Get Adobe Flash player

Valódi Toyota motor a terv a Yaris Rally1-hez

A Toyota GAZOO Racing ralicsapatának technikai igazgatója, Tom Fowler azt mondja, csapata azon van, hogy egy ténylegesen házon belül épített motorral rendelkezzenek.

Mióta 2017-ben visszatért a rali világbajnokságba, a Toyota azon is ügyködik, hogy Yaris WRC-je egy valóban saját motorral rendelkezzen, ehhez pedig az idén bevetésre kerülő 1,6 literes erőforrás áll a legközelebb.

A 2017-es csatlakozáskor bonyolultan alakultak a gyártó dolgai, hogy a saját motor tervezésére, építésére és üzemeltetésére vonatkozó vágyainak eleget tudjon tenni, Fowler azonban elégedett most, hogy az az egység, amit a ralisport következő generációs csúcskategóriás autójába, az akkor már Rally1 néven futó gépbe át fognak vinni, csaknem teljes egészében házon belül fog készülni.

„Növeltük azon fő komponensek mennyiségét, amiket teljes egészében a Toyota Group-on belül gyártunk” – árulta el a technikai igazgató. „Az előző motor nagyon sok komponensét autósport beszállítóktól szereztük be, az új motor viszont nagyon nagyban belső Toyota gyártmány.

Nagy haszna van ennek, és ez volt a cél az első motortól kezdve, a 2017-től indult időterv azonban nehézzé tette ezt – sok fő komponens volt, amit nem tudtunk időben házon belül technikailag felállítani és futtatni, de dolgoztunk rajta.

Időbe telik, hogy biztosítsd, hogy megfelelők legyenek a bonyolult alkatrészek. Ez nagyon sok hasznot hoz, mind gazdaságilag, mint a minőségellenőrzés tekintetében. Illeszkedik ahhoz az általános irányzathoz is, ami felé tartunk, hogy a lehető legtöbb dolgot próbáljuk behozni a csoporton belülre.”

Pontos értékekbe nem ment bele Fowler, hogy az új erőforrás hány százalékát készíti a Toyota, de hozzátette: „A motor részeinek többsége – ami nagy és bonyolult – ezek között van, mint a blokk és a hengerfej. Ezek egy nagyon bonyolult gyártási folyamaton mennek keresztül a tervezés, a szerszámozás, az öntés, a megmunkálás, a felületkezelés és az utólagos megmunkálások tekintetében, nem csak arról van szó, hogy valamit a megfelelő alakura munkáljunk ki. Ez a motor két legnagyobb darabja, és a jövőben tisztán Toyota termékek lesznek Kölnből.”

A csapat várhatóan a szezon közepén veti be az új egységet, és ez lesz az, ami a következő ötéves homologizációs ciklusban szolgálni fog a Yaris Rally1-esekben.

„A forgatónyomaték és a teljesítmény egyensúlyával játszunk” – magyarázta Fowler azzal kapcsolatban, hogy mire koncentrálnak az új motorral kapcsolatban. „Ez egy szép vonal akkor, amikor a körülmények nagyon állandóak és a pilóta nagyon precízen tud vezetni – ekkor a csúcsteljesítmény és egy alacsonyabb nyomatékú motor a leggyorsabb. Amikor azonban több változó érkezik, változékonyak a körülmények és tapadási szintek, a nagyobb nyomaték és a kisebb teljesítmény a jobb. Játszottunk ezzel az egyensúllyal, ebben a szakaszban pedig megpróbáljuk feljebb vinni a teljesítményt úgy, hogy minimális nyomatékot veszítsünk – ez a cél a motorral.”


Andrew

 

2021. január 31.