Get Adobe Flash player

Éjszakai túlóra a Sainteloc juniorjainál

Bizarr eset hátráltatta a Sainteloc Racing junior párosait a 2018-as rali Európa-bajnokság ötödik futamán, a Róma Rally-n.

A 27 év alattiak között versenyző Simon Wagner és Catie Munnings, valamint navigátoraik, Gerald Winter és Anne Katharina Stein kénytelenek voltak a futamot megelőző éjjel is pályát járni, miután feltörték csapatuk egyik pályabejáró autóját. A csütörtökön történt esetben eltűntek az itinerek, a versenyruházat és más dolgok is. A Sainteloc harmadik párosa, Miika Hokkanen és társa, Reeta Hamalainen nem került bajba, bár az ő pályabejáró autójuk is érintett volt.

„A pályabejáró autónk Róma központjában parkolt, és feltörték. Elloptak mindent, semmink sincs” – magyarázta Wagner. „Eltűnt a laptop, eltűnt a GoPro kamera. Elloptak egy hatpakkos ásványvizet is, ez őrületes.”

Miután eltűnt az itinerük, Wagnerék külön engedélyt kaptak a rendezőségtől, hogy újból bejárják az összes gyorsasági szakaszt, míg Munnings-ék a szombati különpróbákkal tehettek hasonlóan, ezáltal tiszta lappal készíthettek itinert, nem pedig a videofelvételekre kellett hagyatkozniuk, melyek egy része szintúgy eltűnt a lopás során.

„Tökéletes volt a felkészülésünk. Nagyon elégedett voltam mindennel, most azonban egy új játszma kezdődik számunkra. Remélem, túléljük” – mondta el Wagner a rajtot megelőzően.

A futam aztán nem tartott sokáig az osztrák páros számára, fékhiba miatt kiestek a második szakaszt követően. Munnings-ék versenye szerencsésebben alakult, az U27-es junior értékelésben ötödikként végeztek, a hölgyek között pedig a legjobbnak bizonyultak.

 

Andrew