Get Adobe Flash player

Tanak győzött a világbajnokság új futamán

A 2019-es Chile Rally összefoglalója

 

Ott Tanak győzelmével zárult a rali világbajnokság két futamból álló dél-amerikai turnéja. Thierry Neuville hatalmasat esett, és el is vesztette a vezetést a pontversenyben, aminek élére az itt második Sebastien Ogier került. Sebastien Loeb a fénykorát idézte.

A rali világbajnokság 2019-es szezonjának hatodik fordulója, a Chile Rally mérföldkövet jelentett a sorozatban, a dél-amerikai ország ugyanis először rendezhetett világbajnoki futamot.

Chile harminckettedik nemzetként csatlakozott a világbajnoki futamot rendezők köréhez, ugyanakkor azt nem lehet mondani, hogy a sorozat nem járt még errefelé, hiszen az 1980-as – argentínai központú – Codasur Rally néhány szakaszát itt tartották.

A viadal központja Concepcionban, Chile harmadik legnagyobb városában volt, a pályákat pedig sima felületű, de változatos ritmusú utakon jelölték ki. Ezek már a pályabejáráson elnyerték a rajthoz állók tetszését, akik megerősítették, hogy a szakaszok hasonlítanak a wales-i, a finn, illetve az ausztrál versenyekéhez.

A csapatok felkészülését több dolog is megnehezítette. A tengerentúli versenyekre is csak Európában tesztelhetnek, ráadásul erről a viadalról semmilyen tapasztalatuk nem volt, csupán annyi információt tudtak, amihez a rendezők által közzétett videófelvételekből jutottak, ugyanakkor azok is nyáron készültek, ezúttal viszont más időjárási körülmények vártak rájuk. A futamot az Argentin Rally után két héttel rendezték az Andok másik oldalán, a költségkorlátozások miatt hozott szabályok szerint pedig a gyári párosoknak ugyanazokat az autókat – karosszériát, motort és erőátvitelt – kellett használniuk a két versenyen, feltéve ha az elsőn célba értek. A felhasználható rugóstagok számát is lekorlátozták, ami a karakterében eltérő két versenyen kompromisszumokat követelt.

Az alakulatok az argentin befutó után Villa Carlos Pazban kezdték meg gépeik rendbetételét, mielőtt útnak indult egy kamionos konvoj, hogy ezerhatszáz kilométer megtételét követően, három nap múlva megérkezzenek a másik verseny színhelyére. A Hyundai nyugodtan és kellő önbizalommal várhatta az újabb fordulót, hiszen az utolsó két versenyt megnyerték, Argentínában ráadásul kettős győzelmet arattak. A dél-koreai márkánál annyi változás azért történt, hogy a harmadik autót ezúttal Loeb kapta. A Toyota ugyanakkor nyalogatta sebeit, Tommi Makinen csapatfőnök ki is emelte, hogy úrrá kell lenniük a kisebb-nagyobb problémákon, ha sikeresek akarnak lenni.

A másik két csapatnak nagyobb munkát adott a sors, illetve saját versenyzői. A Citroen egy vadonatúj C3 WRC-t reptetett Franciaországból Chilébe, miután Esapekka Lappi rommá törte versenygépét Argentínában. A finn büntetést nem kapott a cseréért, hiszen az előző fordulón nem ért célba, viszont össze kell kapcsolniuk ezt egy soron következő versennyel az alkatrészek tekintetében. Ogier a shakedown után elárulta, nagy változtatásokat eszközöltek a C3 WRC-n az Argentin Rally óta, más beállításokat használnak mind a futómű, mind a hajtás tekintetében, és jók voltak az első benyomásai.

Az M-Sportnak Lappi példáját kell követnie Elfyn Evans-szal, jóllehet a wales-i esetében karosszériacserére nem került sor. Evans az Argentin Rally szombati napján egy ártatlannak tűnő szituációt követően borult fel, ami után a csapat nem is törekedett arra, hogy vasárnap ismét csatába küldje versenyzőjét, inkább arra összpontosítottak, hogy a lehető legtökéletesebb állapotba hozzák a Fordot a chilei megmérettetésre.

A korábbi esők miatt saras, csúszós, változó tapadású pályák várták a mezőnyt pénteken, melyeket ráadásul ködben kellett felírniuk a párosoknak, úgyhogy szinte mindenki megjegyezte, nem tökéletes az itinere. Emellett az előbújó nap is nehézséget okozott a fák között stroboszkóp hatást eredményezve.

Tanak egy apró hibával kezdte a versenyt, egy saras hídnál túlcsúszott egy kanyaron, le is fulladt Toyotájának motorja. A második szakaszon azonban a leggyorsabbnak bizonyult, amivel átvette a vezetést, a szerviz után pedig, ahol jelentős módosításokat végeztek az autón, két további részsikert könyvelhetett el, és húsz másodperces előnnyel zárta a napot.

Ogier ugyanúgy járt az ominózus hídnál, mint Tanak, ezt követően azonban elfoglalta a második pozíciót. A francia a pályák tapadásával nem, autójával ellenben elégedett volt, délután viszont többször is megjegyezte, hogy észt riválisával nem tudja felvenni a versenyt. Jari-Matti Latvala hullámvasútszerű napot tudhatott maga mögött. Első idővel nyitott a Toyota pilótája, aztán viszont a csekély tapadással rendelkező szakaszok hosszú kanyarjaiban túlkormányozottsággal küszködött, és el is követett néhány hibát. Délután le is fullasztotta autójának motorját egy kanyarban, e nélkül megnyerte volna azt a gyorsaságit. Így viszont a harmadik pozícióból várhatta a folytatást hat másodperccel Ogier mögött.

A világbajnoki pontversenyt vezető és éppen ezért elsőként rajtoló Neuville az argentin verseny után ismét szerencsésnek mondhatta magát, hiszen itt is nedvesek voltak az első napon a szakaszok, és nem kellett az utak tisztításával bajlódnia. A Hyundai versenyzője egy hatodik idővel nyitott, az El Puma nevű második gyorsaságin azonban piros zászlót mutattak be neki nem sokkal azután, hogy elrajtolt. Mint kiderült, az FIA biztonsági delegáltja, Michele Mouton még nem ért ki a szakaszról, a rajtoltató sportbíró viszont az időterv szerint útjára bocsájtotta az első autót. Neuville a piros zászló bemutatása után végiggurult a pályán, és amikor kiderült, hogy biztonsági szempontból rendben van a gyorsasági, a többiek versenyszerűen teljesítették azt. Az eset kisebb vihart kavart, Neuville bosszús volt, mert ugyan az első időmérő pontnál a legjobb volt, a megállapított idejével a harmadik pozícióba rangsorolták, Ogier viszont azzal érvelt, hogy a következő szakasz rajtjához jobb állapotú gumikkal állhatott oda a belga, amire Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport vezetője azt mondta, hogy a második körben versenyzője hátrányban lesz a kérdéses szakaszon, mert nem tudta eddig versenytempóban tökéletesíteni az itinerét. A versenyfelügyelők mindeközben fenntartották a lehetőséget, hogy az El Puma második teljesítése során autózott idők alapján korrigálják Neuville megállapított idejét. A hyundai-os – aki nem mellesleg délelőtt nyert egy szakaszt – azonban nem tudott itt villantani, sőt, vesztett is egy helyet, és negyedikként zárta a napot Latvala mögött héttized másodperces lemaradással.

Kris Meeke jól kezdett, Latvalával holtversenyben nyerte az első szakaszt, később azonban elment az önbizalma a változatos tapadással bíró pályákon, és nem tudta tartani az élmezőny tempóját. A toyotás negyvenhat másodperc hátránnyal az ötödik helyen várhatta a szombati folytatást. Loeb, aki most debütált murván a Hyundai-jal, épp az ellenkező utat járta be, erős délutánt produkált, két második szakaszidő után a záró szuperspeciált meg is nyerte, és alig két szekundummal Meeke mögött zárt pénteken. Evans egy harmadik idővel nyitott, ezt azonban nem volt képes folytatni, és a hetedik pozícióban érkezett az esti szervizparkba.

Andreas Mikkelsen ezúttal jónak érezte Hyundai-ját, ugyanakkor nem tudta az első napon megismételni azt, amit Argentínában hozott. Délelőtt eltalált egy, az út közepén heverő követ, délután pedig egyszer majdnem fel is borult. Hetediknél jobb részeredményt nem volt képes felmutatni a norvég, és a nyolcadik helyen fejezte be a napot. Mikkelsen a szuperspeciálon előzte meg Teemu Suninent, aki nem volt elégedett egész nap a teljesítményével, a zárószakaszon pedig neki is csúszott egy korlátnak. A pontszerző zónát Lappi zárta, aki egy vízátfolyás után kicsúszott rögtön az első gyorsaságin. A finn több mint két perc lemaradással rendelkezett már a nap végén Tanakkal szemben.

Tanak szavai szerint a legtöbben azt gondolták, hogy szombaton szárazabbak lesznek a pályák, de tévedniük kellett. Az éllovast azonban nem zavarta ez a tény, olyannyira, hogy a biztosra menve a többi élmenővel szemben két pótkereket vitt magával az ismeretlenbe. Az észt versenyző a nap folyamán két szakaszon bizonyult a legjobbnak, de a többin sem lazsált, és előnyét fél percre hizlalta a befejező nap előtt.

Ogier az első szakaszt követően azt mondta, hogy a gyors részeken nincs hátul tapadása Citroenjének, a lassúakon viszont alulkormányozott, később pedig egyszerűen a tempó hiányára panaszkodott. A nap közbeni szervizben ismét csak állítottak az autón, így már jobban tetszett neki a gép, a befejező gyorsaságin azonban őt is és Tanakot is elérte az eső és köd, ezzel – a nem ideális gumikon futva – sok időt vesztettek.

A nap hőse Loeb volt, aki a legszebb időszakát idézte. A sportág legeredményesebb pilótája két szakaszgyőzelmet aratott, további hármon második időt autózott, ez pedig azt is jelentette, hogy a szombati napon ő volt a leggyorsabb összességében. Loeb este elmondta, kezd rájönni, hogyan kell vezetni az i20 WRC-t, ami önbizalmat ad neki, a zárónapot pedig a harmadik helyen várhatta, Ogier-től mindössze öt másodpercre.

Negyedikként Evans érkezett az esti szervizbe. Az M-Sport pilótája hiányolta Fordjából a tempós részeken a stabilitást, egyszer le is csúszott az útról. Őt Suninen követte két perc lemaradással, majd az abroncsait délelőtt gyorsan elkoptató Lappi következett, aki úgyszintén megelőzte a reggel mintegy húsz másodpercet egy árokban hagyó Mikkelsent.

Meeke rögtön a reggeli szakaszon felborult, de folytatni tudta a versenyt, igaz, a kérdéses szakaszon több mint hat percet bukott. A Yaris WRC-n szinte nem maradt ép karosszériaelem, mechanikusan azonban nem szenvedett sérülést az autó, olyannyira, hogy a brit versenyző a következő szakaszon szélvédő nélkül, a bukósisakjának a színezett rostélyát használva is negyedik időt tudott futni. A brit a tizennegyedik helyre esett vissza, ahonnan a nap végéig négy pozíciót tudott hozni.

Ehhez azonban többek balszerencséje is kellett. Neuville szakaszgyőzelemmel kezdte a napot, amivel megelőzte Latvalát, a folytatás azonban igencsak rosszul alakult számára. A Hyundai Motorsport pilótája a következő szakaszon egy bukkanóban lévő jobbos kanyarba a kelleténél kicsikét nagyobb sebességgel ment be az optimista itinernek köszönhetően, emiatt a kanyar kimenetén lecsúszott az útról, megakadt az autó, majd többszöri bukfenc után állt csak meg. Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul saját erőből másztak ki a romok közül, de kivizsgálásra mindkettejüket kórházba szállították – Neuville esetében felmerült a lábtörés gyanúja –, ahol megállapították, hogy nem szenvedett egyikük sem komoly sérülést. Ellentétben a versenygépükkel, így az, hogy másnap visszaálljanak, szóba sem jöhetett.

Latvala időjóváírást kapott, mivel Meeke feltartotta valamennyire reggel, majd Loebbel került csatába. A finn próbálta védeni harmadik helyét. A kockázatás a befejező szakaszon megbosszulta magát, Latvala becsúszott az árokba, ahol megsérült autójának egyik féltengelye, ami miatt ki is kellett állnia.

Vasárnap reggel az előző napokhoz hasonlóan saras, csúszós gyorsaságin kellett elrajtolni a párosoknak, de a köd is hátráltató tényezőt jelentett. Tanak az első három szakaszon próbált spórolni, hogy a Power Stage rajtjához a lehető legjobb állapotú gumikkal állhasson oda. A taktika bejött, a Toyota GAZOO Racing versenyzője nem csak a versenyt nyerte, de az öt bónuszpontot is begyűjtötte.

Ogier és Loeb ugyanakkor nem lazsálhatott, hiszen öt másodperc különbséggel várhatták a hátralévő csaknem hatvan kilométert. Loeb – akinek Andrea Adamo zöld utat adott a harcra, félretéve azt, hogy mennyire fontosak a gyártói pontok – nagyon bekezdett, az első gyorsaságin egy szekundumra csökkentette hátrányát, a regnáló világbajnok azonban a következő különpróbán visszavágott, és ismét ugyanannyi volt a differencia, mint amivel elrajtoltak reggel. Az utolsó előtti szakaszon a hyundai-os ismét jobbnak bizonyult, de csak pár tizeddel. Ogier a befejező szakaszon második időt futott annak ellenére, hogy a tűzoltókészülék működésbe lépett autójában, így csaknem elájult a legénység a szagtól, amivel Tanak mögött a dobogó második fokára állhatott fel. A végeredmény azt jelenti, hogy Ogier átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, és Tanak is megelőzte a Chilében nullázó Neuville-t.

Harmadik helyezésével Loeb sem volt boldogtalan, a francia pilóta elégedetten nyilatkozott a Hyundai Motorsport által végzett munkáról, valamint saját szombati és vasárnapi teljesítményéről, és boldog volt, hogy ott tudott lenni az élmenők között. Loeb első dobogós helyezését szerezte a Hyundai-jal.

Az M-Sport pilótái is elégedetten szálltak ki autójukból, Evans negyedikként végzett, Suninen pedig csapattársa mögött futott be. Lappi megpróbálta meghúzni a tempót a Power Stage-en, részidői jók is voltak, míg meg nem forgott. A helyezése azonban így sem forgott veszélyben, a hatodik helyen intették le a finnt. Mögötte Mikkelsen ért célba, aki rendkívül csalódott volt. Az Argentínában mutatott formát nem tudta átmenteni a norvég pilóta, aminek legfőbb okát a túlságosan agresszívre írt itinerben látta, hiszen mikor kiderült, hogy nincs rendben az, akkor elvesztette az önbizalmát. Meeke a nap folyamán meg tudta előzni mindkét előtte lévő R5-ös autót, és a nyolcadik helyen állhatott fel a céldobogóra. A helyezését azonban nem tarthatta meg a pilóta, mivel előző nap a balesetüket követő szakasz időellenőrző állomásán, a parc fermé szabályokat megszegve szedték ki autójukból a szélvédőt. A páros egy perces büntetést kapott a befutó után, ezzel visszazuhant a tízedik pozícióba. A nyolcadik és kilencedik helyezésért járó pontokat így Kalle Rovanpera és Mads Ostberg szerezték meg.

Az első napon nagy küzdelem bontakozott ki a WRC 2 Pro kategóriában Ostberg és Rovanpera között. A délelőtti szakaszokat a citroenes pilóta nyerte, de csak tíz másodperces előnyre tudott szert tenni. Délután viszont elégedetlen volt a C3 R5 beállításaival, és skodás vetélytársa rögtön meg is előzte. Rovanpera innentől kezdve magabiztosan őrizte az első helyet egy lengéscsillapító probléma ellenére is, és végül kategóriagyőzelmet aratott. Ostberg szombaton reggel vesztette el reális esélyét a győzelemre, amikor fékhiba miatt fél percet dobott el. Végül huszonnégy másodperc hátránnyal ért célba. A harmadik helyet az M-Sport versenyzője, a szinte az egész verseny során a kormányszervóval bajlódó Gus Greensmith szerezte meg csaknem négy perc lemaradással.

A WRC 2-ben a Toyota védence, Takamoto Katsuta győzedelmeskedett Ford Fiesta R5-ösével. Másodikként Benito Guerra látta meg a célt egy Skoda Fabia R5-ös volánja mögött három perc lemaradással, a dobogó alsó fokát pedig ugyancsak egy skodás versenyző, Alejandro Cancio foglalhatta el. A rendezők kiváló promóciójának köszönhetően a tengerentúli versenyekhez képest jóval több nevezőt lehetett a nevezési listán találni, köztük a WRC 2-ben is, akik között természetesen sok volt a chilei, illetve más dél-amerikai nemzetiségű pilóta, ugyanakkor a WRC 2-ben sokan el is véreztek a három nap során.

 

Eredmények


1. Chile Rally

A 14 futamos világbajnokság 6. versenye – Concepcion – 2019. május 10-12.

 

1. Ott Tanak EST Toyota WRT, Yaris WRC 3ó 15p 53,8mp

2. Sebastien Ogier FRA Citroen WRT, C3 WRC +23,1mp

3. Sebastien Loeb FRA Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +30,2mp

4. Elfyn Evans GBR M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +1p 36,7mp

5. Teemu Suninen FIN M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +3p 15,6mp

6. Esapekka Lappi FIN Citroen WRT, C3 WRC +3p 45,4mp

7. Andreas Mikkelsen NOR Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +4p 39mp

8. Kalle Rovanpera FIN Skoda Fabia R5 +7p 52,5mp

9. Mads Ostberg NOR Citroen C3 R5 +8p 16,1mp

10. Kris Meeke GBR Toyota WRT, Yaris WRC +8p 33,4mp

 

Power Stage sorrend: 1. Tanak, 2. Ogier, 3. Latvala, 4. Loeb, 5. Meeke

Szakaszgyőzelmek: Tanak: 6, Loeb: 4, Neuville: 2, Meeke: 2, Ogier: 2, Latvala: 1

 

A világbajnoki pontverseny állása:

Pilóták: 1. Ogier: 122, 2. Tanak: 112, 3. Neuville: 110, 4. Meeke: 56, 5. Evans: 55, 6. Loeb: 39, 7. Mikkelsen: 36, 8. Lappi: 34, 9. Latvala: 32, 10. Suninen: 30, 11. Sordo: 26, 12. Guerra: 8, 13. Greensmith: 6, 14. Bulacia: 6, 15. Tidemand: 4, 16. Bonato: 4, 17. Ostberg: 4, 18. Rovanpera: 4, 19. Sarrazin: 2, 20. Veiby: 2, 21. Fourmaux: 1, 22. Tuohino: 1, 23. Trivino: 1, 24. Heller: 1

Gyártók: 1. Hyundai Shell Mobis World Rally Team: 178, 2. Toyota GAZOO Racing World Rally Team: 149, 3. Citroen Total World Rally Team: 143, 4. M-Sport Ford World Rally Team: 100


Andrew


2019. május 12.