Get Adobe Flash player

Emberi hiba Latvala kiesése mögött

A Toyota GAZOO Racing ralicsapatának vezetője, Tommi Makinen elnézést kért Jari-Matti Latvalától, amiért a finn pilóta kiállni kényszerült a 2020-as Svéd Rally első napján, és felajánlott neki egy újabb futamot.

Latvala erre a szezonra nem kapott gyári ülést, így szponzorokat felkutatva szeretne ott lenni a világbajnokság néhány versenyén. Az első ilyen alkalom a sorozat második fordulója, a Svéd Rally volt, melyet négyszer nyert már meg pályafutása során, és most is egy kiemelkedő eredményt szeretett volna elérni ugródeszkaként a jövőre nézve.

A hóhiány miatt lerövidített verseny első napján két szakaszt követően egyperces lemaradással csupán a tízedik helyen tartózkodott egy megforgásnak is köszönhetően. A harmadik különpróbán aztán megpecsételődött a sorsa, Toyota Yaris WRC-jének motorja többször is kihagyott egy elektromos kábel probléma okán, ami miatt további másfél percet vesztett. A nap zárószakaszának rajtjához oda sem állt már.

„Láttunk egy becsapódást az adatokon” – magyarázta Makinen az esetet követően a szervizparkban. „Volt egy becsapódás egy kőtől vagy valami ilyesmitől az autó alján, a kartervédőn, és láttuk, hogy kétszáz méter múlva a motor elkezdett kihagyni. Nem vizsgáltuk még meg, most nézzük. Jobb nem elrajtolni a befejező szakaszon, jobb visszahozni az autót ide, nehogy megálljon a szakaszon. Nem tudjuk, mit történt, mivel normális esetben nagyobb becsapódások érik az autó alját.”

A Toyota később megerősítette, Latvala nem áll vissza másnap, és az is kiderült, mi állt a probléma mögött. „Tisztán egy kis emberi hiba történt” – mesélte a négyszeres világbajnok Makinen még pénteken. „Történt egy becsapódás közvetlenül a kartervédőn, attól pedig megsérült a fő elektromos kábel. A becsapódás semmi volt ahhoz, hogy tönkretegye az autót, de tönkretette a kábelt. Ez az, amiért elkezdett kihagyni a motor. Sajnos el kell mondanom, hogy a kábel egyszerűen a konzol rossz oldalán volt rögzítve. Minden, amit tenni tudunk, hogy bebiztosítjuk, hogy ne történjen ilyen többé. Sajnálom őt, és sajnálok mindenkit. Ez az első alkalom, hogy ilyen történt.”

Amikor Latvala jövőbeli versenyeiről kérdezték, Makinen elmondta, csapata már el is kezdett dolgozni azon, hogy a három szezont az alakulatnál lehúzó harmincnégy esztendős pilóta ott lehessen a világbajnokság olasz fordulóján. „Vizsgálunk egy új versenyt a számára, és Szardíniát nézzük” – árulta el a csapatvezető. „Be tudtunk volna szerelni egy új kábelt, de nem lett volna nagy értelme kiküldeni őt holnap. Amennyiben havazik, elsőként menne az úton, és mit tudna tenni? Mit tudna csinálni? Egy másik versenyre küldjük ehelyett. Nincs esély más többet tenni itt holnap.”

Ahogyan Latvala elmondásából kiderült, már a második szakaszon előjött a probléma, nagyjából a nyolcadik kilométernél. „Hirtelen meghalt a motor, visszajött, majd ismét ezt csinálta” – magyarázta. „Aztán egy hosszú jobbos kanyarban, amikor teljes kigyorsításon voltam, megállt a motor, én pedig megforogtam, mivel elvesztettem a hajtást. Próbáltam reboot-olni a szakasz után, megtettem mindent, amit a mérnök mondott, de a következő szakaszon ötszáz métert követően lefulladt, újraindult, lefulladt, és újraindult. Semmi többet nem tudtunk tenni.”

A pilóta is azt az álláspontot képviselte, hogy ne lett volna miért visszaállnia a versenybe másnap. „Ki tudtuk volna cserélni az alkatrészeket és folytatni, de úgy döntöttem, kiállunk. Az egyetlen lehetőség az lenne, hogy kimegyünk és felmutatunk szakaszidőket, azok a szakaszidők azonban nem visznek sehová engem. Eredményre van szükségem, hogy jussak valahová. Semmi értelme kimenni, ha meg tudom spórolni a költségvetést egy másik versenyre.”

 

Andrew

 

2020. február 15.