Get Adobe Flash player

Neuville a Toyoták elleni nagy küzdelemben nyerte az idénynyitót

A 2020-as Monte-Carlo Rallye összefoglalója


Thierry Neuville kiélezett hármas csatában diadalmaskodott a 2020-as szezon nyitányán, megszakítva Sebastien Ogier monte-carlói győzelmi sorozatát. A világbajnoki címvédő Ott Tanak hatalmas balesetet szenvedett.

Talán a szokásosnál is nagyobb izgalmakkal kezdődött a rali világbajnokság 2020-as idénye, miután jelentős fennforgás történt a holtidényben a pilótafelállásokban. Párosulva a Monte-Carlo Rallye rulettkerékhez hasonló megjósolhatatlanságával érdekes versenynek ígérkezett a viadal.

A gyártói világbajnoki címet őrző Hyundai decemberben kezdte meg a felkészülést Sisteron régiójában, mindegyik pilótája egy-egy napnyi lehetőséget kapott, majd januárban is teszteltek a versenyre. Neuville (jégkém: Dani Sordo; az állandó segítő, Bruno Thiry megbetegedett, emiatt az ezen a futamon versenyzői szerepet nem kapó csapattárs ugrott be) és az alakulat újonca, Tanak (jégkém: Martin Kangur) olyan autókba ülhettek, melyek tavaly már teljesítettek két futamot, míg Sebastien Loeb (jégkém: Patrick Magaud) egy vadonatúj i20 Coupe WRC kormánya mögött foglalhatott helyet. Neuville a verseny előtt bejelentette, egész évben jótékonykodni fog, az adott verseny helyszínén egy ottani szervezetnek ajánl kétezer eurót, és ezt megduplázza, ha a dobogón végez a kérdéses futamon, ha pedig nyer, akkor tízezer euró lesz az összeg.

A szezonnak teljesen új versenyzői felállással nekivágó Toyota december 4-10. között tartotta tesztjét a Francia-Alpokban, melyen a három állandó versenyző mellett Takamoto Katsuta (jégkém: Juho Hanninen) is lehetőséget kapott. A csapat januárban újabb ilyen alkalmat szervezett, ezen azonban csak Ogier (jégkém: Simon Jean-Joseph) és Elfyn Evans (jégkém: Gwyndaf Evans) vehetett részt. Evans számára ez sokkal komplikáltabb volt, mint az első alkalom, hiszen sokat változtak az időjárási körülmények a nap folyamán, szárazban kezdtek, aztán jött egy nagy eső, majd sötétedéskor nekiállt havazni. Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy minden körülményre fel tudtak készülni. Ogier-nek is akadtak nehézségei, ő még az árkot is meglátogatta egy ízben. A fiatal titán Kalle Rovanpera (jégkém: Mikko Hirvonen) a Monte rajtja előtt egy hónapig nem autózott aszfalton a Yaris WRC-vel, kilométerben azonban nem szenvedett hiányt, hiszen hazánkban a Szilveszter Rallye-t nyerte meg egy Skoda Fabia R5-össel, majd a Monte-Carlo Rallye előtti hétvégén az Arctic Lapland Rally-n sem talált legyőzőre, ezúttal már a Toyotával. A csapat Ogier számára biztosított új versenygépet, a másik két gyári pilóta tavaly már használt autókba ülhettek.

Az M-Sport versenyzői felállása csupán januárban vált véglegessé, a csapat emiatt csak ezt követően kezdte meg a versenyre való felkészülést. A Citroen távozása után hozzájuk szerződő Esapekka Lappi (jégkém: Juuso Pykalisto) azonnal logikusnak és könnyen vezethetőnek érezte a Ford Fiesta WRC-t, amihez hozzátette, hogy ez nagyfokú magabiztosságot ad a pilótának. Teemu Suninen (jégkém: Mikko Heikkila) azt emelte ki, hogy jól tudtak már a kezdetekben is együtt dolgozni honfitársával, nagyon hasonló beállításokat használnak és ugyanolyan irányba viszik az autót. Lappi nedves körülmények között autózhatott, Suninen viszont csak szárazon, a jeget és havat nem tapasztalhatta meg. Ők összesen három napon keresztül tesztelhettek, míg Gus Greensmith (jégkém: Antoine L’Estage), aki tizenkilenc kilót fogyott az utóbbi fél évben, egynapnyi lehetőséget kapott. Az M-Sport olyan rendszámú Fiestákat szállított a hercegségbe, melyek futottak már korábban.

2019-ben több kifogás érkezett, hogy nem Monte-Carlóban rajtolt a verseny és hogy a befejező napot kivéve semmi köze nem volt a versenynek Monte-Carlóhoz. A rendezők emiatt, bár így jóval többet kellett autózni, Gapból leirányították ezúttal a mezőnyt, és a híres kaszinó elől rajtoltak el a párosok.

Az időjárást mindenki kíváncsian figyelte, és próbálták megjósolni milyenek lesznek a pályaviszonyok, hiszen pár nappal a verseny előtt elég sok hó esett a körzetben. Ogier a rajt előtt úgy fogalmazott, hogy az első szakasz – mely 1994 után kapott ismét szerepet a Monte-Carlo Rallye programjában – lesz talán a verseny legkönnyebbje, azon száraz volt az út. A másodikon azonban trükkös körülmények vártak a versenyzőkre. Ezen Neuville sokkal jobban olvasta a tapadási viszonyokat, és kilométerenként nem kevesebbet, mint egy másodpercet akasztott a második leggyorsabb nyakába is. Ezzel a kimagasló teljesítménnyel pedig az élre is állt. Ogier, aki az idény első különpróbáját megnyerte, azt mondta a második szakasz céljában, hogy nem vállalt kockázatot, tudott volna gyorsabb is lenni, ez csak a kezdet volt még azonban. A szervizparkba húsz szekundumos hátránnyal másodikként érkezett. Tanakot a nyitányon a rajongók görögtüzei is zavarták, az útviszonyok pedig nagyobb kihívás elé állították, mint amire számított. Az uralkodó világbajnok örült, hogy túlélte a második szakaszt, a pénteki napot pedig a harmadik pozícióból várhatta hat másodperccel Ogier mögött.

Az ominózus szakaszon, mely a Neuville-Ogier-Tanak sorrendet hozta, Evans volt az első, akinek az autóján szöges gumik is voltak. A wales-i versenyzőnek ez helyenként segített, helyenként viszont jócskán hátráltatta. Mindenesetre az összetettben is a negyedik pozíciót tudhatta a magáénak néhány tizedre Tanak mögött. Amikor Loeb következett, koszosabbak voltak már a pályák, amiket a falevelek még csúszósabbá tettek. A rekordbajnok ötödik leggyorsabban teljesítette a két szakaszt, viszont csaknem egy perces hátrányt szedett már össze.

Az M-Sport rémálomba illően kezdte a versenyt, mindegyik autójukban túlmelegedett a motor az első szakaszon. Az ok banális: a Fiesta WRC-k hűtőnyílása eltömődött a falevelekkel. Lappi a második szakaszon sem tudta felvenni a tempót az élmezőnnyel, így két gyorsasági után több mint egy perces lemaradással a hatodik helyről várhatta a folytatást. A csapattárs Suninen saját erőből nem is volt képes eljutni a szervizparkig, miután autójában csődöt mondott az erőátvitel. Greensmith turbógondokkal érkezett a második szakasz beírójába, ő tizenharmadikként várhatta a folytatást.

Lappit a hetedik pozícióban Rovanpera követte, akinek szintén különleges volt a bayons-i szakasz, itt tapasztalhatott meg ugyanis WRC autóval először igazi montés körülményeket. A fiatal finn pilótát R5-ös gépek követték a pontszerző pozíciókban Eric Camillivel, Mads Ostberggel, illetve Stephane Sarrazinnel a volánjuknál. Katsuta a tizenkettedik helyet tudhatta a magáénak ekkor.

Másnap egy nagyszerű hármas csata bontakozott ki, aminek Tanak nem lehetett részese. A Hyundai újdonsült pilótáján előbb kifogott egy fekete jéggel borított kanyar, ezzel azonban csak néhány másodpercet vesztett, utána viszont csúnya balesetet szenvedett. Tanak egy hegyről haladt lefelé hatodik sebességi fokozatban, amikor egy hupli megdobta az autóját egy balos törés előtt. A pilóta nem tudott korrigálni, és szó szerint lerepült a pályáról. A kocsi hosszú másodpercekig bucskázott lefelé, mígnem egy útra a négy kerekével érkezve állt meg. A legénység saját magától szállt ki, és bár megfigyelésre kórházba szállították őket, a szerencsének, valamint a kitűnő biztonsági felszereléseknek köszönhetően nem szenvedtek sérüléseket annak ellenére, hogy Martin Jarveoja ülése az egyik becsapódás következtében több centimétert mozdult el.

Evans eközben sorra nyerte a szakaszokat, a Toyota új versenyzője délelőtt, a változatos tapadási viszonyok között nem talált legyőzőre, így előbb Tanakot és az egyet hibázó Ogier-t, majd Neuville-t is megelőzte. A márkatárs délután magára talált, két részsikert begyűjtve visszazárkózott Evans-ra, majd a befejező gyorsaságin meg is előzte őt. Ogier délelőtt úgy nyilatkozott, hogy tanulja a Yaris WRC-t és meg kell találnia még a határt a dobálós helyeken. Délutánra változtattak a beállításokon, és a jégkémükkel is beszéltek. Ennek köszönhetően pedig ha csak egy másodperc előnnyel is, de este már az élen álltak Evans előtt, akit további öt szekundummal Neuville követett. A belga egy jeges kanyarban szinte a teljes előnyét eldobta kezdésként. A délelőtt további részében sem érezte magát kényelmesen autójában, ráadásul a jégkémek információval sem volt elégedett. A délutáni kör már jobban sikerült Neuville számára, a befejező szakaszt megnyerte, amivel a győzelmi esélyeit is életben tartotta.

Loeböt ezen a napon is hátráltatta a sok kihordás, ugyanakkor le tudta szakítani közvetlen üldözőjét. Lappi is panaszkodott a koszos útviszonyokra, a hátránya azonban nem ennek, hanem egy kicsúszásnak köszönhetően hízott meg. A finn emellett küszködött még kicsit az új autójával is. Rovanpera a tapasztaltszerzés jegyében nem kockáztatott, és hatodikként érkezett az esti szervizparkba, márkatársa, Katsuta pedig felkapaszkodott mögé. A legjobb tízet Camilli, Nicolas Ciamin és Ostberg zárta. Sarrazin balesetet szenvedett csakúgy, mint Greensmith. Az M-Sport versenyzője egy jeges kanyarban megforgott, és túl hevesen akarta irányba állítani autóját, aminek az lett a vége, hogy lecsúszott az útról. Suninen egy ötödik időt, valamint hetedikeket volt képes felmutatni a nap folyamán, és az ötvenötödik helyről a tizenhatodikig jött előre. A finn az elején küszködött, akkor azonban, amikor állandóbbá váltak a pályaviszonyok, javult a tempója.

A győzelemért zajló küzdelem a három élmenő között a szombati rövidebb, de folyamatosan változó tapadási viszonyok között zajló napon is folytatódott. Délelőtt még a szöges gumikat kellett használni, olyan kiszámíthatatlanok voltak a pályák. Evans a második szakaszt, melynek második fele eléggé jeges volt, jelentős különbséggel nyerte. Ezzel ismét az élre állt, és bár Ogier visszazárkózott a második kör elején, a le breole-i gyorsasági egy kis kaland ellenére ismét jól sikerült neki, ezzel pedig a befejező napot is az élről várhatta. A nehéz második kör ellenére Evans elmondta, nagy magabiztosságot ad neki a Toyota. Ogier, aki nem akart túlzott kockázatot vállalni új gépével, helyenként a murvakémei információiban sem bízott és bánta, hogy a befejező gyorsaságin túl óvatos volt, öt másodperces hátrányba került szombaton csapattársával szemben, Neuville-hez képest pedig másfél szekundum előnye maradt. Ez azt is jelentette, hogy Neuville az éllovassal szemben tizedre pontosan akkora hátrányban volt a szombati záráskor, mint amivel megkezdte a napot. A hyundai-os megnyerte az első különpróbát, a következőn viszont számára is érthetetlenül sokat bukott. A második körben rákapcsolt, és a tizenhat másodperces hátrányából tízet le is tudott dolgozni.

Loeb a nap elején közelebbi ismeretségbe került egy partoldallal, majd a végén is hibázott egyet, közben pedig nem igazán találta a ritmust a nehéz körülmények között. Ennek következtében Lappi fel tudott zárkózni rá. Az M-Sport a két kör között változtatott a finn autójának beállításán, amitől annak nagyobb tapadása lett, a pilóta jobban érezte magát benne, és a jégkémeitől is precízebb információkat kapott. Lappi tizennégy másodperccel Loeb mögött várhatta a záró napot. Rovanpera nem volt igazán elégedett a teljesítményével, de csinálta, amit kellett, hibák nélkül teljesítette ezt a napot is. Mögötte Katsuta állt a hetedik helyen. A japán pilótát megelőzte Camilli, amikor kicsúszott és ezt követően meg kellett állnia, hogy kiszedjék a hűtőnyílásból a havat. Katsuta később visszavette a pozícióját a francia versenyzőtől. Ostberg megelőzte Ciamint szombaton, így ebben a sorrendben zárták a pontszerző zónát. Suninen, aki a jeges részeken túlságosan is óvatos volt, a tizenegyedik pozícióba kapaszkodott fel, és a pontszerzésre is jó esélye látszott már. Greensmith karrierje mélypontjáról kezdte meg a napot, de csapattársához hasonlóan ő is fel tudott mutatni egy ötödik időt. Az első hatvanba nem tudott bekerülni, emiatt számára este véget ért a verseny, ugyanis a Monte-Carlo Rallye kiírása szerint a befejező napon csak az addigi legjobb hatvan páros vehetett részt.

Szombat este átköltözött a mezőny Gapból Monte-Carlóba, vasárnap pedig az attól északra lévő szakaszokon fejeződött be a futam. Neuville már az első, Turini-hágót is magába foglaló gyorsaságin egyértelművé tette, hogy győzni jött, itt Ogier-t, a következő pályán pedig Evans-t is megelőzte. A befejező kör előtt négy szekundum volt az előnye, amit két további szakaszgyőzelemmel tizenháromra növelt, és megnyerte a versenyt. Azzal, hogy – mindössze tizenhat ezredmásodperccel, de – a Power Stage-en is a legjobbnak bizonyult a Hyundai versenyzője, maximális pontszámmal kezdte az évet. Neuville számára kárpótlás volt a Monte győzelem, 2017-ben az utolsó előtti nap befejező szakaszán egy kicsúszás miatt bukta el azt, tavaly pedig minimális különbséggel maradt le róla.

Ogier reggel nem találta a ritmust, aztán jobb lett az érzése, ezúttal azonban nem volt képes a diadalra, másodikként intették le. Bár megszakadt a francia pilóta győzelmi sorozata, nem volt boldogtalan, hogy új csapatával egy dobogós helyezéssel kezdhette a szezont. A harmadik helyen célba érő Evans bár ezzel a nappal nem volt elégedett és nem értette a történteket, pozitívan értékelte a hétvégén. A nap közepén hét másodperces előnnyel rendelkezett Ogier-vel szemben, ez végül elfogyott a befejező két szakaszon, ugyanakkor az is lehet, hogy a Toyota kérésére történt a helycsere Evans és Ogier között.

Lappi a rossz kezdés után végül egészen a negyedik helyig képes volt felkapaszkodni, igaz, a lemaradása három perc volt a célbaéréskor Neuville-lel szemben. Rovanpera is képes volt egy helyezést javítani, számára azonban az volt a legfontosabb, hogy minden kilométert teljesített. Loebnek már a második szakaszon elfogytak a gumijai, ennek lett eredménye egy kicsúszás is. A Monte sokszoros győztese a problémák miatt két helyezést bukott vasárnap, és hatodikként hajthatott fel a céldobogóra. Őt az ugyancsak kopott gumikon szenvedő Katsuta követte, akinek szintén a tapasztalatgyűjtés volt legfőbb célja. Suninen meg tudta előzni az R5-ös gépeket a Power Stage-en felmutatott harmadik idejének köszönhetően is, és a nyolcadik pozícióban zárta az idénynyitót. Az abszolút pontszerző helyeken Camilli és Ostberg végeztek még.

A WRC 2-ben Ostberg nyert a Citroen C3 R5-tel. A norvég versenyző pénteken délelőtt egy defekttel sok időt vesztett, olykor a beállítások sem voltak éppen tökéletesek, de elég nagy különbséggel gyűjtötte be a diadalt. A második helyet Adrien Fourmaux szerezte meg egy Ford Fiesta R5 MkII-vel. Az M-Sport színeiben versenyző pilóta kezdett a legjobban, és számos szakaszgyőzelmet aratott, de két defekt miatt nem lehetett reális esélye a győzelemre, három és fél perces lemaradással ért célba. Őt további két perc különbséggel Nikolay Gryazin követte. A Hyundai i20 R5-össel rajthoz álló versenyzőnek is kijutott a kalandokból. Az M-Sportos Rhys Yates-et negyedikként intették le. Ole Christian Veiby a befejező napon összetörte autóját, a hyundai-os pilóta a második helyről esett ki.

A Citroen öröme a WRC 3-as eredményekkel teljesedett ki. Camilli a fékproblémái ellenére rajt-cél győzelmet aratott a kategóriában. Őt további három olyan pilóta követte, aki C3 R5-ös volánja mögött teljesítette a viadalt. A dobogóra Ciamin és Yoann Bonato állhatott még fel. Sarrazin sokáig dobogós pozícióban tartózkodott, később azonban lecsúszott az útról Hyundai-ával.

Magyar indulója is volt a versenynek: László Zoltán és Begala Tamás egy Ford Fiesta R2-essel állt a rajtvonalhoz, és a népes R2-es géposztályban tizenegyedikként értek célba úgy, hogy számos alkalommal autóztak legjobb hatos időket.

 

Eredmények

 

88. Monte-Carlo Rallye

A 13 futamos világbajnokság 1. versenye – Gap, Monte-Carlo – 2020. január 23-26.


1. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul BEL/BEL Hyundai WRT, i20 Coupe WRC 3ó 10p 57,6mp

2. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia FRA/FRA Toyota WRT, Yaris WRC +12,6mp

3. Elfyn Evans/Scott Martin GBR/GBR Toyota WRT, Yaris WRC +14,3mp

4. Esapekka Lappi/Janne Ferm FIN/FIN M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +3p 9mp

5. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen FIN/FIN Toyota WRT, Yaris WRC +4p 17,2mp

6. Sebastien Loeb/Daniel Elena FRA/MCO Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +5p 4,7mp

7. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt JPN/GBR Toyota Yaris WRC +11p 27,9mp

8. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen FIN/FIN M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +13p 30,4mp

9. Eric Camilli/Francois-Xavier Buresi FRA/FRA Citroen C3 R5 +13p 42,2mp

10. Mads Ostberg/Torstein Eriksen NOR/NOR Citroen C3 R5 +14p 21,8mp

 

Power Stage sorrend: 1. Neuville, 2. Ogier, 3. Suninen, 4. Evans, 5. Lappi

Szakaszgyőzelmek: Neuville: 9, Evans: 4, Ogier: 3

 

A világbajnoki pontverseny állása:

Pilóták: 1. Neuville: 30, 2. Ogier: 22, 3. Evans: 17, 4. Lappi: 13, 5. Rovanpera: 10, 6. Loeb: 8, 7. Suninen: 7, 8. Katsuta: 6, 9. Camilli: 2, 10. Ostberg: 1

Gyártók: 1. Hyundai Shell Mobis World Rally Team: 35, 2. Toyota GAZOO Racing World Rally Team: 33, M-Sport Ford World Rally Team: 20

 

Andrew

 

2020. január 26.