Get Adobe Flash player

A 2013-as Európa-bajnoki versenynaptár – átdolgozva

 

A rali Európa-bajnokság (ERC) új promótere, a szerepet a következő szezontól tíz évig betöltő Eurosport Events megbeszélést tartott az IRC és az ERC jelenlegi versenyszervezőivel, mely után egy 13 futamos, a korábban kiadotthoz képest több változtatást is tartalmazó versenynaptárat terjesztettek az FIA rali bizottsága elé október 31-én.

A 21 esemény közül 13 kerülhet be a jövő évi kalendárba, melyeket meglehetősen nehéz feladat kiválasztani, hiszen nagy hírnévvel rendelkező, kiválóan szervezett versenyekről van szó.

Az Eurosport Events egy olyan versenynaptár összeállítására törekedett, melynek időpontjai nem ütköznek a világbajnokság futamaival, a programba az aszfalt, valamint murva versenyek mellett téli körülmények között zajló havas eseményeket is beillesztettek, biztosítva a fiatal versenyzők számára a világbajnokságéhoz hasonló kihívásokat. A rali Európa-bajnokság 61. szezonjának tervezésekor emellett a földrajzi elhelyezkedést, az esemény hírnevét és látogatottságát, a versenyzői és médiaérdeklődést, valamint a versenyzők és a futamot a helyszínen vagy a televíziókészülékek előtt néző rajongók számára nyújtott látványosságot is figyelembe vették.

Az Eurosport Events autósport fejlesztési osztályának igazgató, Francois Ribeiro, aki a versenynaptár kialakításában az ERC menedzserével, a korábbi sikeres raliversenyzővel, Jean-Pierre Nicolas-szal dolgozott együtt, a következőket mondta el: „Egy hónappal azután, hogy FIA-val megállapodtunk az Európa-bajnokság megerősítéséről, nagyon ösztönzőleg hat ránk a versenyzők és a csapatok érdeklődése. Nagyszerű, hogy ennyi verseny jelezte igényét, következésképpen viszont nem tudunk mindnek helyet biztosítani a bajnokságban. Az összes csapat, akivel eddig találkoztunk, az Európát érintő nehéz gazdasági körülmények miatt egy logisztikailag megfizethető naptár összeállítására hívta fel a figyelmünket.”

Ribeiro a következőképpen folytatta: „A júliusra tervezett két murvás futam színhelye egyelőre nyitott, mivel nem volt elég időnk az egyaránt kitűnő kandidálónak számító bolgár, a román, a san marinói és a török szervezőkkel folytatott megbeszéléseket lezárni. Biztosak vagyunk benne, hogy az ERC jövő évi versenynaptára kiegyensúlyozott és nagyon vonzó. Már nem kell sok idő ahhoz, hogy jóváhagyásra a Motorsport Világtanács elé terjesszük a végleges naptárat.

Ezzel párhuzamosan az Eurosport Events keményen dolgozik azon, hogy új logót és új honlapot készítsen az ERC számára. Azt várjuk, hogy a televíziós sugárzások meghaladják a jövőben az IRC sorozat kiemelkedő lefedettségét. Az úttörőnek számító élő közvetítéseinken tovább folytatjuk a munkát. Végül, örülünk, hogy az FIA rali bizottságának múlt heti párizsi ülésén az Európa-bajnoksággal kapcsolatos számos témát, beleértve a csapatbajnokságot, a gumiabroncsokat illető előírásokat, a szériaautók és a kétkerékhajtású autók kategóriájára vonatkozó szabályokat is meg tudtuk vitatni.”


A 2013-as rali Európa-bajnokság előzetes versenynaptára:

1. Jannerrallye (Ausztria) – aszfalt/hó: január 3-5.

2. Liepaja-Ventspils Rally (Lettország) – murva/hó: február 1-3.

3. Circuit of Ireland (Egyesült Királyság) – aszfalt: március 28-30.

4. SATA Rally Acores (Portugália) – murva: április 25-27.

5. Giru di Corsica-Tour de Corse (Franciaország) – aszfalt: május 16-18.

6. Croatia Rally* (Horvátország) – aszfalt: június 6-8.

7. GEKO Ypres Rally (Belgium) – aszfalt: június 27-29.

8. ?** – murva: július 11-13.

9. ?** – murva: július 25-27.

10. Barum Czech Rally Zlin (Csehország) – aszfalt: augusztus 30. - szeptember 1.

11. Rally Poland (Lengyelország) – murva: szeptember 27-29.

12. Sanremo Rallye*** (Olaszország) – aszfalt: október 10-12.

13. Rallye International du Valais (Svájc) – aszfalt: november 7-9.

Tartalék versenyek: Rally Islas Canarias-El Corte Inglés, Cyprus Rally

* a nemzeti autósport szövetség és a kormányzat hozzájárulása alapján

** a bolgár, a román, a san marinói és a török szervezőkkel folytatott tárgyalások alapján kerül kijelölésre

*** Liguria tartomány jóváhagyására vár

 

Forrás: www.rally-erc.com

 

Andrew