Forma-1-hez hasonlóan a saját maguk által választott állandó rajtszámmal fognak ezentúl versenyezni. Az 1-es természetesen az uralkodó bajnokot, jelen esetben Sebastien Ogier-t illeti. (A szabályváltozásokról részletesebben itt, itt és itt lehet olvasni.)

Ami a sorozatot illeti, a WRC+ All Live szolgáltatás az angolon kívül immár spanyol kommentárral is elérhető lesz. A WRC Promoter azt is bejelentette, hogy a kenőanyagok gyártásával foglalkozó belga cég, a Wolf lesz a névadója a Power Stage-eknek, valamint hogy az Autodoc-kal, Európa piacvezető online autóalkatrész értékesítőjével is partnerkapcsolatra léptek.

 

Versenynaptár

A 2019-es kalendárban egy jelentősebb változás történt, Chile bekerült a menetrendbe. A futamot tavasszal, az argentin viadalt követően két héttel rendezik meg, logisztikailag ez lesz a legoptimálisabb megoldás. Ennek megfelelően a portugál és a szardíniai megmérettetésre kicsit később kerül sor. A januári, monte-carlói futammal kezdődő és a novemberben megrendezésre kerülő Ausztrál Rally-val záruló idény egyébként ugyanazokat az eseményeket tartalmazza ugyanabban a sorrendben, mint 2018-ban.

 

Csapatok

Az elmúlt két évben a sor végén kullogó Citroen magához tudta csábítani a hatszoros világbajnok Ogier-t. A franciák azon kívül, hogy leigazolták egykori protezsáltjukat, Esapekka Lappival (választott rajtszám: 4) kötöttek szerződést, mivel azonban Abu Dhabi a szponzorációs tevékenységeinek felülvizsgálatát végezve nem biztosít támogatást 2019-ben, a csapatnál nem maradt keret harmadik autóra. Ez egyben azt is jelentette, hogy az egyetlen 2018-as győzelmüket behúzó – tősgyökeres PSA pilóta – Sebastien Loeb nem számíthatott alkalmankénti indulásra. A teszteken Ogier és Lappi is hamar rájött, hogy a C3 WRC futóművével van még teendő, a finn pilóta azonban azt is megjegyezte az első montés tesztje során, hogy a Citroen motorja erősebbnek tűnik a Yaris WRC-jénél, hajtásrendszere pedig jobb. A Citroen Racingen nagy a nyomás, csapatvezetőjük, Pierre Budar elmondta, Ogier érkezésével nincs mese, nyerniük kell. A kétautós felállással egyértelműen az egyéni világbajnoki cím megszerzése a céljuk. A márka kilencvenkilenc győzelemmel rendelkezik, szeretnék minél előbb elérni a századikat. A gall versenygépen ismét feltűnt a Red Bull logója – úgy néz ki, az energiaitalos támogatás nem volt elég a harmadik autó indításához –, emellett a Citroen fordított dupla ék emblémájával ünneplik a márka százéves fennállását.

A 2018-ban a gyártói világbajnoki címet megszerző Toyota GAZOO Racing a távozó Lappi helyére a Citroentől szezon közben viharos körülmények között elküldött Kris Meeke-t (5) már ősszel leszerződtette, aki Finnországban többször is tesztelte a Yaris WRC-t. A brit versenyző tiszta lappal kezdi új esélyét, navigátort is vált, és Sebastian Marshall fogja diktálni neki az itinert. Jari-Matti Latvala (10) győzelemmel zárta az előző idényt, így kellő önbizalommal várja az újat, Ott Tanak (8) pedig, aki az utolsó viadalig csatában volt az egyéni koronáért, újonc évnek titulálta 2018-at a Toyotánál, most már azonban a világbajnoki címért akar ringbe szállni. Alább viszont csapattársai sem adják a céljaikat. Az alakulat vezetője, Tommi Makinen nem is tűzött ki más célt, mint hogy ugyanazzal a sikeres csomaggal elrajtolva mindkét koronát bezsebeljék. Ennek érdekében az erőátviteli rendszeren módosítanak, valamint a durvább felületű murvás versenyeken is megpróbálnak fejlődni.

A Hyundai Motorsportnál több fronton is személyi változások történtek. Az alakulat előbb lecsapott a szabaddá váló Loebre (19), majd a dél-koreai cégvezetés udvariasan megköszönte a csapatvezető Michel Nandan munkáját, miután a 2014-es bemutatkozás óta nem tudtak világbajnoki címet szerezni. Nandan helyére az eddigi ügyfélszolgálati vezetőt, Andrea Adamót nevezték ki. Az kissé furcsa az alakulat kapcsán, hogy nem nevezték meg, ki fog ezentúl a technikai fejlesztésekért felelni. Adamo ugyanakkor elmondta, a cél változatlan, a gyártói és az egyéni világbajnoki címért is harcban akarnak lenni. Ebben legfőbb fegyverük Thierry Neuville (11), aki az elmúlt három szezont rendre a második pozícióban zárta. A belga célja, hogy következetes teljesítmény nyújtsanak, amivel esélyük lehet a hőn áhított világbajnoki címre. A Hyundai másik állandó versenyzője Andreas Mikkelsen (89) lesz. Loeb, aki hat futamon, köztük az idény első két viadalán vesz részt, azt nyilatkozta, reméli, gyorsan felveszi a sebességet új masinájával és versenyképes tempót tud majd mutatni. A másik nyolc megmérettetésen Dani Sordo (6) állhat rajthoz az i20 Coupe WRC-vel, mely a továbbfejlesztett motorral fog futni, amit Neuville Ausztráliában használt is már.

Miután a Ford nem nyújtott akkora támogatást, mint reméltek, Ogier távozott az M-Sporttól. Ez magával rántotta a Red Bullt is. A helyzet igencsak bizonytalanná vált Malcolm Wilson csapatánál, az is benne volt a levegőben, hogy nem neveznek az idei sorozatba. Végül ez szerencsére nem következett be, és ott lesznek a rajtvonalon, viszont csak két állandó versenyzővel, Teemu Suninennel (3) és Elfyn Evans-szal (33). Marko Salminen, illetve Scott Martin személyében mindkét pilótának új navigátora lesz. A brit különítmény alkalmanként indít egy harmadik autót is, Monte-Carlóban és Svédországban Pontus Tidemand (7), Portugáliában pedig Gus Greensmith ülhet annak volánja mögé. Suninen elmondta, reméli, hogy Ogier kiválásával nagyobb szerepet kaphat a csapatban, nagyobb hatása lehet az autó fejlesztésére, valamint többet is tesztelhet, miután 2018-ban mindössze nyolc ilyen napot tölthetett az autóban. Az M-Sport is komoly előrelépéseket tervez a Fiesta WRC-vel, ezek közül Monte-Carlóba is elvisznek néhányat, de az első félévben még több minden várható tőlük technikai fronton. Miután az előző év második felében Ogier a ZF – akkor még Sachs márkanévvel illetett – lengéscsillapítóival futott a murvás versenyeken, szerződést kötöttek a céggel, így kizárólag a németek egységeit fogja használni Evans és Suninen, de a Fiesta WRC aerodinamikájának hátsó része is átesett ismét egy kis finomításon, hogy a teljesítmény mellett a tartósságát is javítsák. Új az autó elektronikája, a lámpasor adaptív lámpákat kap, és használatba veszik végre a tavaly év végére elkészült, de akkor be nem vetett új erőforrást is, mely jelentős teljesítménynövelésen esett át. A járgány, melyről a figyelemfelkeltés okán nagyon találékonyan már a közös birminghami bemutató előtt közzétettek néhány fotót, nitro-kékben fog pompázni. Wilson nagyobb figyelmet kíván fordítani cége kereskedelmi tevékenységeire a jövőben, emiatt Richard Millener veszi át a rali világbajnoki alakulat csapatvezetői tisztségét. Ő rögtön le is szögezte, nem lát okot arra, hogy ne tudnának olyan szinten működni, mint ahogyan az előző két évben tették, a sikerek kellő önbizalmat adtak a csapattagoknak.

Craig Breen, Hayden Paddon és Mads Ostberg a holtszezon vesztesei, egyikük sem kapott gyári autót az idei évre. Paddonnak Loeb érkezésével mindössze egy versenyre, a Finn Rally-ra kínált lehetőséget a Hyundai, ő azonban nem kívánt élni ezzel, de Breen terveiről sem derült ki konkrétum egyelőre. Ostberg a Citroen kötelékében a WRC 2 Pro bajnokságban fog rajthoz állni a belga DG Sport C3 R5-ösével. Nála, valamint az M-Sport színeiben szereplő Gus Greensmith és Lukasz Pieniazek esetében is úgy tűnik, hogy az anyagiak játszották a főszerepet a versenyzők és az adott csapat közötti megállapodásban. A Skoda a WRC 2-es címvédő Jan Kopecky-vel és a fiatal tehetség Kalle Rovenperával tervezi a szereplést, ugyanakkor a tavaly a Finn Rally WRC 2-es értékelését megnyerő Eerik Pietarinen is lehetőséget kap, például rögtön Svédországban. A Skoda Motorsport egyébként nem nevezett egyből a bajnokságba, a feltételezések szerint amiatt, mert az FIA későn tette közzé az új sorozat szabályait, így csúszott a csapat költségvetésének jóváhagyása is. Valószínűleg emiatt nem lesz ott Kopecky a Monte-Carlo Rallye rajtjánál, ahol Rovenpera sem gyári géppel áll rajthoz, hanem Toni Gardemeister alakulatáéval. A Hyundai Motorsport úgy döntött, nem vesz részt a WRC 2 Pro bajnokságban. A Volkswagen Motorsporttól azt mondták korábban, hogy nem kívánnak gyári szinten belebonyolódni a WRC 2 küzdelmeibe, azóta viszont, hogy kiderült, hogy létrejön a WRC 2 Pro sorozat, nem nyilatkoztak.

A 2019-es rali világbajnokságba gumibeszállítóként a Michelin és a Pirelli regisztrált eddig, a WRC-s alakulatokat azonban egyhangúlag a francia gyártó látja el abroncsokkal.

 

Andrew

 

2019. január 21.