Get Adobe Flash player

A Pirelli útja a visszatérésig

Akadályokkal szembesült a Pirelli azon az úton, mely a rali világbajnoki visszatérés felé vezetett, az olasz gumigyárat azonban nem lehet megvádolni, hogy ne lennének felkészültek.

A Pirelli 2021-ben a ralisport legfelsőbb szintjén mutatja meg magát újra, és a 2019-es év vége óta keményen dolgoznak, hogy készen álljanak a visszatérésre.

Az út hosszú volt, hogy eljussanak eddig.

Ami a gumiabroncsokat illeti a rali világbajnokságon, a Pirelli és a Michelin a régi harcosok, akik komoly gumiháborút vívtak. A ’90-es évek közepétől a Pirelli a Subaruval, míg a Michelin a Mitsubishivel, a Peugeot-val, majd a Citroennel alakított ki domináns erőt.

Mindennek azonban 2007-ben vége szakadt. A Michelin megnyerte a háborút azzal, hogy a Subaru is disszidált az olaszoktól, és átigazolt a BFGoodrich-hez, ahhoz az amerikai márkához, mely a Michelinhez tartozott és a franciákat képviselte akkor a ralisportban. Bár nyitott volt a verseny a rali világbajnokságon, a Michelin egyeduralmat alakított ki.

Az FIA 2008-ra hivatalossá tette a monopóliumi rendszert, és tendert hirdetett a kizárólagos gumibeszállítói szerepkörre. Ezzel együtt a csapatok által készített speciális mintázatok napjai is meg voltak számlálva.

A két márka – bár ismeretlen terepen, de – ismét csatába szállt, amiből ezúttal a Pirelli jött ki győztesen, ők nyerték a tendert. Három évvel később aztán távoztak a Forma-1-es szerepvállalás kedvéért, a Michelin pedig visszatérhetett. A rali világbajnokságon a kizárólagos gumibeszállítói dolog megszűnt, ugyanakkor a gyári csapatokat a Michelin látta el továbbiakban abroncsokkal, egyedül az M-Sport szavazott bizalmat részlegesen másnak, a DMACK-nak.

Egy évtized elteltével a szövetség ismét tendert írt ki, a Pirelli pedig ismét jelentkezett. És nyert is. Visszatérnek a rali világbajnokságba, ismét kizárólagos beszállítók lesznek.

Ami azonban egy egyértelmű mód lett volna ehhez, egy akadályokkal tűzdelt, nehéz út lett a koronavírus járvány miatt.

A kezdetekben minden rózsásnak tűnt. A Pirelli visszatérésére 2019 decemberében derült fény, az első prototípusok pedig gyártásban is voltak már februárban. Az abroncsok elnevezései a közismertek maradnak: a P Zero a szilárd talajra való, a Scorpion a laza felületekre, a Sottozero Monte-Carlóra és Skandináviába – mint ahogyan volt ez a Pirelli legutóbbi rali világbajnoki szereplése alkalmával is.

Aztán jött a koronavírus járvány. Márciusban a Pirelli Forma-1-es és autósport részlegének vezetője, a ralis programot is felügyelő Mario Isola Milánót járta mentősofőrként ahelyett, hogy a prototípusok tesztelésén tartotta volna a szemét.

Amikor a Pirelli újranyitotta létesítményeit – a járvány első hullámának tetőzésekor bezárták őket – a prototípusok fejlesztése és a belső tesztek komoly lendületet vettek. Ezek a belső tesztek hasznosak voltak a gumi integritásának, megbízhatóságának kipróbálására, miután ugyanazokat az erőket lehetett rajtuk szimulálni, mint amik a gyorsasági szakaszokon várhatóak, a teljesítmény megítélésére azonban nem alkalmasak.

Júniusban jó hír érkezett: megállapodás született az FIA-val a gumitesztelés formátumáról. Ennek alapján a Sainteloc Racinggel kötött szerződést a Pirelli, akik egy 2018-as specifikációjú Citroen C3 WRC-t, tehát egy reprezentatív autót biztosítottak az olasz cég számára. Az autó vezetésére a versenyzői szerződéssel éppen nem rendelkező, a korábban a Volkswagennél és Hyundai-nál is gyári pilótaként versenyző Andreas Mikkelsent választották, aki a Citroennel is ment néhány futamot.

Júliusban fel is csavarozták a P Zeróval, illetve Scorpion-okkal ellátott felniket a Citroenre, hogy WRC specifikációjú autón értékelhessék ki azok teljesítményét. A második tesztelésre augusztusban került sor.

A Pirelli és a Sainteloc által alkotott különítmény októberben nagy hírverést csapott azzal, hogy a 2003-as világbajnok Petter Solberg – aki az utolsó pirellis világbajnok a nyílt versenyes korszakból – a Szardínia Rally Power Stage-én vezette a C3-at, mely a legújabb Scorpion KX prototípusokon futott és amiben Mikkelsen foglalta el a navigátori széket.

A 2021-es szezon során tervezetten használt nyolc különféle abroncsból összesen tizenhét prototípust próbálgatott a Pirelli. A Sottozero J1-nek, melyet a Skandinávia havas és jeges szakaszaira szánnak, nem biztosítottak külön tesztet, de nem aggódnak emiatt. Bár a rali világbajnokság legfelsőbb szintjétől távol voltak egy évtizeden keresztül, a WRC 2-es és WRC 3-as csapatokat az elmúlt években is ellátták, és elértek egy sokkoló eredményt is a szögesekkel, amikor 2018-ban Takamoto Katsuta ellopta a dicsfényt a WRC 2-es uralkodó bajnok, helyi hős Pontus Tidemand elöl.

Nem csak ez az egy alkalom volt, hogy Katsuta hasznos adatokkal látta el a Pirellit a Sottozerókról, hiszen a 2019-es Itarallin, a Svéd Rally-hoz hasonló körülmények között futó finn bajnoki futamon is az olasz gumikat szerelték a Toyota Yaris WRC-re.

A Svéd Rally-t törölték a járványhelyzet miatt a 2021-es versenynaptárból, de a promóter azon van, hogy ne maradjon havas verseny nélkül a sorozat. A Monte-Carlo Rallye jelen állás szerint megrendezésre kerül. A hercegségi megmérettetésre már tesztelt a Hyundai és a Toyota, és amennyiben a finnországi Arctic Rally valóban bekerül a versenynaptárba, a Pirelli tervez egy tesztet, hogy kilométereket gyűjthessenek a nagyszöges Sottozerókkal.

A gumigyár a további ad-hoc teszteket sem zárt ki teljesen, bár a Mikkelsennel felálló hivatalos tesztcsapat formálisan feloszlott. A szoros programok miatt az sem lenne meglepetés, ha a finn erdőkben egy Fiesta WRC tűnne fel, melyre Pirellivel szerelt kerekek kerülnének.

Így vagy úgy, úgy tűnik, a Pirelli a koronavírus okozta akadályok ellenére készen áll a rali világbajnoki visszatérésre.

 

Andrew

 

2021. január 9.