Get Adobe Flash player

A ralisport gumiszabályai

 

A Pirelli aggodalmát fejezte ki…

… a rali világbajnokság új gumiszabályait illetően

 

A Pirelli képviseletében Paul Hembery azt nyilatkozta, hiányolja azokat a törekvéseket, amik a gumigyártó cégek jövő évi rali világbajnokságra történő belépését segítenék.

Az olaszok számára ez a harmadik és egyben utolsó esztendő, amikor a WRC számára kizárólagos abroncsbeszállítói az úgynevezett „control tyre”-öknek azaz az ellenőrzött gumiknak. Az FIA döntésének értelmében a következő szezonra visszatér a gumiháború – még ha a csapatok ez ellen tiltakoznak is.

A Pirelli volt az egyetlen olyan vállalat, aki az év elején pályázatot adott be a következő három évre szóló kizárólagos beszállítói tenderre. Miután a felek nem tudtak megállapodni, egy egy évre szóló feltételes egyezség született olyan kikötéssel, hogy az FIA ezt ez év március végéig elvetheti, amennyiben újra versenyt akar hirdetni az abroncsgyártók között. Ezt követően a Pirelli tenderanyagát az egyéves megállapodással együtt sutba dobta a szövetség.

A 2011-es gumiszabályokról szóló megbeszélést követően az FIA a múlt hét végén kiadott egy dokumentumot, ami szabályozza a lehetséges beszállítókra vonatkozó homologizációs folyamatot. Ez a leírás eljutott az Autosport szerkesztőségéhez.

A dokumentum rendelkezik arról, hogy a beszállítók kétfajta keménységű aszfalt és murvagumit, valamint egy hógumit gyárthatnak. Tesztelés szempontjából nincsen megkötés a talajtípusra, viszont a gyártók az egyes gumitípusaikat maximum 1000 kilométeren keresztül tesztelhetik, és a négy alkalommal megtartható kétnapos teszten 100 abroncsnál többet nem használhatnak fel.

Az új szabály másik fontos pontja az a feltétel, hogy a beszállítók 15-20 százalékkal csökkentsék a legyártott gumik számát a 2012-es és 2013-as szezonra. A gyárak szeptember 1-ig adhatják le pályázataikat az FIA-nál, ezekről a hónap közepéig dönt a szövetség testülete. Azok a cégek, akiknek pályázatát elfogadták, november elejéig kell kereskedelmi forgalomba hozniuk murvagumijaikat, az aszfaltra való abroncsaikat november végéig, a hógumikat pedig december 20-ig.

A gyártók, az FIA technikai szabályzat 1.5 pontjának megfelelően a 2011-es évad során az FIA beleegyezése nélkül nem módosíthatnak a gumik specifikációján. Ez a feltétel Hembery szerint elriaszthatja a lehetséges beszállítókat.

A Pirelli embere a következőket nyilatkozta a szabályzatról: „Azt kell mondanom, teljesen elképesztő. Nem tudok rájönni, hogyan juthattunk idáig. Ez nem úgy néz ki, mint egy ellenőrzött gumikra vonatkozó forgatókönyv, de nem is biztosít a gumigyártó cégek részére tényleges versenyfeltételeket.

El tudná magyarázni nekem valaki, hogy egy cég, aki mondjuk teljesen versenyképtelen az első murvás versenyen, a szezon hátralévő részében csak ülni fog a babérjain és tűri, hogy a többiek folyamatosan legyőzik? Ez nem az, mint amit mi egy versenyen látni akarunk. A Pirellinek a versengés azt jelenti, hogy a gumigyártás technikai oldaláról felvesszük a harcot a többiekkel.

Ez a fajta versengés ösztönzi a Pirellit, de az új belépőknek is reális esélyt kellene adni azzal, hogy versenyképes járműveket biztosítanak számukra a tesztekhez és időt adnak a felkészüléshez.

Az is lehet, hogy egy csapat az egyik autóján ilyen, a másikon olyan gumimárkát használ majd, ez biztosítaná azt, hogy az adott csapat ne kerüljön hátrányba egyik versenyen sem. Érdekes volt nézni a Moto GP-ben Valentino Rossit és Jorge Lorenzót, amint ugyanolyan motorokon, de különböző abroncsokon futottak. Ennek is vége lett azonban, szóval nem könnyű mérlegelni ezeket a dolgokat.

Természetesen nagyon sokba kerül a gumik teljesítményének javítása, ez a mai világban a versenysportban már nem is szokás ebben a formában. Ez egy körfolyamat, éppen ezért nem tűnik most egy logikus gondolatnak az, hogy visszahozzák a gumiháborút a rali világbajnokságban. Ugyanakkor el kell fogadni azt, hogy van egy terv, ki kell próbálnunk, alkalmazkodni kell a változásokhoz, mert ez egy stratégia része, hogy a ralizás ismét nagyobb érdeklődéssel bírjon, hogy a résztvevők száma újból a régi legyen.”

Hembery fenntartással kezeli a fejlesztésre vonatkozó szabályok gyakorlati alkalmazását.

„Kétségeim vannak azzal kapcsolatban is, hogy a dokumentum tartalmaz kiskapukat – magyarázza. Létezett egy szabályzat a GT versenyzésre is, ami szerint a gumira vonatkozó specifikációkat befagyasztották egy szezonra. Az egyik vetélytársunknak azonban számos problémája volt az abroncsaival, ezért kérelemmel fordult a szövetséghez, amit meg is kapott. Ezután a gumijaikat használó csapatok a versenyeken egy extra garnitúrát is felhasználhattak, ami nonszensz. Aggódom, hogy hasonló dolgok előfordulhatnak itt is.

Azzal, hogy ilyen szűkre szabták a fejlesztési időszakot és korlátozták a teszteket is – ami párosul az amúgy is magas költségekkel -, kétlem, hogy sok gyártó szállna be a küzdelmekbe. A magunk részéről elmondhatom, áttekintjük helyzetünket, majd ezután döntünk a folytatásról.”

 

Andrew

 

2010. július 25.