Get Adobe Flash player

Tanak az újabb svédországi betolakodó

A 2019-es Svéd Rally összefoglalója

 

Ott Tanak hibátlan teljesítménnyel nyerte a szélsőséges körülmények között zajló Svéd Rally-t. Az észt a hatvanhetedik alkalommal zajló viadalon mindössze a negyedik nem skandináv győztes, ráadásként életében először a világbajnoki pontverseny élére is került.

A 2019-es rali világbajnokság második fordulója szokás szerint a sorozat egyetlen igazi télies körülmények között zajló versenye, a Svéd Rally volt. A hosszú kemény tél látszólag ideális körülményeket teremtett a hétvégére, megfelelő mennyiségű hó várta a rajthoz állókat, ennek ellenére sokan aggódtak azon a futam előtti napokban, hogy a pályák nem lesznek a legjobb állapotban. Ennek oka pedig a nagy hideg volt, a hőmérséklet a versenyt megelőző hetekben nem ment 0 fok fölé, nem volt olvadás, ami után megfelelő jégréteg képződött volna a pályákon. Ez nem bizonyult jó hírnek sem az elöl rajtolók, sem a rendezők számára, előbbiek ugyanis kedvezőtlenebb tapadási viszonyokkal találkozhattak, utóbbiak pedig az utak tönkremenetelétől tarthattak.

A Monte-Carlóban a századik futamgyőzelmét arató Citroen nem tudta még pontosan beazonosítani Esapekka Lappi ottani motorhibáját, a Sebastien Ogier-nél jelentkező, gázpedállal kapcsolatos apró problémát azonban megoldották. A csapat Svédországban, Malung mellett folytatta le a felkészülési tesztjeit, mindkét pilótájuk két napot tölthetett a C3 WRC volánja mögött, a versenyre pedig mindketten vadonatúj autót kaptak.

A Hyundai ezzel szemben ugyanazokat az i20 WRC-ket vitte a skandináv eseményre, mint amik Monte-Carlóban futottak. A különítmény pilótái egy-egy napot gyakorolhattak Kall mellett. Sebastien Loeb az FIA eseményéről – beiktatták az összes eddigi rali világbajnokot a Hírességek Csarnokába – érkezett közvetlenül a tesztre, melynek végén nagyot bukott, így a csapat egész éjszaka dolgozhatott az autón, hogy Andreas Mikkelsen számára készen álljon az. Loeb volt egyébként az első, aki nem skandinávként győzni tudott a Svéd Rally-n, ugyanakkor utoljára 2013-ban versenyzett itt.

A Toyota GAZOO Racing ralicsapata Finnországban tesztelt a Svéd Rally-ra, arra a versenyre, ahol első győzelmét aratta rögtön a bemutatkozó évében, 2017-ben Jari-Matti Latvalával. A finn első rali világbajnoki diadalát is itt aratta, még 2007-ben, amikor a rali világbajnokság legfiatalabb futamgyőztesévé vált, most viszont a 197. rajtjára készült már, amivel a legnagyobb sikereit a Toyotával elérő Carlos Sainz-tól átvette a rekordot a pilóták között. A csapat kipróbált egy új lengéscsillapítót, amivel Latvala elégedett volt, majd azt a három Yaris WRC-t szállították Svédországban, mint amik a Monte-Carlo Rallye-n is láthatók voltak, ugyanakkor Ott Tanak és Kris Meeke autót cseréltek. A Toyota most először négy versenygépet indított, a negyedikkel Marcus Grönholm állt rajthoz saját magának szánt és kissé megcsúszott ötvenedik születésnapi ajándékként.

Az M-Sport a Toyotához hasonlóan nem Svédországban, hanem Lappföldön készült, Elfyn Evans, Teemu Suninen és Pontus Tidemand is egy-egy napot tölthetett a Ford Fiesta WRC volánja mögött. Lorenzo Bertelli is nevezett a versenyre, ő két napot tesztelt. Suninen és Tidemand ugyanazzal a géppel állt rajthoz, mint amivel az első futamon, Evans viszont egy olyat kapott, amit jobbára Ogier használt az elmúlt két idényben. Az M-Sport elárulta, hogy fűthető oldalablakokat szereltek autóikba, a csúcstechnológia a hagyományokkal a szénszálas anyagból készült hólapát formájában ötvöződött és hogy a Fiesta WRC emelési pontjait szénszálas talppal védték, hogy azok ne süllyedjenek be a hóba egy esetleges kaland során. Suninen emellett hozzátette, idén több beállítási lehetőséggel rendelkeznek, amivel érzi, előre léptek. Egy ötödik Forddal Janne Tuohino is rajthoz állt, így rekordszámú, tizennégy újgenerációs WRC indult a svéd viadalon.

A világbajnokság promótere sem tétlenkedik, a verseny előtt két olasz ruhaipari beszállítóval kötött megállapodást. Az Errea a sorozatnak és a WRC TV-nek a stábját látja el ezentúl öltözékkel, míg az Atlantis a 2018-as évhez hasonlóan a sapkákat biztosítja.

A Thierry Neuville sikerével zárult csütörtök esti hagyományos karstadi közönségcsalogatón a pálya nem volt a legjobb állapotban az enyhére fordult időjárás miatt, pénteken azonban megfelelő feltételek között rajtolhatott el a mezőny. Suninen bizonyult a nap meglepetésemberének. A finn már délelőtt villantott, szakaszt is nyerve másodikként érkezett a nap közbeni szervizbe. Délután a nagy olvadásban kihasználta a körülményeket, ismét a leggyorsabb tudott lenni a svullryai különpróbán, ezzel az élre került, és meg is tartotta a vezetést. Ugyanakkor csak két másodperc előnnyel rendelkezett este, ami annak is volt köszönhető, hogy az utolsó, már sötétben zajló gyorsasági előtt nem rögzítették rendesen a lámpasort, ami elmozdult a szakaszon, zavarva a pilótát a kilátásban.

Tanak harmadikként rajtolva ideális körülmények között autózhatott délelőtt, két szakaszgyőzelemmel az élen is zárta a kört. Délután azonban az enyhe időjárás miatt elkezdett olvadni a hó, az utakon hatalmas latyak keletkezett, helyenként a murva is előbukkant, ami nem kedvezett már az elöl rajtolóknak. Tanak ekkor visszacsúszott a harmadik pozícióba, ahonnan estére előre tudott lépni egy helyet, és megmaradt az esélye a győzelemre.

Mikkelsen harmadik időnél nem tudott jobbat felmutatni. Délelőtt egy hófalnak köszönhetően megsérült autójának bal eleje, csökkentve az aerodinamikai hatást, délután pedig elfogytak a szögek a gumijaiból, ugyanakkor hibamentesen, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a norvég, aminek eredményeként a képzeletbeli dobogó alsó fokáról várhatta a folytatást tizennyolc szekundum lemaradással. Evans reggel megforgott, majd a következő szakasz sem sikerült neki jól. Onnantól számolva azonban ő volt a leggyorsabb, két szakaszgyőzelmet is aratott, és végül negyedikként zárta a napot. Lappinak délután volt egy kalandja, egy jobbkanyarból kifelé ötödik fokozatban ment bele a hófalba, megpördült, és kis híján fel is borult. Az eset során megsérült Citroenjének splittere, a finn visszacsúszott a kilencedik pozícióba, ahonnan a zárógyorsaságin az ötödik helyre tudott előrejönni.

Loeb délelőtt nem találta a ritmust, délután viszont már második időket is fel tudott mutatni. A Hyundai pilótája a hatodik helyen zárta a pénteki napot, őt azonban öt másodpercen belül ketten is követték.

Neuville az első kört a harmadik pozícióban zárta, autója beállításaival azonban nem volt elégedett, elmondása szerint úgy ugrált a Hyundai a dobálós részeken, mint egy kenguru. Délután a belga számára sem voltak ideálisak a feltételek, az ötödik szakaszon megforgott, az esetnél ráadásul megsérült az i20 WRC első lökhárítója és bal első sárvédője, ami nem tett jót az aerodinamikának. Neuville hetedikként várhatta a folytatást. Mögötte Meeke következett, aki délelőtt óvatos volt, miután a shakedown-on egy nyomvályú bedobta az árokba. A nyolcadikról aztán feljött az ötödik pozícióba, de az utolsó előtti szakasz rajtjában lefulladt, és végül a nyolcadik helyen fejezte be az első napot.

Tidemandnak, aki azért állt rajthoz a Monte-Carlo Rallye-n, hogy a lehető legtöbbet tanulja a Ford Fiesta WRC-ről a számára oly fontos hazai versenye előtt, nem indult jól a viadal, délelőtt összeakadtak az ablaktörlői, majd a gázpedállal is gondja akadt. Délután némi alulkormányozottsággal küszködött a hazai pálya előnyét élvező pilóta, és közel másfél perc lemaradással kilencedikként zárta a napot. A délutáni irreális pályaviszonyokra jellemző egyébként, hogy az utolsó szakaszon egy R5-ös autó bizonyult a leggyorsabbnak, Jari Huttunen a Skoda Fabiával nyerte a torsby-i gyorsaságit.

Grönholm már reggel megforgott, később pedig belecsúszott a hófalba, így röviddé vált a pénteki napja. Délután aztán a WRC-s mezőnyből hasonlóképpen jártak pórul mások is. Ogier a délelőtti kör után az ötödik pozíciót foglalta el tizennégy másodpercre a versenyben akkor élen álló Tanaktól, délután azonban megviccelték a körülmények, kicsúszott, és mivel nem volt, aki visszasegítse az útra, nem tudta folytatni a versenyt. Latvala folyamatosan az élbolyban autózott, délután át is vette a vezetést, az utolsó különpróbán azonban – ami előtt öt másodperc hátránnyal a második helyen állt – a nagy igyekezetben hibázva ő is a hó fogságába került, és nem tudta teljesíteni a szakaszt.

Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője este kijelentette, készek minden kockázatra a győzelemért. Suninen kezéből azonban már a szombati első szakaszon kicsúszott a vezetés, miután a gyors részeken kissé óvatos volt, a feketeleves pedig csak ezután következett. A finn a következő gyorsaságin becsúszott a hófalba, ahonnan több mint egy perc időveszteséggel tudott csak kiszabadulni, és a nyolcadik helyen találta magát, délután ráadásul ugyancsak hibázott egyet, nekicsúszott egy fának. Az ütközéstől megsérült a Fiesta WRC bukócsöve, emiatt nem folytathatta a napot az M-Sport versenyzője, aki visszatért a szervizbe. A csapat szerelői az este folyamán kicserélték a sérült részt, Suninen ennek köszönhetően másnap visszaállhatott a versenybe.

Tanak szombaton reggel azonnal átvette a vezetést, majd Suninen kicsúszása azt jelentette, hogy félperces előnnyel rendelkezett rögtön. Délután, amikor ismét olvadni kezdett a hó, egymás után két szakaszgyőzelmet is szerzett, a napot pedig csaknem egyperces fórral zárta. Az észt mögött hatalmas csata bontakozott ki a második helyért. Mikkelsen délelőtt – amikor még ideális, hó- és jég fedte utakon futhatott a mezőny – megszerezte a pozíciót, az első kör végén tizenhét másodperc előnnyel is rendelkezett az őt követő pilóta előtt, a nap végére azonban – egy megforgás miatt is – elolvadt ez, és befogták őt. Lappi tizedre azonos idővel várhatta a befejező napot. A finn az előző napi hibája miatt nem volt elég bátor a tempós részeken délelőtt, délután viszont folyamatosan legjobb hármas időket futott, aminek köszönhetően utolérte Mikkelsent. Neuville elégedetlen volt autója kezelhetőségével délelőtt, de igyekezett, olyannyira, hogy délután egy 360 fokos piruettet is bemutatott. Szerencséjére nem esett le az útról, és néhány másodpercet vesztett csupán az esettel. A Hyundai versenyzője a napot 2,3 másodperc hátránnyal zárta Mikkelsenhez és Lappihoz képest, tehát jó esélye mutatkozott az ezüstérem megszerzésére.

Evans nem volt képes tartani a formáját, ami autója túlkormányozottságának is volt betudható, így nem tudott csatában maradni vetélytársaival, ugyanakkor Neuville-hez képest tizenkét másodperc volt csak a különbség a szombati nap végén. Meeke a rajtpozíciójának köszönhetően délelőtt és délután is hátrányban volt az eredménylistán őt megelőzőkkel szemben. Délután, a hagfors-i gyorsaságit követően az irreális viszonyok közepette meg is jegyezte a brit, hogy olyan volt a szakasz, mint amilyen a legtrükkösebb monte-carlói. Meeke-t Loeb követte a hetedik pozícióban, kettejük között kevesebb, mint két másodperc volt a különbség. A francia délelőtt a lassúra írt itinerére panaszkodott, a délutáni hosszú körben pedig óvta a gumijait, mivel csak egy pótkereket vitt magával. Tidemand nyolcadikként zárta a szombati napot.

Az előző napi WRC-s kiesők visszaálltak. Délelőtt előny volt elsőként rajtolni, Ogier szerzett is két szakaszgyőzelmet, délután pedig késett tizenöt percet, hogy ne a latyakban kelljen autóznia. A francia tesztelte a C3 WRC-t, és eközben egy újabb részsikert is begyűjtött. Latvala ugyancsak behúzott egy szakaszt délelőtt, délután viszont ismét belecsúszott a hófalba.

Vasárnap már csak három szakasz, alig több mint ötven versenykilométer várt a talpon maradottakra. Tanak természetesen nem vállalt felesleges kockázatot az első két különpróbán, a Power Stage-en azonban odalépett, és szemtelen módon 3,5 másodperccel jobbnak bizonyult mindenkinél a kilenc kilométeren. Az észt ezzel begyűjtötte a hétvége maximális pontszámát, és az élre került a világbajnokság egyéni pontversenyében, ráadásként a Toyota is átvette a vezetést a gyártók között. Tanak Loeb, Ogier és Neuville után a negyedik pilóta, aki nem skandinávként tudott diadalmaskodni a Svéd Rally-n, győzelmét pedig mentorának, Markko Martinnak ajánlotta.

Mögötte folytatódott a csata a dobogós helyezésekért. Lappinak tavaly nagyon jól sikerültek ezek a szakaszok, így önbizalommal telve várta a befejező napot. Ezt rögtön jelezte is közvetlen riválisainak azzal, hogy reggel jobb időt futott náluk, majd ugyanígy tett az utolsó előtti szakaszon is, a Power Stage-et Neuville előtt négy, Mikkelsen előtt pedig nyolc szekundum előnnyel várhatta. A befejező gyorsaságin a belga ugyan jobbnak bizonyult nála, előnyéből azonban három másodpercet megtartott a finn, és megszerezte a második helyet.

Neuville már az első szakasz után elismerte, autója határait feszegette, a futam végén pedig elmondta, nem tudott versenyre kelni Lappival a gyors részeken. „Jók vagyunk a kanyargós szakaszokon, de a gyorsakon hiányzik valami, a határon vagyunk állandóan” – magyarázta a belga, aki a Power Stage-en azért a második időt tudta felmutatni. Mikkelsen sem tudott többet tenni, azt mondta, egy kicsit reaktívabb kocsira lenne szüksége. A norvég negyedikként ért a verseny céljába. Evans ezen a napon egy hullámhegyet kapott el, az utolsó előtti szakaszt megnyerte, aztán pedig egy harmadik időt futott, de Mikkelsen legyűréséhez ez sem volt elég, három másodperc hiányzott csupán a negyedik helyhez.

Meeke nem hagyta magát Loebbel szemben, folyamatosan gyorsabb tudott lenni ellenfelénél, így megszerezte a hatodik helyet. Loeb hetedikként zárta a Svéd Rally-t, miután nem volt magabiztos a nagysebességű pályákon, lévén ilyen tempónál még nem igazán tapasztalta meg az újgenerációs WRC aerodinamikai hatékonyságát. Utána Tidemand következett a sorban, a további pontszerző pozíciókban pedig az R5-ös autót hajtó, Ole Christian Veiby, valamint Tuohino végeztek.

A WRC 2-es kategóriában a Volkswagen Polo R5-öst kormányzó Veiby pénteken délelőtt az élre állt, és a norvég onnantól kezdve ki sem engedte a kezéből a vezetést, bár Huttunen szombaton estére nagyon közel került hozzá. A Skoda Fabia R5-össel versenyző finn pénteken fél percet vesztett egy defekttel, de úgy nézett ki, az ezüstérem meglesz neki, vasárnap azonban hibázott, és kiesett. Veiby győzött tehát, a dobogót pedig elfoglalták a Volkswagenek, másodikként Emil Lindholm zárta a viadalt két perces lemaradással, harmadikként pedig Johan Kristoffersson ért célba. A WRC 2 Pro-ban ezúttal több nevező volt már, mint Monte-Carlóban. Mads Ostberg, aki tesztnek szánta a viadalt, nem volt elégedett a Citroen C3 R5 kezelhetőségével, pénteken pedig fékhiba is hátráltatta. A norvég az R5-ös mezőnyt tekintve a második lett csupán, de a gyáriak számára kiírt versengésben a problémák ellenére megszerezte a diadalt három percnyi előnnyel. A Skoda Motorsport pilótája, Kalle Rovanpera tudta felmutatni a WRC 2 Pro kategóriában a legtöbb szakaszgyőzelmet, de a fiatal finn pénteken és szombaton is perceket vesztegelt a hó fogságában, emiatt be kellett érnie a második hellyel. Gus Greensmith zárt még a dobogón Ford Fiesta R5-ösével. A brit versenyző nem sok tapasztalattal rendelkezik havon, ráadásul műszaki hibák is hátráltatták.

A junior világbajnokság mezőnye a Svéd Rally-n kezdte meg a 2019-es küzdelmeket a vadonatúj Ford Fiesta R2-esekkel. A tavaly a sorozatot második helyen záró Dennis Radström pénteken délután az élre állt, a következő napon pedig csaknem kétperces előnnyel rendelkezett már, amikor beesett az árokba, ahonnan nem tudott kijönni. A vezetést a tavalyi U27-es Európa-bajnokság második helyezettje, Tom Kristensson örökölte meg ekkor, amit aztán nem is adott ki a kezéből a svéd. Az első junior világbajnoki futamán induló Kristensson úgy nyert, hogy csak egy szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyet másfél perces hátránnyal az észt Roland Poom szerezte meg, a harmadikat pedig a spanyol Jan Solans – a 2017-es bajnok Nil öccse.


Eredmények

 

67. Svéd Rally

A 14 futamos világbajnokság 2. versenye – Karlstad – 2019. február 14-17.


1. Ott Tanak EST Toyota WRT, Yaris WRC 2ó 47p 30mp

2. Esapekka Lappi FIN Citroen WRT, C3 WRC +53,7mp

3. Thierry Neuville BEL Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +56,7mp

4. Andreas Mikkelsen NOR Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +1p 5,4mp

5. Elfyn Evans GBR M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +1p 8,2mp

6. Kris Meeke GBR Toyota WRT, Yaris WRC +1p 38,8mp

7. Sebastien Loeb FRA Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +1p 49,7mp

8. Pontus Tidemand SWE M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +3p 37,7mp

9. Ole Christian Veiby NOR Volkswagen Polo GTI R5 +6p 34mp

10. Janne Tuohino FIN Ford Fiesta WRC +8p 21,4mp

 

Power Stage sorrend: 1. Tanak, 2. Neuville, 3. Evans, 4. Ogier, 5. Lappi

Szakaszgyőzelmek: Tanak: 6, Ogier: 3, Evans: 3, Suninen: 2, Neuville: 2, Latvala: 2, Huttunen: 1

 

A világbajnoki pontverseny állása:

Pilóták: 1. Tanak: 47, 2. Neuville: 40, 3. Ogier: 31, 4. Meeke: 21, 5. Lappi: 19, 6. Loeb: 18, 7. Evans: 13, 8. Mikkelsen: 12, 9. Latvala: 10, 10. Greensmith: 6, 11. Tidemand: 4, 12. Bonato: 4, 13. Sarrazin: 2, 14. Veiby: 2, 15. Fourmaux: 1, 16. Suninen: 1, 17. Tuohino: 1

Gyártók: 1. Toyota GAZOO Racing World Rally Team: 58, 2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team: 57, 3. Citroen Total World Rally Team: 47, 4. M-Sport Ford World Rally Team: 30

 

Andrew

 

2019. február 17.