Get Adobe Flash player

Felnigondok álltak Ostberg és az R5-ös Citroen útjába

Mads Ostberg két WRC 2 Pro győzelemmel és egy második helyezéssel a tarsolyában érkezett a Portugál Rally-ra. melynek végén nem tudta megőrizni a kategória éllovas pozícióját, mindez defekteknek volt betudható.

A Citroen C3 R5-öst hajtó versenyző a portugál viadal első napjának délutáni körében három defektet is kapott, így a két pótkerék birtokában nem tudta elérni az esti szervizt. Mint a pilóta verseny végi nyilatkozatából kiderült, nem a puszta véletlen vagy vezetői, illetve itinerhibák miatt durrantak ki a gumik. „Vannak nagy kihívásaink, amin túl kell jutnunk, hogyha küzdeni akarunk az olyan durvább versenyeken, mint amilyen ez is. Az első dolog, amit meg kell oldanunk, a felnik; új felnikre van szükségünk” – magyarázta Ostberg a leintést követően.

A soron következő Szardínia Rally előtt kicsit többre is fény derült az üggyel kapcsolatban, még ha a konkrét részletekbe nem is avatott be a norvég pilóta. „Megpróbálunk fejlődni” – mondta el Ostberg a verseny előtti csütörtöki sajtótájékoztatón. „Úgy gondolom, az egész szezon folyamán olyan problémákat érünk tetten, amiknek nem kellene meglenniük, valójában ugyanaz a helyzet az elmúlt néhány versennyel. Úgy gondolom, próbáljuk őket rendbe tenni. A gond, amiből a defektek jöttek Portugáliában, úgy gondoljuk, hogy a felni peremének a hibájából jöttek. Útban vannak az új felnik, a Citroen tehát jó munkát végzett, hogy újratervezte őket és megpróbálta legyártani a felniket. Ez a legnagyobb fejlődés, amit Portugáliával kapcsolatban elértünk, remélhetőleg az új felnik távol tartanak bennünket a bajtól, és akkor gyorsak lehetünk.”

Mindez azt jelentette, hogy a shakedown-on még nem használhatta az új kerekeket a versenyző, és abban sem lehetett biztos, hogy másnap azokkal rajtolhat el. „Fogalmam sincs” – válaszolta arra a kérdésre, hogy megkapják-e őket az éjszaka folyamán. „Elég gyorsak az olaszok, látom őket vezetni a kis Fiatjaikon, keresztben az utakon, úgyhogy remélhetőleg van néhány helyi őrült, aki a kis Puntójával hozza a felniket nekem.”

Szardínián Ostberg nem szenvedett defektet, viszont ez a verseny sem alakult szerencsésen számára: az első hagyományos szakaszon a nagy porban eltalált egy követ, amitől megsérült a futóműve. Navigátorával Torstein Eriksennel ugyan helyre tudták hozni a gépet, de máris tizenegy perces hátrányban találták magukat. Ezt követően hiába voltak a leggyorsabbak a szakaszok nagy részét megnyerve, teljesítményük csak a WRC 2 Pro harmadik helyére volt elég.

 

Andrew

 

2019. június 24.