Get Adobe Flash player

A világszínpad előtt a Proton Iriz R5

A Proton és a Mellors Elliot Motorsport azt tervezi, hogy visszatér a rali világbajnokságba, méghozzá az Iriz R5-össel.

Az Iriz utcai változatát 2014-ben mutatták, a Chris Mellors vezette brit csapat pedig – mely azt megelőzően a Satriából épített Szuper 2000-es raliautót, amivel megnyerte az ázsia-óceániai bajnokságot, Európában azonban nem tudott jelentős sikereket elérni vele a sok műszaki hiba miatt – 2016-ban kezdett el komolyabban foglalkozni a gondolattal, hogy a típusból R5-ös versenygépet faragjon.

„Azonnal izgatottak voltunk, amit láttunk az utcai autón” – mondta el Mellors akkoriban. „Az Iriz mérete és alakja tökéletes a ralisporthoz. Minden a megfelelő helyen van: az autó teljes hossza kisebb, mint a Satriáé, a tengelytáv azonban nagyobb, a rugótornyok a megfelelő helyen vannak, nagy a frontterület, ami nagyszerű a hűtés miatt. A kocsi magas orra miatt kategóriájában a legnagyobb intercoolerrel rendelkezik az Iriz R5.

Egy nagyszerű alapautónk van, és a megfelelő hozzávalókat tettük bele. A motor mesés: igazán erőteljes és könnyű. Ez a Mitsubishi Lancer Evo X-es motorja, ami le lett víve ezerhatszáz köbcentiméterre – ez egy olyan lépés volt, ami segít még erősebbé tenni, mint amilyen. Mint ahogyan nagyszerű a motor, Xtrac erőátvitellel, Reiger lengéscsillapítókkal, Brembo fékekkel és Cosworth elektronikával rendelkezünk. Abszolút megvan minden hozzávaló ebben az autóban – beletettünk mindent, és ezekkel az alkatrészelemekkel egy fene jó R5-ös autónk lesz.”

Az Iriz R5 a kezdeti tesztek után a 2017-es Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozott be a nagyközönség előtt a cégvezető fiával, Oliver Mellors-szal, aki aztán több kisebb brit versenyen is indult a géppel, miközben Marcus Grönholm is csatlakozott az alakulathoz egy teszt erejéig. Az autó – a folyamatos fejlesztések és tesztelések miatt – a tervezetthez képest kis csúszással, 2019 márciusában kapta meg a homologizációt bal- és jobbkormányos kivitelben is. A fiatalabbik Mellors ezt megelőzően és utána is több győzelmet aratott az Iriz R5-tel, amit decemberben ismét odaadtak Grönholmnak. A kétszeres világbajnok egy kétnapos teszt keretében murván és aszfalton is vezethette az autót, és elégedetten szállt ki belőle.

Most már csak a háttérmunkán múlik, hogy összeáll-e a program egy WRC 2-es szereplésre, hogy világbajnoki címre törhessen a maláj márka.

 

Andrew

 

2019. december 30.