Get Adobe Flash player

A Rally Hungary beharangozója

A rali Európa-bajnokság mezőnye a zord körülmények között, de sikeresen lezajlott és bajnokavatással zárult 2019-es verseny után másodszor látogat el a Rally Hungary-re 2020 novemberének első teljes hétvégéjén.

Mint ahogyan minden másra, a koronavírus járvány a rali Európa-bajnokságra is jelentősen hatással van 2020-ban. A kontinenssorozat menetrendje teljes átírásra került, az eredetileg az ezúttal is szezonzáróként jegyzett magyar verseny a hatfutamos program negyedikjeként kerül megrendezésre abban az időpontban, amire tervezték. Mivel lecsökkent a versenyek száma, a promóter a Rally Hungary-t is a juniorbajnokságok részévé tette.

Ennek megfelelően az ERC 1 Junior és az ERC 3 Junior bajnokság résztvevői (R5-ös, avagy Rally 2-es autóikkal, illetve maximum R2-es, avagy Rally 4-es technikáikkal) is pontot szerezhetnek nálunk, de az ERC 2-ben, ahhoz kapcsolódóan pedig az Abarth Rally Cup-ban is lesz néhány páros. Mivel a kontinenssorozat a félidejénél tart, a bajnokságok nyitottak, népes mezőny várható Nyíregyházára. A hírek szerint közel hatvanan neveztek az Európa-bajnoki mezőnybe, ami másfélszerese a tavalyi számnak, R5-ös autóból pedig több mint harminc várható, és ne feledkezzünk meg a magyar bajnokság indulóiról sem.

A Rally Hungary-n ezúttal nem lesz kvalifikációs szakasz, a vírushelyzet miatt a szervezők a verseny teljes időtartamából próbáltak lecsípni. A futam nézők szempontjából érdemi része pénteken este kezdődik, a rajtceremóniára 17:55-kor kerül sor Nyíregyházán, ahonnan a Máriapócsra autóznak a párosok, hogy egy szuperspeciált teljesítsenek ott.

Az igazi küzdelem másnap fél tíz magasságában veszi kezdetét, az újhutai, a füzéri, a fonyi és a mádi szakaszt kétszer kell teljesíteni. Vasárnap Erdőbényén, Telkibányán és Kőkapun lesz a gyorsaságik rajtja, részben az előző napi szakaszok megfordításával. Ezeken szintén két kört fut a mezőny, melyek között Nyíregyházán sor kerül egy közönségcsalogatóra is. A célba délután fél ötkor érkezik meg az első autó. A verseny össztávja csaknem ezer kilométer, ebből a gyorsasági szakaszok 191 kilométert tesznek ki.

Az Európa-bajnoki futam II. Rally Hungary megnevezéssel fut. A magyar ralibajnokság elsőosztályú megmérettetése hivatalosan a III. Nyíregyháza Rally, míg a második vonal futama az I. Pálháza Rally nevet kapta. Előbbiek mezőnye szombaton követi a kontinenssorozat versenyzőit, utóbbiaké pedig vasárnap.

Tavaly a Turán/Bagaméri páros révén magyar győztest ünnepelhettünk – drukkoljunk honfitársainknak, hogy a hagyomány folytatódjon!

 

További információk a verseny honlapján találhatók.

 

Andrew

 

2020. október 29.