Get Adobe Flash player

Büntetésben a C3 R5-ösök

A tengelytávval kapcsolatos eltérés miatt két Citroen C3 R5 is büntetésben részesült a Róma Rally-n.

A regnáló kontinensbajnok Alexey Lukyanuk egyperces időbüntetést kapott a 2019-es Európa-bajnokság olasz fordulóján, mivel Citroen C3 R5-ösének tengelytávja nem felelt meg a homologizációs lapon foglaltaknak.

„Egyperces büntetésünk van” – kezdte Vincent Ducher, a Sainteloc Racing rali menedzsere. „Ez a csapat felelőssége, a mérnökök azonban nem értenek egy vele. Kár, ez nem egy, a pilóta által elkövetett hiba, aki egy kitűnő versenyt produkál. Jó munkát végzett Lucas és a csapat az autó felkészítésében és abban, hogy a Michelin gumikat munkára bírja. A gond az én felelősségem, ennyi. Jogi szempontból fellebbezhetnénk, de várjuk annak a folyamatát, hogy hogyan került kivitelezésre a mérés.”

Ez egyébként az első napon történt még a két kör között, az ítélet azonban csak vasárnap született meg, akkor, amikor a délutáni kör zajlott. Lukyanuk éppen ekkor közelítette meg hat másodpercre az éllovas, de az előző szakaszon hibázó Giandomenico Bassót. Az orosz a büntetés miatt nem harcolhatott tovább a győzelemért, sőt, egy helyezést bukott is rögtön, majd még egyet az utolsó előtti szuperspeciálon, és végül egy perc három másodperccel Bassótól lemaradva negyedikként ért a viadal céljába.

A C.D. Fuertwagen Motorsport színeiben ugyancsak egy C3 R5-össel versenyző Emma Falcont hasonló szabályszegés miatt harminc másodperces büntetéssel sújtották, míg a STARD Citroenjével induló Hiroki Arai nem volt érintett az ügyben.

 

Andrew