Get Adobe Flash player

Hírek: Toyota Yaris Rally1 - Az egyensúly a 2021-es finomhangolás és 2022-es fejlesztés között

 

Az egyensúly a 2021-es finomhangolás és 2022-es fejlesztés között

A rali világbajnokság legfelsőbb szintjén jelen lévő csapatoknak a szokásosnál több munkát kell végezniük 2021-ben, hiszen amellett, hogy az aktuális versenygépüket csiszolják, a következő szezonban pályára lépő új autójukat is ki kell fejleszteni.

Azok a napok rég elmúltak már, amikor külön tesztcsapat végezte egy-egy versenyre a felkészülést. Manapság az egyik hét a fejlesztésről, a másik a versengésről szól. Ennek megfelelően sosem helyeződött akkora nyomás a különítményekre, hogy mit is csinálnak és azt hogyan teszik, mint az utóbbi időszakban.

A Hyundai, az M-Sport és a Toyota is úgy indult neki ennek az idénynek, hogy teljes tudatában van annak, legalább a fél szemét a 2022-es szezonon kell tartania.

Az alakulatok versenyzői nyilván azt szeretnék, hogy a jelenlegi autó még gyorsabb legyen idén, a jövő évi Monte-Carlo Rallye-ig ugyanakkor kevesebb, mint tizenkét hónap áll rendelkezésükre, addig tökéletes állapotba kell hozniuk a hibridrendszerrel szerelt újdonságukat. A feladat tehát nem egyszerű.

„Az erőforrás kiegyensúlyozás a 2022-es autón az egyik legnehezebb dolog” – mondja el Tom Fowler, a Toyota GAZOO Racing ralicsapatának technikai igazgatója. „Rali világbajnoki csapat vagyunk, nem pedig Forma-1-es. Nem vagyunk felgyorsulva annyira, hogy teljesen új evolúciós autót vagy hatalmas fejlesztést hajtsunk végre minden évben, ugyanakkor egy új karosszériát készítsünk az új szabályoknak megfelelően. A szabályváltozások idején ez egy nagy csúcs a teljes csapat terhelésében, ami egy nehéz egyensúly.

Egyszerűen nézve, a mérnökök mindannyian értik, hogy fontos a jövő, és a vezetőség által megadott prioritáson dolgoznak, amikor azonban a jelenlegi verseny elrajtol és elkezdünk bármilyen gondról visszacsatolást vagy versenyzői megjegyzéseket kapni, amikor tesztelni megyünk, több munka kerül terítékre, hogy tegyük jobbá a dolgokat – amikor Seb és a többi pilóta kéri tőlünk: ’Gondoltatok erre?’. Igen, jók lennének azok a dolgok, de egyensúlyoznunk is kell, hogy legyen egy új autónk néhány hónapon belül.”

És nem csak egy bármilyen új autóról van szó. Jövőre a Rally1-es járgányok úttörők lesznek, melyekben elektromos hajtással kombinálódik a belső égésű motor. A hibrid éra egyre csak közeledik.

Addig azonban itt van még egy szezon 2021-ben, amit meg kell nyerni. A döntés pedig, hogy mikor vessenek be egy motorfejlesztést, még fontosabb, mint valaha volt. A Toyota hagyományosan a szezon közepére, a Finn Rally-ra időzítette az új evolúciós erőforrását. Ez a fejlesztés futott aztán a következő tizenkét hónapban. Egy hasonló időzítés azt jelentené 2021-ben, hogy a motor életciklusa hat hónap lenne mindössze, mielőtt a hibrid egységet hozzáillesztenék 2022-ben.

A motor tekintetében a nyilvánvaló kérdés a rövidtávú hátrány és a hosszútávú nyereség. Nem éri meg ráfeküdni az erőforrás fejlesztésre idén abban a reményben, hogy 2022-től egy, a hibridhez jól illeszkedő motorral rendelkezzen a csapat?

Fowler ezt a gondolatmenetet erősíti. „Egy mérnök és a csapat vezetősége elgondolkodhat, hogy beváltja a 2021-es teljesítményt egy, a következő öt évben szolgáló jobb motorra, de mi történik, amikor a pilóta lenyomja a gázpedált? Nem sok minden…” – magyarázza a technikai igazgató.

Összetett tehát a kép. A jelenen túl kell gondolkodni, és a legjobban egyensúlyozó csapat nagyobb részben részesül a glóriából hosszabb távon.

 

Andrew

 

2021. február 12.