Get Adobe Flash player

Ostberg és a rémület

Miután nem kapott helyet a Citroen rali világbajnoki csapatában, a franciák támogatását élvezve az új WRC 2 Pro sorozatban versenyzik 2019-ben Mads Ostberg. Első megmérettetésére a Svéd Rally-n került sor, és bár megnyerte a kategóriát, küszködött azzal, hogy felvegye a versenyt az R5-ös élmenőkkel, majd elmondta, nehezebb volt az átállás a C3 WRC változatáról az R5-ösre, mint ahogyan gondolta, valamint hogy sokat kell dolgoznia a Citroennek, hogy felhasználóbarátabbá tegye a gépet.

Bár győzött a WRC 2 Pro-ban, a norvég pilóta nem volt nyugodt a négynapos viadalon, mivel úgy érezte, túl kellett lépnie a saját és autója korlátain, hogy nagyobb sebességet találjon. „Magamon kívül és a határon túl voltam azzal kapcsolatban, ami az autóval lehetséges, de még így sem volt esélyünk. Úgy értem, a hófalban kötöttünk volna ki, ha így mentünk volna a teljes versenyen. Az agyamat kellett használnom és lelassítani, de el tudom mondani, volt néhány elég nagy pillanatunk” – vallotta be Ostberg. „Nagyobb lépés volt, a World Rally Car-ról az R5-re állni, mint gondoltam. Ez egy nagy-nagy kihívás volt, és az, hogy az első verseny egy havas verseny volt a C3 R5-tel, egy hatalmas kihívás volt. Nem voltunk jól felkészülve, és nagyon küszködtünk a verseny folyamán. Másrészről erős eredményt értünk el. Mindent megtettünk minden szakaszon, amit tudtunk. Magamon kívül voltam minden szakaszon, és minden alkalommal, amikor próbáltam növelni a tempót, nem volt lehetséges. Őszintén szólva elég stresszes volt, de kitartóan hajtottunk egy olyan versenyre, hogy ne legyenek drámák, végül pedig elég erős lett az eredmény. Pozitív ez a Citroen számára és számunkra, hogy a nehézségekkel is elértük ezt az eredményt. Az bizonyos, hogy haza kell mennünk és dolgozni kell, hogy erősebben térjünk vissza a csatába.”

Ostberget megkérdezték arról is, melyik volt a legkeményebb része a kategóriaváltásnak. „Nehéz ezt megválaszolni, mivel a váltás maga egy hatalmas lépés. Az egyensúly tekintetében is és ahogyan vezetni kell az autót. Nem működött az autó olyan jól ezen a versenyen, ez nem titok – a C3 WRC viszont működik. Küszködtem nagy sebességnél, azt hiszem, hozzá is szoktam a World Rally Car-ok leszorítóerőjéhez, ez az autó leggyengébb pontja.”

A norvég később azt is bevallotta, meg volt rémülve és nyugtalanul érezte magát a Svéd Rally során a Citroen C3 R5-ben. „Meg kell próbálnunk vezethetőbbé tenni az autót” – nyilatkozta az autosport.com-nak. „Nincs az autó beállítva a csúszós körülményekre. Küzdöttem minden szakaszon és minden kanyarban a teljes versenyen. Megpróbáltunk változtatni a merevségen elöl, hátul és mindkét helyen, de nem könnyű. Úgy érzem, nem elég a tapasztalatom, hogy megoldást találjunk erre. Svédországban nem mentünk a megfelelő irányba. Az autónak sok munkára van szüksége, nincs még meghatározva, hogy különböző szakaszokon kell rajta dolgozni vagy különböző tapadási szintekkel, nagyon kicsi az ablak, hogy megtalálja valaki az autó beállítását. Jelenleg változtatunk sok különböző paramétert, hogy pozitívumokat találjunk, az azonban biztos, hogy ez nem könnyű és nem élvezetes. Tizenkétszer teljesítettem ezt a versenyt korábban, és ez volt az első alkalom, hogy nem élveztem. Ennyire nyugtalan és rémült voltam, amikor vezettem.”

A következő versenye az Argentin Rally lesz a C3 R5-tel Ostbergnek, aki elmondta, a Citroennek dolgoznia kell az autón. „A Citroen Racinggel együtt csinálom a fejlesztési munkát. Sok a teendőnk, de úgy tűnik, az erőforrás megvan.”

A Citroen új R5-ös autója 2017-ben teljesítette első éles bevetését, majd tavaly futott először teljes WRC 2-es szezont. Bár Yoann Bonato megvédte a géppel a francia aszfaltbajnoki címét 2018-ban, majd a legjobbnak bizonyult a WRC 2-ben az idei Monte-Carlo Rallye-n, az autó összességében nem tud még versenyre kelni a Skoda Fabiával, a Ford Fiestával, valamint a kategória legújabb képviselőjével, a Volkswagen Polóval. A Citroen Racing csapatvezetője, Pierre Budar ugyanakkor megjegyezte, nem szabadna a havas formája alapján megítélni az autót. „Természetesen ez volt az első verseny havon, és nagyon rövid időnk volt, hogy elkészítsük a beállítást – ráadásul rossz gumikon végeztük a beállítást” – magyarázta Budar. „Meglátjuk majd, hol vagyunk murván, és meglátjuk, mit kell tenni, hogy javítsunk a helyzeten.”

 

Andrew