Get Adobe Flash player

Ogier-nek már a Toyotával is van győzelme

A 2020-as Mexikó Rally összefoglalója


Sok más autó- és motorsport rendezvénnyel ellentétben, a koronavírus világméretű terjedésének ellenére megrendezésre került a Mexikó Rally, a 2020-as világbajnokság harmadik versenye, melyet végül lerövidítettek. A versenyt Sebastien Ogier nyerte, Ott Tanak egy vezetői hiba miatt nem harcolhatott a győzelemért, Thierry Neuville-nek pedig egy műszaki hiba tett keresztbe.

A verseny éles kontrasztja a télies körülmények között megrendezett eddigi fordulóknak, a külső hőmérséklet meghaladhatja a harminc fokot, a pályák murvás felülettel és a világbajnokság legnagyobb tengerszinti magasságával rendelkeznek, ami a ritkább levegő miatt extrém kihívás elé állítja a versenyzőket és technikájukat egyaránt.

Miután az Európán kívüli tesztelés tiltott, a gyári csapatok dél felé vették az irányt, és Spanyolországban folytatták le felkészülési tesztjüket. A Hyundai két pilótája, Tanak és Dani Sordo ezt követően a Rallye Serras de Fafe e Felgueiras-on is rajthoz állhatott, hogy tovább gyarapíthassa kilométereinek számát. A csapat újonca egy aerodinamikai frissítésen átesett i20 Coupe WRC-vel, míg idei első világbajnoki futamára készülő márkatársa egy korábbi specifikációjúval vett részt a portugál versenyen, melyen értékelésen kívül futottak. Tanak ezt követően elmondta, a monte-carlói balesetet most már teljes egészében kiheverte. A csapat – az aero fejlesztésekkel ellátva – ugyanazokat az autókat biztosította párosainak, melyek Svédországban is futottak.

A Toyota bizakodva készült, Tommi Makinen csapatvezető reményét fejezte ki, hogy a korábbi években Mexikóban tapasztalt túlmelegedési gondok nem jelentkeznek újból. Ogier elmondta, kezdi magabiztosnak érezni magát a Yaris WRC-ben, így a győzelem lesz a célja. Ő kétnapnyi lehetőséget kapott a spanyol teszten, Kalle Rovapera pedig itt ült először az autóban murván, mióta a csapathoz szerződött. A Toyota GAZOO Racing ralicsapata olyan autókat szállított Mexikóba, melyek a tavalyi szezon második felében két versenyt futottak már, idén azonban még nem teljesítettek szolgálatot versenyen.

Az M-Sport már a tavalyi év végén megkezdte a felkészülést a Mexikó Rally-ra, a cumbriai alakulat kétnapos kutatás-fejlesztési tesztet futtatott le a Ford csúcstechnológiájú klímakamrájában, hogy a motorprogramozás a lehető legtökéletesebben passzoljon a nagy tengerszint feletti magassághoz és a meleghez. Esapekka Lappi, aki a spanyolországi teszt keretében másfél napot ülhetett a Ford Fiesta WRC-t kormánya mögött, bízott benne, hogy hasznát húzzák annak a beállítási munkának, amit a Svéd Rally-val kapcsolatban végeztek, majd elárulta, a sok szuperspeciál miatt egy gokart pályán is teszteltek. Rajta és Teemu Suninenen kívül Gus Greensmith is lehetőséget kapott, a pilóták ugyanazokat a versenygépeket vehették birtokba, melyeket eddig is használtak idén.

A perzselő hőségben zajló futamon Ogier egy második idővel kezdett pénteken délelőtt, majd egy szakaszgyőzelemnek köszönhetően az élre is állt. Ogier tehát a rajt előtti gondolatait, hogy a koronavírus miatt nem tud teljes mértékben a versenyre koncentrálni, félretettem, és bizonyította, hogy tényleg a győzelemért jött Mexikóba. A hatszoros világbajnok pénteken csupán két szuperspeciált nyert meg ezt követően, de kihasználta, hogy harmadikként rajtolva némileg letakarított pályákon futhat már, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, óvatos volt a defektveszélyes helyeken, így tizenhárom másodperces előnnyel várhatta a folytatást. Suninen végre megmutatta igazi tudását, és másodikként zárta a napot.

Annak ellenére, hogy elsőként rajtolva alacsony tapadási viszonyokkal szembesült, Elfyn Evans a harmadik helyet foglalta el pénteken este, igaz, lemaradása több mint fél perc volt már márkatársával, Ogier-vel szemben ekkor. Tanak a harmincegy kilométeres pénteki nyitó gyorsaságin leiskolázta a mezőnyt, tíz másodpercet akasztott a második nyakába is, a következő különpróbán azonban elkövetett egy hibát, eltalált egy követ, és sérült hátsó futóművel, negyvenöt másodpercet vesztve ért a szakasz céljába. Az észt pilóta ezzel az élről a nyolcadik helyig csúszott vissza. Délután két szakaszgyőzelmének is köszönhetően egészen a dobogós pozícióig jött fel, onnan azonban Evans a leoni közönségcsalogatón letaszította.

Rovanpera bevallottan a legnehezebb idei versenye elé nézett, de szorgalmasan gyűjtötte a kilométereket, egy második időt is futott az egyik hagyományos szakaszon, az utolsó szuperspeciált pedig meg is nyerte, így egy lassúdefekt ellenére is az ötödik helyen várhatta a szombati napot, mindössze két másodpercre Evans-tól és Tanaktól. Greensmith-nek jóval nagyobb volt már a lemaradása, de ő is gondmentes napot tudhatott maga mögött. Nem úgy csapattársa és a két hyundai-os. Lappi a tabella negyedik pozíciójának birtokában, de lángoló autóval érkezett a hetedik szakasz céljába. Ott a sportbírók megpróbálták eloltani az autót, majd Lappi kicsit odébb ment, ahol teljesen leégett a Ford, komoly veszteséget okozva az M-Sportnak. Az eset miatt a következő szakaszt törölték is egyébként.

Az alzenauiaknál Neuville csütörtök este két szakaszgyőzelemmel nyitott, pénteken azonban már jelentősen hátráltatta a második rajtpozíciója. Ennek ellenére a harmadik helyen állt, amikor délután egy elektromos hiba miatt nem tudta folytatni a versenyt. Sordónak már reggel akadtak gondjai, egy lelazult hűtőcső öt percébe került, délután pedig a korábbi történések miatti folyamatos túlmelegedés okán fel kellett adnia a versenyt. A pilóta véleménye szerint normális módon vezetett, egyértelmű volt, hogy nem húzták meg a csövet rendesen. „Ki kell elemeznünk mélyen és meg kell értenünk, hogy pontosan mi is történt ma” – hangzottak Andrea Adamo szakvezető szavai a Hyundai sajtóanyagában. „Nem a statisztikák miatt vagyunk a raliban; azért vagyunk itt, hogy győzzünk, ezek a dolgok pedig nem kellene, hogy előforduljanak egy világbajnoki címre törő professzionális csapatnál.”

A WRC-s versenyzők problémái miatt pénteken este a további pontszerző helyeken R5-ös autók pilótái álltak Pontus Tidemand, Nikolay Gryazin, Marco Bulacia és Ole Christian Veiby sorrendben.

Szombaton egy újabb maratoni, százharmincöt versenykilométert magába foglaló nap várt a mezőnyre, melyről menet közben kiderült, hogy ez jelenti a futam befejezését. Az FIA, a sorozat promótere, a csapatok és a verseny rendezője ugyanis megegyezett, hogy a vasárnapi programot törlik annak érdekében, hogy megadják az esélyt mindenkinek a mihamarabbi hazautazásra, miután egyre több ország léptet életbe határátlépési korlátozásokat a koronavírus miatt.

Ogier ezen a napon egy szakaszgyőzelmet aratott, az elsőn bizonyult a leggyorsabbnak, igaz, a huszonöt kilométeren manapság tetemesnek mondható, nyolc szekundummal nyert. Ezzel húsz másodperc fölé kúszott az előnye, ami aztán a délutáni első gyorsaságit követően a fél percet is elérte. Ekkor már tudni lehetett, hogy a nap végén győztest hirdetnek, Ogier pedig ennek megfelelően beosztotta fórját, és – különböző csapatokkal – sorozatban harmadik, összességében hatodik diadalát aratta Mexikóban. Utóbbival beállította Sebastien Loeb rekordját. A francia pilóta negyedik márkaként a Toyotával is megszerezte az első győzelmét, és nem mellesleg a pontversenyben is az élre állt.

Tanak az első gyorsaságin megelőzte Evans-t, majd üldözőbe vette Suninent, és három részsikert is bezsebelve az utolsó hagyományos szakaszon riválisa elé került. Tanak húsz másodperces hátrányt dolgozott le, amit a befejező három közönségcsalogatón további tíz szekundummal toldott meg. A Hyundai versenyzője ezen a napon a leggyorsabbnak bizonyult, a célbaéréskor pedig huszonnyolc másodperc volt a hátránya a győzteshez képest. Tanak bánhatta tehát a pénteki hibáját. Suninen nem tudta tartani a lépést Tanakkal, ami egy fékproblémának is betudható volt, bár az M-Sport finn versenyzője beismerte, valószínűleg anélkül sem tudott volna ellenfele előtt maradni. Mindenesetre két nehéz verseny után jól teljesített, és értékes pontokat szerzett.

A fordos pilótát két toyotás követte. Az már délelőtt látszott, hogy Evans és a „nagyok” között a tanuló lépéseit megtevő Rovanpera sem lesz képes önerőből a dobogós helyezésekért harcolni, végül több mint fél-, illetve több mint egyperces hátránnyal ebben a sorrendben végeztek a negyedik és ötödik pozícióban. Evans a nap folyamán megütötte a Yaris WRC hátulját, megsérült autójának kormányzása egy kővel történt találkozás után, és küszködött a fékkel is, amikor károsodott elöl a fékhűtő csatorna. A Toyota ugyanakkor növelte előnyét a gyártói pontversenyben. Ehhez kellett a Hyundai is természetesen, akiknél Sordo nem tudott visszaállni szombatra, Neuville helyzete pedig reménytelen volt. A belga – aki elsőként jött ki a parc ferméből reggel – délelőtt elektromos problémákra hivatkozva éppen annyit késett, hogy Tanak elé került, emiatt akik eredetileg köztük voltak, Greensmith, Rovanpera és Evans, eggyel rosszabb rajtpozíciót örököltek. Neuville a nap folyamán öt szakaszt nyert a kilencből, összességében pedig szintén a legtöbbet, nyolcat, úgyhogy ő a műszaki probléma miatt bánkódhatott.

Az abszolút értékelés hatodik helyén ért célba Tidemand az R5-ös autóval, utána pedig Gryazin és Bulacia következett. Greensmith délelőtt tíz percet állt az egyik szakaszon, mire kicserélték a Fiesta WRC gázpedál szenzorát. A brit versenyző ennek köszönhetően csúszott vissza a tabellán és lett kilencedik végül. Az utolsó pontszerző helyen Veiby ért célba.

A versenyen nem sokan, mindössze harmincöten álltak rajhoz, ebből csupán három nevezés érkezett a WRC 2-be. Tidemand rögtön az élre került Skoda Fabia R5 evójával, és a szakaszok zömét megnyerve, egy defekt ellenére is magabiztos győzelmet aratott. A dobogó középső fokára Gryazin állhatott fel kétperces lemaradással, a harmadik helyezésért járó pontok pedig csapattársát, a szintén egy Hyundai i20 R5 ’20-ast hajtó Veiby-t illették. Gryazin is összeszedett egy defektet, volt egy megforgása és erőátviteli gondjai is akadtak. Veiby pénteken egy fékprobléma miatt hat percet vesztett, így hiába volt a leggyorsabb szombaton, nem volt esélye jobb eredményt elérni.

A WRC 3-ban népesebb, kilencfős mezőny jött össze. A dobogósok sorrendje itt is kialakult már pénteken délelőtt. Bulacia ragadta magához a vezetést, és négyperces előnnyel nyerte a kategóriát a Tagai Racing Technology által biztosított Citroen C3 R5-tel. A második helyet Emilio Fernandez szerezte meg, harmadikként pedig a szintén skodás Ricardo Trivino teljesítette a távot. A csütörtök esti szuperspeciálok után Oliver Solberg állt az élen, pénteken reggel azonban eltalált egy követ, amitől megsérült Volkswagenjének kartere. A következő áldozat az ekkor élre kerülő Alberto Heller volt, aki egy fának ment neki, ezért kellett kiállnia. Kajetan Kajetanovicz Skodája elektromos problémája miatt vesztett rengeteg időt, a lengyel pilótát a negyedik helyen intették le. Az ugyancsak egy Fabia R5-össel rajthoz álló Benito Guerra gázpedál szenzor hiba és váltógond miatt nem teljesítette a pénteki napot, ő utolsó célba érőként ötödik lett.

Az már a Mexikó Rally rajtja előtt bejelentésre került, hogy az Argentin Rally-t a vírus miatt nem tartják meg az eredetileg tervezett április végi időpontban, így – a Chile Rally idény előtti törlésének következtében is – a rali világbajnokság következő futama elvileg a május második felében esedékes Portugál Rally lesz.

 

Eredmények


17. Mexikó Rally

A 13 futamos világbajnokság 3. versenye – Leon – 2020. március 12-15.


1. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia FRA/FRA Toyota WRT, Yaris WRC 2ó 47p 47,6mp

2. Ott Tanak/Martin Jarveoja EST/EST Hyundai WRT, i20 Coupe WRC +27,8mp

3. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen FIN/FIN M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +37,9mp

4. Elfyn Evans/Scott Martin GBR/GBR Toyota WRT, Yaris WRC +1p 13,4mp

5. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen FIN/FIN Toyota WRT, Yaris WRC +2p 20,5mp

6. Pontus Tidemand/Patrik Barth FIN/FIN Skoda Fabia R5 evo +10p 29,3mp

7. Nikolay Gryazin/Yaroslav Fedorov RUS/RUS Hyundai i20 R5 ’20 +12p 27mp

8. Marco Bulacia/Giovanni Bernacchini BOL/ITA Citroen C3 R5 +13p 37,5mp

9. Gus Greensmith/ Elliott Edmondson GBR/GBR M-Sport Ford WRT, Fiesta WRC +13p 56,5mp

10. Ole Christian Veiby/Jonas Andersson NOR/NOR  Hyundai i20 R5 ’20 +15p 32,2mp

 

Power Stage sorrend: nem került megrendezésre a szakasz

Szakaszgyőzelmek: Neuville: 8, Tanak: 6, Ogier: 4, Sordo: 1, Rovanpera: 1

 

A világbajnoki pontverseny állása:

Pilóták: 1. Ogier: 62, 2. Evans: 54, 3. Neuville: 42, 4. Rovanpera: 40, 5. Tanak: 38, 6. Suninen: 26, 7. Lappi: 24, 8. Loeb: 8, 9. Katsuta: 8, 10. Tidemand: 8, 11. Breen: 6, 12. Grayzin: 6, 13. Bulacia: 4, 14. Camilli: 2, 15. Greensmith: 2, 16. Ostberg: 1, 17. Huttunen: 1, 18. Veiby: 1

Gyártók: 1. Toyota GAZOO Racing World Rally Team: 110, 2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team: 89, M-Sport Ford World Rally Team: 65


Andrew

 

2020. március 15.